A több játéklehetőség reményében klubot váltott a kézdiszentkereszti Pászka Lóránd, aki három és fél év után lecseréli a Ferencváros mezét, a folytatásban a SuperLigában nyeretlenül sereghajtó FK Csíkszereda játékosa lesz. A magyar bajnok hétfőn számolt be a 29 éves balhátvéd távozásáról, ezzel egyidőben a székelyföldi klub bejelentette a szerződtetését.
Pászka Lóránd a céhes városban kezdett futballozni, majd 2011-től a Grosics Akadémián nevelkedett, ahol végigjárta az utánpótláscsapatokat. 2013-ban az akkor harmadosztályban szereplő szegedi együtteshez került, utána kölcsönben a Várfürdő-Gyulai Termál FC alakulatánál is megfordult, majd visszatért az időközben másodosztályba feljutó Csongrád-Csanád vármegyei gárdához, ahol 90 mérkőzésen kapott lehetőséget. A labdarúgó 2019 júliusában a Soroksárhoz, majd 2022 februárjában a Ferencvároshoz igazolt, miután remekül teljesített az NB II-ben, ugyanis 76 találkozón hat találatot és tizennyolc gólpasszt jegyzett.
Zöld-fehér mezben minden versenysorozatot figyelembe véve 52 összecsapáson lépett pályára, ezeken két gólt szerzett és kiosztott hét asszisztot. Az együttessel négy bajnoki címet nyert és egy Magyar Kupa-győzelmet is ünnepelhetett. Tavasszal kölcsönben az élvonalból kieső Kecskeméti TE játékosa volt, viszont perforált vakbélgyulladása miatt kétszer is sürgősségi műtéten esett át, így mindössze hat bajnokin játszott, a Debreceni VSC ellen pedig betalált. Pályafutása során nemzetközi kupameccseken is bizonyíthatott, a Bajnokok Ligája, az Európa-liga és a Konferencia Liga selejtezőjében és főtábláján összesen tíz mérkőzésen szerepelt.
Az FK Csíkszereda korábban öt labdarúgót szerződtetett a magyar első osztályból a nyári átigazolási időszakban: Paksról Szabó Bálint és Hegedűs János érkezett – utóbbi kölcsönszerződése után végleg –, Debrecenből Ferenczi János, Zalaegerszegről Szalay Szabolcs és az MTK Budapesttől Végh Bence csatlakozott Ilyés Róbert csapatához. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.