Tilos a járdán kerékpározni, rollerezni

2025. augusztus 5., kedd, Közélet

Két nap alatt tizennégy bírságot rótt ki a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség a kerékpáros és rolleres forgalom ellenőrzését célzó, a városi rendőrséggel közös akciója keretében. A megbirságoltak mindannyian a járdán bicikliztek, illetve közlekedtek elektromos rollerükkel – derül ki tájékoztatójukból.

  • Képünk illusztráció. Fotó: Albert Levente
    Képünk illusztráció. Fotó: Albert Levente

A sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet: amennyiben létezik kerékpár­út, biciklivel, rollerrel, elektromos rollerrel azon kell közlekedni, ha nincs ilyen, akkor az úttesten kell haladni. Megjegyzik, bár védősisak viselését nem írja elő törvény, a biztonság érdekében mindenképpen javallott a használata. Éjszakai kerékpározás esetén kötelező az első, fehér, illetve a hátsó, piros fényű lámpa használata, a biciklisek öltözetének pedig fényvisszaverő elemeket kell tartalmaznia. Ugyanakkor tilos utast szállítani a kerékpáron, rolleren, kisgyermek szállítása kizárólag e célra szolgáló bicikliülésben megengedett. Rámutattak továbbá arra is, hogy tilos egyirányú utcákban, illetve a tilos behajtani tábla esetén forgalommal szemben biciklizni. (dvk)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 938
szavazógép
2025-08-05: Közélet - :

Tisztelt előfizetőink!

A kormány által hozott megszorító intézkedések rendkívül nehéz helyzetbe sodorták lapunkat.
2025-08-05: Belföld - :

Újabb épületszárnyat ­újítanak fel (Gyulafehérvári fejedelmi palota)

A gyulafehérvári fejedelmi palota újabb épületszárnyát újítják fel európai uniós támogatással a tavaly átadott főépület után. Az Erdélyi Fejedelemség központjának számító ingatlanegyüttes épületszárnyát 7,3 millió euróból restaurálják.