Călin Georgescut újra beidézte az ügyészségSúlyosabb vádbesorolás

2025. augusztus 5., kedd, Belföld

Călin Georgescu volt államelnökjelölt tegnap reggel megjelent a legfőbb ügyészségen, ahová abban az alkotmányos rend elleni cselekményekkel kapcsolatos ügyben idézték be, amelyben Horaţiu Potra zsoldoscsapatának tagjaival együtt érintett.

  • Fotó: Facebook / Călin Georgescu
    Fotó: Facebook / Călin Georgescu

Ügyészségi források korábban azt nyilatkozták, azért idézték be, hogy közöljék vele: megváltoztatták az egyik bűncselekmény besorolását, így ebben az ügyben nem az alkotmányos rend elleni kísérlet miatt, hanem az alkotmányos rend elleni bűncselekményekre tett kísérlet elkövetésében való bűnrészesség miatt vizsgálják. Az ügyészség azt követően változtatta meg a bűncselekmény besorolását, hogy múlt pénteken kihallgatta Horaţiu Potra zsoldoscsapatának 18 tagját. A legfőbb ügyészség tegnap kiadott közleménye megerősíti ezt.

Georgescu körülbelül fél órát töltött az ügyészségen, majd távozott. A rá várakozó újságírók azon kérdésére, hogy miért idézték be, Georgescu így válaszolt: „Az emberek terveket szőnek, Isten pedig mosolyog, és eljön a pillanat, amikor Isten mattot ad ennek a mozgalomnak, ennek a helyzetnek, és a kérdésem az, hogy a sakktábla melyik bábujával fog Isten mattot adni?”

A legfőbb ügyészség székhelye előtt több tucat Georgescu-szimpatizáns gyűlt össze, köztük a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) több parlamenti képviselője.

Az ügyészek szerint Horaţiu Potra és zsoldoscsapata a múlt év végi elnökválasztás érvénytelenítése után megpróbált beszivárogni az utcai tüntetésekbe, hogy káoszt teremtsen. Az akciótervet Călin Georgescu és közeli ismerősei dolgozták ki közvetlenül az elnökválasztás érvénytelenítése után a ciolpani-i farmon december 7-én szervezett titkos találkozón. Potra és zsoldosai december 8-án Bukarestbe utaztak, hogy destabilizáló akciókat szervezzenek a fővárosban, de útközben a rendőrök elfogták és őrizetbe vették őket. Utólag a bíróság szabadon engedte a zsoldosvezért, arra hivatkozva, hogy nem közveszélyes.

Călin Georgescut július 2-án a legfőbb ügyészség már bíróság elé állította egy másik ügyben. A vádhatóság akkori közleménye szerint népirtásért, emberiesség elleni bűncselekményekért és háborús bűncselekményekért elítélt személyek kultuszának nyilvános népszerűsítésével, valamint fasiszta, legionárius, rasszista vagy idegengyűlölő nézetek és tanok nyilvános népszerűsítésének folytatólagosan elkövetett bűncselekményével vádolják.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 734
szavazógép
2025-08-05: A múlt hét - Kuti János:

A nagy egyezség

Egy nagy államférfi (aki ráadásul üzletember is) mondja, hogy pihenni vagy üdülni megy valahová, de az jár az eszében, miként tud valami jó üzletet nyélbe ütni, amivel országa (és ő maga) nyer. Így tett az amerikai elnök, Donald Trump is, amikor Skóciába utazott magánlátogatásra saját luxus golfüdülőjébe azzal a szándékkal, hogy ott megnyit egy 18 lyukú golfpályát, és találkozik a brit és a skót miniszterelnökkel is.
2025-08-05: Belföld - :

Elszalasztott történelmi lehetőség (A vízügy vezetőségét bírálja a miniszter)

Diana Buzoianu környezetvédelmi, vízügyi és erdőgazdálkodási miniszter bírálta a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőségét, amiért nem hívták le az országos helyreállítási terven (PNRR) keresztül gátak, töltések építésére és polderek kialakítására felhasználható 350 millió eurót.