Hegyi-kerékpározásTörökországban és Brazíliában versenyez

2025. augusztus 7., csütörtök, Sport

Rövid szünet után a hétvégén folytatódik a Cross Country Eliminator (XCE) világkupa-sorozat. Három fordulót követően az összetett ötödik helyét elfoglaló sepsiszentgyörgyi Molnár Ede vasárnap Törökországban, majd augusztus 17-én Brazíliában versenyez. A 29 éves sportoló célja, hogy Sakaryában és São Paulóban is jól szerepeljen, ezáltal faragjon hátrányából az élen állókkal szemben.

  • Fotó: Facebook / Federatia Romana de Ciclism / Traian Olinici
    Fotó: Facebook / Federatia Romana de Ciclism / Traian Olinici

Eddig negyvenhét versenyző vett részt az idei világkupa-sorozaton, a mezőny legutóbb július közepén Németországban állt rajthoz, ahol a háromszéki kerékpáros a hetedik helyen ért célba. Ezt megelőzően Tádzsikisztán és Belgium adott otthont az első és a második állomásnak. Molnár Ede mindkét helyszínen döntőbe jutott, aztán a dobogóról kevéssel lemaradva mindkétszer a negyedik helyen zárt, így 143 pontot gyűjtött, amivel összetettben az ötödik. Az éllovas Jakob Klemenčič, aki 2025-ben két szakaszt is megnyert, illetve egyszer harmadik lett, a szlovén kerékpárost pedig a svéd Edvin Lindh, a holland Jeroen van Eck és a német Simon Gegenheimer követi.

A Sakarya tartományban található Ayçiçek Bisiklet Vadisi kerékpáros stadion korábban a Cross Country Eliminator világkupa-sorozat több fordulójának, illetve 2023-ban a szakág Európa-bajnokságának is otthont adott. Utóbbi igazán emlékezetes Molnár Ede számára, aki két évvel ezelőtt aranyérmes lett a kontinensviadalon. A pálya technikailag és fizikailag is próbára teszi a versenyzőket az igényes akadályokkal, az ütős emelkedővel és a hosszú rajt-cél egyenessel. São Paulóban 2018 után a tavaly szerveztek ismét megmérettetést, akkor a sepsiszentgyörgyi kerékpáros bronzérmet szerzett, illetve a Short Track futamot is a harmadik helyen fejezte be.

„Rövid pihenő után készülök a hátralévő világkupa-versenyekre. A tavaly is jól sikerült a törökországi és a brazíliai állomás, remélem, idén is megismételem azokat az eredményeket, viszont azt sem bánnám, ha sikerülne túlszárnyalnom. Júniusban már rajthoz álltunk Sakaryában, ahol a szakág világbajnokságát rendezték, így ismerjük a pályát. A szervezők a szeptemberi görögországi szakasz mellett az októberi indiai fordulót is törölték, emiatt a sorozat hat megmérettetésre csökken, a szezon pedig Barcelonában zárul. Az élmezőnyben lőtávolon belül vagyunk a vetélytársakkal, szerintem a folytatásban is szoros küzdelem várható” – mondta Molnár Ede.

Az összetett élmezőnye: 1. Jakob Klemenčič (Szlovénia) 269 pont, 2. Edvin Lindh (Svédország) 190, 3. Jeroen van Eck (Hollandia) 183, 4. Simon Gegenheimer (Németország) 169, 5. Molnár Ede (Románia) 143, 6. Louis Krauss (Németország) 110, 7. Theo Hauser (Ausztria) 96, 8. Lorenzo Serres (Franciaország) 92, 9. Loïc Tournillon (Franciaország) 61, 10. Killian Hampiaux (Franciaország) 54.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 734
szavazógép
2025-08-07: Sport - Tibodi Ferenc:

Ma kezdődik a 19. székelyföldi körverseny (Kerékpározás)

Fesztivállal és amatőr futammal bővült a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, amelyet idén immár tizenkilencedik alkalommal rendeznek meg. Az útvonal ezúttal is érinti Kovászna, Hargita és Maros megyét, a viadal három napja alatt a bringásoknak több mint 300 kilométert kell tekerniük.
2025-08-07: Sport - :

Megkezdte a felkészülést a Sepsi-SIC (Teremlabdarúgás, 1. Liga)

Hétfőn megkezdte felkészülését a 2025–2026-os idényre a Sepsi-SIC teremlabdarúgóegyüttese. A Mánya Szabolcs irányította zöld-fehérek már a hétvégén pályára lépnek Székelyudvarhelyen, ahol négycsapatos teremtornán vesznek részt.