A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem hallgatóiként egy szakmai gyakornoki program keretében látogattunk el a Sepsiszentgyörgyön jelenleg kialakítás alatt álló Kommunizmus Múzeumába. Elsőéves hallgatókként a közigazgatás szakon, valamint másodévesként a politikatudományok szakon fontosnak tartjuk, hogy már tanulmányaink korai szakaszában megértsük azokat a történelmi és társadalmi folyamatokat, amelyek hosszú időre meghatározták az ország és a benne élő közösségek sorsát.
Emlékezni, hogy ne ismétlődjön meg: ez az alapvető üzenete a Sepsiszentgyörgyön létesülő Kommunizmus Múzeumának. Az új múzeum bemutatja a romániai kommunizmus mindennapjait, félelmeit és abszurditásait, előtérbe helyezve azt, hogy a magyar kisebbség miként élte meg ezt a korszakot. Célja nemcsak bemutatni, hanem éreztetni a látogatókkal azt, hogy milyen is volt valójában. Egyeseknek ez emlékeket idéz fel, másokat felvilágosít arról, hogy nem szabad elfelejteni, lényegében milyen is volt ez az időszaka az országnak. Ez a lehetőség, amely hamarosan megadatik Sepsiszentgyörgyön, tökéletesen fogja tükrözni mindazt a sok szörnyűséget és kínzást, amit a hétköznapi embereknek át kellett élniük a kommunista Romániában.
A múzeum állandó kiállítása végigvezeti a látogatót minden egyes periódusán a román kommunizmusnak, hogyan alakult, változott, majd bukott el. Olyan történeteket mesél, amelyeket emberi tapasztalatok támasztanak alá, amelyek segítségével jobban belátunk a rendszer borzalmaiba, és nemcsak a történelemórán tanultak révén, hanem személyes sorsokon keresztül értjük meg, mit jelentett valóban együtt élni az elnyomással, a félelemmel és a remény nélküli mindennapokkal.
A történelem nem csupán múltbéli események gyűjteménye, hanem tanulságok forrása is. A sepsiszentgyörgyi Kommunizmus Múzeuma éppen ezt a célt szolgálja: nem nosztalgiafelületként, hanem intő példaként mutatja be a rendszer valóságát. Mindazok számára, akik átélték ezt a korszakot, a látogatás keserédes élmény lehet, míg a fiatalabb generációk számára fontos lehetőség nyílik megismerni szüleik és nagyszüleik mindennapjait. A múzeum különösen érdekes lehet a magyar közösség számára is, hiszen bemutatja, milyen kihívásokkal nézett szembe egy kisebbség ebben a rendszerben.
A romániai kommunizmus (1947–1989) szovjet mintára épülő totalitárius rendszer volt, amelyet Nicolae Ceaușescu diktátor uralma tett különösen kíméletlenné. Az egypártrendszer, a titkosszolgálat terrorja, a személyi kultusz és a gazdasági összeomlás jellemezte ezt a korszakot. A propaganda állandó jelenléte, a szólásszabadság elnyomása és a mindennapi hiány minden polgár életét meghatározta. A romániai magyar kisebbség számára pedig további megpróbáltatásokkal járt, mint a nyelvi korlátozások és az asszimilációs nyomás.
A kommunizmus az 1989-es forradalommal megbukott, de emléke máig figyelmeztető példaként szolgál, milyen érték lehet a szabadság és demokrácia. A rendszer elvileg az egyenlőségről szólt, de a valóságban mély megkülönböztetés uralkodott a pártvezetők és az átlagpolgárok között. Ezt jól példázzák a múzeum gyűjteményében található bútorok: a párttagoké díszesebb, minőségibb volt – nem csupán pénzügyi okokból, hanem mert az egyszerű embereknek tilos volt jobbat vásárolni.
A diktátor személyi kultusza mindenhol jelen volt: arcképe kötelezően ott függött iskolákban, munkahelyeken, sőt, még az irodák falán is. A múzeum ezt a jelenséget is bemutatja könyvek, plakátok és szobrok formájában, köztük Ceaușescu és Lenin ábrázolásával.
A sepsiszentgyörgyi múzeum a város egykori cigarettagyárának területén nyílik meg, amely maga is fontos szerepet játszott a kommunista gazdaságban. Az épület négy részre tagolódik, a kezdetektől a forradalomig követve a korszakot. A kiállított tárgyak között megtalálhatók a kor jellegzetes bútordarabjai, munkaruhák, munkaeszközök, gyerekjátékok, valamint munkavédelmi táblák is.
Különösen markánsak a rekonstruált helyszínek: egy kommunista börtön, egy vallatószoba és két marhavagon, amelyeket interaktív audiovizuális elemekkel tesznek még hitelesebbé. A múzeum területén két kávézó is várni fogja a látogatókat – az egyik a kor stílusát idézi, a másik modern kikapcsolódást kínál –, valamint egy ajándékbolt, ahol emléktárgyakat vásárolhatnak.
Érdekesség továbbá, hogy a kommunista vezetés iszonyatosan félt a nyugati értékektől, ideológiáktól és esetleges támadásoktól. Emiatt nyugatra utazni szigorúan tilos volt – e hiányt a belföldi turizmussal próbálták helyettesíteni. Ebből kifolyólag rengeteg kempingfelszerelés tekinthető meg a múzeumban: sátrak, hordozható melegítők és egyéb túraeszközök, amelyek „a nyaralás szocialista módját” mutatják be.
Fontos még kiemelni, hogy az egyik legfontosabb ünnep ebben a korszakban nem a karácsony vagy a húsvét volt, hanem a munka ünnepe. Ezen a napon mindenki szabadnapot kapott, és hatalmas felvonulásokat rendeztek, ahol a diktátor arcképével és dicsőítő feliratokkal vonultak. Kötelező volt „boldognak” lenni, hiszen a munka a rendszer alapértéke volt – egy olyan szimbólum, amelyet semmi nem léphetett felül egy ideológiai diktatúrában.
A korábban említett marhavagonok különösen sokatmondó darabjai a kiállításnak. Ezeket a vagonokat a rendszer ellenzőinek deportálására használták, gyakran napokon át tartó utazásokra, embereket szállítottak bennük zsúfolt körülmények között (akár száz főt egy kocsiban). A vagonokban nem volt étel, ivóvíz vagy higiéniai lehetőség – csupán egy lyuk szolgált vécé helyett. Ez a brutális gyakorlat tükörként mutatja, milyen embertelenül kezelte a rendszer saját állampolgárait.
A vallás és a kommunizmus bonyolult viszonyban volt egymással. Eredetileg a kommunizmus elutasította a vallást, hiszen az egyetlen megengedett hit maga a rendszer iránti lojalitás volt. A gyakorlatban azonban a vallás és a diktatúra furcsa módon egymás mellett létezett. Az egyszerű emberek házában számos szentkép maradt fenn, sőt, titokban még a párttagok között is akadtak hívők – bár ezt nyilvánosan soha nem vállalták. A kettős mércét jól példázza, hogy míg az egyházakat hivatalosan üldözték, addig a hagyományok néha csendesen megmaradtak a mindennapokban.
A múzeum nyitott a közösség felé: bárki adományozhat olyan tárgyat, amely a kommunizmus idejéből származik – legyen szó bútorról, ruháról vagy könyvről. Így mindenki részese lehet annak, hogy a történelmet ne feledjük el, hanem tanuljunk belőle.
A sepsiszentgyörgyi Kommunizmus Múzeuma nem csupán kiállítási tér, hanem egy intő jel is. Célja, hogy emlékeztessen a múlt tévedéseire, és figyelmeztessen: soha többé ne térjen vissza az elnyomás kora. A látogatók számára lehetőség nyílik a történelem mélyebb megértésére, és arra, hogy a jövőt már okosabban építsék.
Összességében, a sepsiszentgyörgyi Kommunizmus Múzeuma fontos emlékeztető arra, hogy az elnyomás nem elvont fogalom, hanem megtapasztalt valóság volt. A kiállítás nemcsak dokumentál, hanem megszólít: arra biztat, hogy ne csak nézői legyünk a történelemnek, hanem tudatos örökösei. A múlt feldolgozása itt nem végpont, hanem kezdet – párbeszéd a szabadságról, felelősségről és emlékezetről.
Bogyor Nikolett és Mihály Petra (közigazgatás szak),
Tarczi Gyopár (politikatudományok szak)
