Bodoki kilátóNem került kivitelező, újból nekivágnak

2025. augusztus 7., csütörtök, Közélet

Egyetlen vállalkozás jelentkezett a Bodoki-hegységbe tervezett multifunkcionális kilátó kivitelezésére a Kovászna Megye Tanácsa által meghirdetett versenytárgyaláson, ám nem felelt meg a feltételeknek. A megyei önkormányzat újból meghirdeti a munkálatot, melyet a tavaly elnyert uniós forrásokból valósítanak meg.

  • A kilátó látványterve. Fotó: Kovászna Megye Tanácsa
    A kilátó látványterve. Fotó: Kovászna Megye Tanácsa

Amint arról beszámoltunk, a megyei önkormányzat két éve döntött úgy, hogy egyedi, futurisztikus kilátót építenek a Bodoki-hegység csúcsán, 1190 méter magasságban. A létesítmény látványtervét 2023 őszén fogadták el, majd tavaly a megvalósíthatósági tanulmány és a végleges műszaki terv is elkészült, illetve az önkormányzat beszerezte a szükséges előzetes jóváhagyásokat.

Az eredeti elképzelés szerint a megyei önkormányzat saját forrásokból építette volna meg az egymillió lejes létesítményt, ám sikerült európai uniós finanszírozást találni és pályázni a fenntartható turizmus fejlesztését célzó programban. Az elnyert vissza nem térítendő támogatás 1,5 millió lej, amely szinte fedi a teljes beruházás költségeit. A finanszírozási szerződést idén márciusban írták alá a Központi Fejlesztési Ügynökséggel, és mivel minden szükséges dokumentum (tervek, engedélyek) megvolt, meghirdették a közbeszerzést, de nem jártak sikerrel. Ezért újból nekilátnak a versenytárgyalás meghirdetésének – tájékoztatott az alelnök.

A kilátóval rendelkező hegyi menedék többfunkciós, négyszintes létesítmény lesz, az első ilyen Háromszéken. A fémszerkezetű faépítmény földszintje menedékhelyként szolgál, harmadik szintje panorámakabin, amelyben igény szerint az éjszakát is el lehet tölteni, a legfelső a kilátó, ahonnan Erdővidék kivételével a teljes Háromszék, de a Barcaság egy része is belátható. A pályázati elvárásokhoz igazodva a létesítmény újabb rendeltetéseket is kapott, így oktatási és közösségi programok (idegenvezetői és gasztropontos képzések) helyszíne is lesz.

A megyei önkormányzat alárendeltségében működő hegyimentő-szolgálat az elmúlt időszakban már több menedéket hozott létre: a Lakócán, a Baróti-hegységben, a Hármashatárnál, Bálványosfürdő közelében a Cecele aljában, illetve a Bodoki-havasokban, ám ehhez a létesítményhez hasonló még nincs.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 734
szavazógép
2025-08-07: Közélet - Bartos Lóránt:

Szakképzési jövőkép Kézdivásárhelyen

A fiatalok pályaorientációjáról és az oktatási rendszer fejlesztési lehetőségeiről, a szakképzés jövőjéről folytattak szakmai megbeszélést Kézdivásárhelyen a kantai Szakképző Központban. A keddi egyeztetésen a Békéscsabai Szakképzési Centrum vezetői, egészségügyi szakemberek, oktatásszervezők, valamint helyi intézmények képviselői vettek részt. 
2025-08-07: Belföld - :

Feszültség a koalíciós pártok között (Ion Iliescu állami temetése)

Feszültséget okozott a koalíciós pártok között, hogy az Ilie Bolojan liberális miniszterelnök vezette kormány állami temetést szervezett az emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolt, kedden elhunyt Ion Iliescu volt államfő, Románia első szabadon választott elnöke számára.