Letette hivatali esküjét Karol Nawrocki új lengyel államfő tegnap a varsói parlamenti alsó- és felsőházának együttes ülésén; beiktatási beszédében az elnök a lengyelországi jogállamiság visszaállításának szükségességéről is beszélt. A június 1-én ellenzéki jelöltként megválasztott Karol Nawrocki eskütételén jelen voltak a kormány tagjai, valamint Andrzej Duda leköszönő államfő.
Beiktatási beszédében Karol Nawrocki kijelentette: az elnökválasztási eredmény „jelzést jelent a politikai osztálynak, hogy a továbbiakban nem lehet így kormányozni”, a kormánynak teljesítenie kell a választási ígéreteit. Megerősítette az elnökválasztási programjában foglaltakat, köztük a Varsó és Łódź között építendő óriás repülőtér (CPK) építésének előmozdítását. Megígérte az illegális bevándorlás, illetve Lengyelország euróövezeti csatlakozásának és a nyugdíjkorhatár megemelésének a megakadályozását is.
Aláhúzta: azokat az állampolgárokat képviseli, akik Lengyelország uniós tagságát, de egyúttal a nemzeti szuverenitás megőrzését is akarják. Bejelentette: támogatja a transzatlanti kapcsolatok erősítését, gondoskodik Lengyelország pozíciójáról a NATO-ban, törekszik arra, hogy a közép- és kelet-európai NATO-tagállamokat tömörítő Bukaresti kilencek csoporthoz Finnország és Svédország is csatlakozzon. Kijelentette: Lengyelországnak „vissza kell térnie a jogállamiság útjára”, ma „nem lehet jogállamnak nevezni” a többi között az ügyész leváltása, a bíráskodás állapota miatt. Bejelentette: nem fogja kinevezni és előléptetni az alkotmányt sértő bírákat. Nawrocki beszédét az elnökjelöltségét támogató Jog és Igazságosság képviselői álló tapssal fogadták.
A közvetlenül választott lengyel államfőnek az alkotmány értelmében viszonylag erős jogosítványai vannak. Ő a hadsereg főparancsnoka, a nemzetközi kapcsolatokban Lengyelország legmagasabb rangú képviselőjének számít, hatáskörébe tartozik a nemzetközi szerződések jóváhagyása és felmondása is. Megvétózhatja a parlament által elfogadott törvényeket, és az elnöki vétót a szejm újabb szavazáson csak háromötödös többséggel utasíthatja el. A jelenlegi kormánykoalíció nem rendelkezik ilyen többséggel.
Donald Tusk kormányfő a sajtóértekezletén úgy látta: az új elnök szavaiból „nagyon érezhető a kedv azon hatáskörök birtoklására, amelyekkel a lengyel politikai rendszerben a miniszterelnök és a kormány rendelkezik”. Tusk „meglehetősen gőgösnek és konfrontatívnak” nevezte Nawrocki fellépésének hangnemét, és reményét fejezte ki, hogy a beszédnek „nem lesznek gyakorlati következményei”. „De ha szükség lesz rá, keményen állunk ki az alkotmány és az államunkban érvényes szabályok védelmében” – fogalmazott Tusk.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.