Puskás Lajos tanár, történész és műfordító – ahogy a személyét itt-ott megjelenítő helyeken olvashatjuk – feleségével, a jobbára (régi módon) csak magázott Margit asszonnyal szép családot hagyott az erdélyi magyar életnek. Négy gyermekük közül kettő, Ildikó húgom és Árpád öcsém később Magyarországra költözött. Családunk tulajdonképpen a négy testvér tanulmányainak végeztével szóródott szét, így mi már inkább csak vendégek voltunk Kolozsváron.
Családunk hagyományőrző, jellegzetes polgári család volt, erős vallási kötődéssel és szilárd magyar öntudattal, amely nem jelszavakban nyilvánult meg, hanem szüleink példamutatásában, amelyet gazdag könyvtárunk folyamatos használata egészített ki. Ezért az 1944 őszén Kolozsváron megjelent szovjet és román hadsereg által importált és román sovinizmussal megfejelt bolsevizmus valamennyiünk számára negyvenöt éves üldöztetést jelentett. Összegezésként a családunkra telepedett kommunizmus hatását adatokban vonom össze.
Édesapámat 1947-ben internálták, öt hónapot töltött a szamosújvári börtönben. Engem mint csíkdánfalvi tanárt 20 (plusz 10) évre ítéltek el 1959-ben; öt és fél év után, 1964-ben az országos közkegyelemmel szabadultam. Csaba öcsémet, a gyimesfelsőloki matektanárt szintén 1959-ben 18 évre ítélték, ő is 1964-ben szabadult. Börtönéletünk idején házasodott Magyarországra Ildikó, tanítónő húgunk. Árpád öcsénk édesanyánk 1990-ben bekövetkezett halála után költözött Tatabányára, orvos fia közelébe.
Édesapámat (akit ideiglenesen nyugdíjától is megfosztottak) 1961-től haláláig (1982) folyamatosan figyelte a Securitate: 14 szekus 12 besúgó hathatós segítségével. (Utóbbiak közül háromnak a valódi neve ismert. Egyikük fedőneve előbb Pescaru Teofil, majd Károly volt.) Az általuk összeállított dosszié 1876 lapot tartalmaz.
Nekem a „Șahistul” (Sakkozó) volt a nyilvántartási nevem. A csíkszeredai tanárok és diákok perében fővádlotti minőségemben majdnem valamennyi dossziéban szerepelek. A 19 vaskos kötet 2216 oldalból áll, 17 kötet a perrel foglalkozik, kettő információs anyagokat tartalmaz. Velem 9 szekustiszt és 16 informátor (közülük háromnak a kilétét sejtem) „foglalkozott” kiszabadulásomtól 1989. december végéig.
Csaba öcsém dossziéja négy kötet 118 lappal. Marosvásárhelyről a peripravai rabtáborba vitték, ott sínylődött kiszabadulásáig; utána mindössze hat évet élt. Titkosított neve nem volt.
Árpád öcsém gyógyszerésztechnikus volt Kolozsváron. Őt 1972 és 1979 között figyelte a Securitate sűrű levelezése és számos baráti kapcsolata miatt. Kétkötetes dossziéja 321 lapot tartalmaz. Tizenhárom szekus neve szerepel ezekben 21 forrásként megjelölt besúgóval. Valódi nevük ismeretlen.
Nyilvántartásunkra a román állam – teljesen fölöslegesen – 29 kötetben 4531 lapot pazarolt el, 54 informátort és 39 szekustisztet foglalkoztatott (hadnagytól ezredesig). Családunk tagjaira összesen 48 év és 5 hónap börtönt róttak ki, és összesen 65 évig figyeltek meg. Megtörni egyikünket sem tudták. Soha nem voltunk a Kommunista Ifjúsági Szervezet (KISZ) vagy a Román Kommunista Párt (RKP) tagjai. Ma már nyugdíjasként olyan életre emlékezünk, ahol az egymás és a népünk iránti szeretet és hűség adott erőt elviselni a negyvenöt év megpróbáltatásait.
