A Ferencváros szerdán gól nélküli döntetlent játszott a bolgár PFK Ludogorec Razgrad vendégeként a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén. A visszavágót jövő kedden 21.15-től a Groupama Arénában rendezik. A továbbjutó a Qarabag és az FK Shkëndija párharcának győztesével találkozik a főtáblára jutásért, míg az alulmaradó ugyancsak az azeri vagy az északmacedón csapattal mérkőzik meg az Európa-liga selejtezőjének utolsó körében.
Jól kezdett a Ferencváros, irányította a játékot, viszont az első tíz percben nem volt nagy helyzete. Ezt követően kiegyenlítettebbé vált a küzdelem és már a bolgár bajnok is vezetett ígéretes támadásokat. Mégis ebben az időszakban került majdnem előnybe a magyar együttes, mert a rivális kapusa rosszul jött ki egy felfejelt labdára, amelyet éppen Lenny Joseph irányába öklözött, csakhogy a francia csatár gólját les miatt érvénytelenítette a játékvezető. Az első félidő második részében ismét a vendégek uralták a mérkőzést, ellenben a házigazdák jártak közelebb a találathoz, mert nem sokkal a szünet előtt Erick Marcus távolról próbálkozott, a játékszer átszállt a századik nemzetközi kupameccsét játszó Dibusz Dénes felett, akit a keresztléc kisegített.
A második felvonásra lendületesebb és támadóbb szellemű futballal rukkolt elő a bolgár alakulat, egy alkalommal Szalai Gábor az utolsó pillanatban mentett Caio Vidal elől. A térfélcserét követően váratlanul sok technikai és taktikai hiba jellemezte a Robbie Keane irányította labdarúgókat, ennek nyomán az ellenfél többször is tisztán lőhetett, azonban ezek célt tévesztettek. Az idő múlásával egyre kevesebb kockázatot vállaltak a felek, így a kapuk elvétve forogtak veszélyben. A cserék sem adtak új lendületet a találkozónak, amely csak az utolsó percekben élénkült meg: ekkor Gruber Zsombor lehetőségét védte a hálóőr, majd Stefan Gartenmann fejese kerülte el kevéssel a jobb alsó sarkot, így a párharc első felvonásán nem született gól.