Tény: a helyhatósági választások óta eltelt időszakban az MPP baróti szervezete jóformán semmilyen munkának nevezhető tevékenységet nem fejtett ki; vezetőinek ez a kényelmes viszonyulása pedig szinte teljesen lerombolta, amit az elmúlt években felépítettek.
Az új csapat megalakulása sem jelenti feltétlenül azt, hogy ezentúl sem érhető tetten az amatörizmus: Szilágyi Sándort továbbra is alelnöknek tekintik, bár már rég nem az... Mint köztudott, Szilágyi Sándornak MPP-tagságáról és a megyei tanácsi tisztségéről le kellett mondania, amikor úgy döntött, versenybe száll a szenátori mandátumért. A választásokat követően valószínűleg újból aláírta belépési nyilatkozatát, ám ez nem azt jelenti, hogy azzal együtt az alelnökséget is visszaszerezte. Az alelnököt a közgyűlés választja, a múlt héten pedig csak a nemrég lemondott elnök és elnökségi tagok helyét töltötték be, Szilágyi helyzetéről szó sem esett. Továbbra is csonka tehát az MPP baróti szervezetének elnöksége. (hecser)