Pénteken Monacóban kisorsolták az Európa-liga és a Konferencia Liga főtáblájának párosításait. A Ferencváros, az FCSB és az Universitatea Craiova is megismerte ellenfeleit az európai kupasorozatokban: előbbi otthon, utóbbi kettő idegenben kezd. Az El fináléját május 20-án Isztambulban, míg a KL döntőjét május 27-én Lipcsében rendezik.
Az Európa-ligában a klubok mind a négy kalapból két ellenfelet kaptak, egyikkel otthon, a másikkal idegenben találkoznak a nyolcfordulós alapszakasz során. A Konferencia Ligában az együttesek mind a hat kalapból egy riválist kaptak, hárommal otthon, hárommal idegenben csatáznak a hatfordulós alapszakaszban. Mindkét kupasorozatban az első nyolc közvetlenül a nyolcaddöntőben folytatja, a 9–24. helyezettek pedig oda-vissza vágó párharcban vívnak meg a 16 közé jutásért, míg az utolsó 12 gárda kiesik.
A magyar bajnok hazai környezetben játszik a skót Rangers FC, a cseh FC Viktoria Plzeň, a bolgár PFK Ludogorec Razgrad és a görög Panathinaikosz alakulatával, míg idegenben lép pályára az osztrák Red Bull Salzburg, a török Fenerbahçe, az angol Nottingham Forest és a belga KRC Genk ellen.
A román bajnok saját közönsége előtt fogadja a holland Feyenoord, a török Fenerbahçe, a svájci BSC Young Boys és az olasz Bologna csapatát, valamint a horvát GNK Dinamo Zagreb, a szerb FK Crvena zvezda, a svájci FC Basel és a holland Go Ahead Eagles otthonában küzdhet a pontokért.
A SuperLiga előző idényében bronzérmes, jelenleg listavezető Universitatea Craiova ellenfele hazai pályán a cseh Sparta Praha, a német FSV Mainz és az örmény FC Noah lesz, míg vendégként lép pályára az osztrák SK Rapid Wien, a görög AEK Athens és a lengyel Raków Częstochowa ellen.
Az Európa-liga csoportköre szeptember 24-én és 25-én rajtol, a további játéknapokra október 2-án és 23-án, november 6-án és 27-én, december 11-én, valamint január 22-én és 29-én kerül sor. A Konferencia Liga csoportköre október 2-án kezdődik, a további játéknapokat október 23-án, november 6-án és 27-én, illetve december 11-én és 18-án rendezik. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.