Rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés — valahogyan József Attila 1936-ban írott sorai nyugtalanítottak, miközben tegnap este az Óriáspince-tetőről ereszkedvén a gyümölcsfák közé lassan beköltözött a szürkület.
E szavak tömör, szinte tökéletes koncentrátumát adják a vasárnap több helyszínen is elhangzottaknak, hiszen március idusán az ünnepi szóra emelkedők között szinte kivétel nélkül az összefogás, az együttgondolkodás szükségessége irányába terelték mondataikat. Aztán ott, fent kiderült, Háromszék őrtornya még télies kristályidőben is méltó helyszín a magyar forradalom és szabadságharc, illetve a példátlan székely önvédelem előtt tisztelgő rendezvények utáni záróünnepséghez, hiszen e hely méltósággal illeszkedik e tájhoz, légköre, panorámája egyedi... Persze, induláskor a felkokárdázott Sepsiszentgyörgyön még keverednek a központi ünnepség meghatározó frázisai — március tizenötödikén, egyszerre felemelő és figyelmeztető ünnepünkön ,,a szabadság eszménye minden emberi kishitűséget megnemesít", mi több, 1848 üzenetéhez pászítva elhangzott egy Hamvas Béla-i gondolat is, miszerint nem érdemes mást, csak a legtöbbet —, de a fagyos szélben aztán tisztul a gondolat, és már bizonyossággá válik, hogy odakint, stációk, lármafák és őrtüzek szomszédságában új tavasz mutatkozik, a mi tavaszunk. Melyhez — miként hallhattuk — kötődik mindannyiunk hite: jobbá tehetjük a holnapot...
