PaintballSikeres és élménydús verseny - Tibodi Ferennc

2009. március 16., hétfő, Sport
Gyerekektől volt hangos az egykoron szebb napokat is megélt IMASA egyik csarnoka, ahol szombaton első alkalommal rendezték meg a Diákok Paintball Kupáját.

Az esemény szervezője és házigazdája a sepsiszentgyörgyi PPZ Army csapat volt, amely a verseny életre hívásával a gyerekek, a fiatalabb generáció megmozgatását tűzte ki célul. Dicséretes ez a dolog, ha azt vesszük figyelembe, hogy ,,pártunk és kormányunk" valamilyen okból kifolyólag — pénzmegtakarítás, a diákok órarendjének szellősebbé tétele miatt, vagy egy elképzelhetetlen jogcím alatt — a testnevelési órák csökkentését szeretné elérni. De térjünk vissza a paintballhoz és a szombati eseményhez. A versenyre összesen kilenc csapat nevezett be, a jelentkezők között voltak gyilkos cápák, zöld földön kívüliek, törpe királyok, és még titkosügynökök is. A megmérettetésen induló gyerekek közül sokan most találkoztak először a paintballal, így a tényleges verseny előtt bemelegítés gyanánt egy ,,gyorstalpalón" is részt vettek, amelyen a sport alapjaival ismerkedhettek meg. Ezt követték a harcok, amelyek között volt gyorsan pörgő és győzelemmel véget érő, de szép számmal döntetlen összecsapás is. A gyerekek profikat meghazudtolva mozogtak a pályán, mindenki a legjobbat próbálta kihozni a fedezéke nyújtotta védelemből és támadási lehetőségekből. A tizenévesek a sportolás és a kikapcsolódás mellett belekóstolhattak a győzelem édes, valamint a vereség keserű ízébe. Végül mindenki jól érezte magát, és nagyon jól szórakozott.

A Diákok Paintball Kupáján részt vevő lurkók megismerkedhettek a sepsiszentgyörgyi 17 éves Sánta Ferenccel, aki a budapesti Eastern Block paintballcsapat profi játékosa. A magyarországi együttes tavaly Közép- és Kelet-Európa legjobb alakulata volt. Én nagyon jó ötletnek tartottam a verseny megrendezését, hiszen a gyerekeké a jövő. Remélem, hogy az eseménynek pozitív hatása is lesz a szülőkre, akik most megismerkedhettek a paintballal, s bízom abban, hogy rájöttek, ez nem egy durva játék. Ahhoz, hogy valaki profi paintballozó legyen, életcéljává kell tegye ezt a sportot, s a legfontosabb az, hogy mindig szívből játsszon. Ha pályán vagy, soha nem szabad arra gondolnod, hogy kik néznek téged, milyen rangod van, milyen szinten vagy, csak arra kell koncentrálnod, hogy élvezd a játékot és játszodd. Mi ezt ezért csináljuk — nyilatkozta a sepsiszentgyörgyi fiatal sportoló.

A kicsik mellett a felnőttek is pályára léptek. Az FBI csapatának egyik tagja, a viadalra gyerekét kihozó szülő volt, mivel az együttesnek hiányzott a harmadik tagja. Érdekes és nagyon mozgalmas sport a paintball, csak egy picit rövidek a játékok — állítja Hadnagy István. — Korábban nem találkoztam a paintballal, így különösebb fogalmam nem volt róla. Csak azt tudtam, hogy festékgolyókkal lövöldöznek, de egyebet nem.

A paintball első látásra kissé katonás, fiús sport, de a szombati viadalon lányok is részt vettek. Csak véletlenül jöttem el erre a paintballversenyre. Öcsém csapatából hiányzott egy ember, és így csatlakoztam hozzájuk. Nagyon jó ez a sport. Számomra egy kicsit szokatlan, de ennek ellenére tetszik, és teljesen más, mint az, amit nap mint nap csinálok. Kedvtelésből én mindennap paintballoznék — jelentette ki határozottan és nagy mosollyal a 15 éves Tobotoc Andrea.

A végeredmény: 1. Gun Empire (Biró Csaba, Dan Róbert, Tóth Tamás), 2. Otex (Igyártó Edvin, Deák Attila, Bogdan Alexe), 3. FBI (Hadnagy István, Szilágyi Csaba, Sinkler Német István), 4. Forsaken. A többi részt vevő együttes: Killer Sharks, Törpe Királyok, Green Aliens, Komando X, Warriors.

Az esemény célja az volt, hogy megmozgassuk a fiatal generációt, vegyük rá arra, hogy mozogjanak, sportoljanak, továbbá meghívottjainktól — tűzoltóság, rendőrség, Vöröskereszt — hasznos és érdekes dolgokat tanuljanak meg — nyilatkozta Hajnal Attila, a verseny szervezője. — Nem utolsósorban a sport népszerűsítésében is fontos szerepet kapott a verseny. Ennek a kupának egy másik, nem burkolt célja egy utánpótláscsapat alapjainak letétele volt, amit, ha idén nem is, de jövőre el szeretnénk indítani. Én úgy érzem, a mai nap elérte célját, de ezt csak a jövő fogja visszaigazolni számunkra. A gyerekek jól érezték magukat, az első visszajelzések nagyon pozitívak voltak. Remélem, hogy lesz folytatása az eseménynek, és bízom abban, hogy az elkövetkezőkben igényeltebb sport lesz a paintball.

A sepsiszentgyörgyi PPZ Army az idei Sportnapok alkalmával minden idők legnagyobb szcenárió-játékát szeretné megszervezni városunkban, amire remélik, hogy közel háromszáz hazai paintballozó fog összegyűlni. A csapat anyagi okok miatt idén nem vesz részt külföldi megmérettetéseken, de kétséges a hazai háromfordulós országos bajnokságon való indulás is, aminek előreláthatóan Bukarest adna otthont.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2009-03-16: Sport - x:

Újból kikapott férficsapatunk (Kosárlabda, B- osztály)

Szombaton a Brassói Braşovia otthonában vendégeskedett megyénk kosálabda-válogatottja, a Kós Károly ISK-KSE. A háromszéki együttes 84—77-re kapott ki a szomszédos városbéli együttestől.
2009-03-16: Sport - x:

Újra első a Trio Bodok (Bowling)

A címvédő Trio Bodok megnyerte a megyei bowlingbajnokság negyedik fordulójának rangadóját, és visszaszerezte vezető helyét a pontvadászatban. A 4. szakasz eredményei: Amatőr Kakasok—Meteor 1405—2026, Gazel Cófalva—Jó Te 1849—1652, Trógerek—Multi Nr. 1460—1811, Teke-rgők—Big Bang 1796—1545, Bomba—Trio Bodok 1936—2154, Baby Sitters—Vital 1421—1631.