A sepsiszentgyörgyi Waldorf-közösség szombaton megtartotta Szent Mihály-ünnepét a Benedek-mezei táborban, ahol a szokásos programpontok – Szent Mihály legendájának felidézése, az óvodások és kisiskolások bátorságpróbái, közös étkezés és a közösséget érintő általános problémák megvitatása – mellett egy kiemelt fontosságú eseményre is sor került: leköszönt a Pro Waldorf Egyesület korábbi vezetőtanácsa, és bemutatkozott az új csapat, mely nagy lendülettel vette át a stafétát.
Az esemény napján rengetegen voltak a helyszínen: 10 óra körül már alig lehetett parkolóhelyet találni az előpataki úttól a táborhelyig vezető földút két oldalán.
Előadás, próbák, közös étkezés
Ezúttal is Sikó-Barabási Eszter tanítónő idézte fel Szent Mihály életének fontosabb eseményeit egy interaktív előadás során, melyben időnként énekelnie kellett a hallgatóságnak, ők pedig lelkesen eleget is tettek a feladatnak. Az előadó legfontosabb kelléke ezúttal egy tükör volt, melynek segítségével igyekezett „kivetíteni” a mesét a diákság felé, felhívni a figyelmet arra, hogy Mihály története mindannyiunk története lehetne, hisz valamennyiünknek le kell győznünk a gonosz erőket ahhoz, hogy helyreálljon a világ egyensúlya.
Ezután elkezdődtek a bátorságpróbák az óvodások és kisdiákok számára, a legkisebbeknek az óvó nénik, a 0–4. osztályosoknak az 5–8. osztályos diákok és osztályfőnökeik találták ki és vezényelték le a próbákat a különböző helyszíneken. Az óvodásoknak kötélugrás, zsákban ugrálás, négykézláb egyensúlyozás (babzsákkal a háton), talicskajárás, célba dobás és tapintós játék szerepelt a próbák között, végül pedig – miután sikerült összegyűjteni hat különböző színű karkötőt – jóságkövet kellett szerezniük a sárkány barlangjából. A kisdiákoknak különböző zöldségeket-terméseket kellett elrendezniük, találós kérdésekre kellett válaszolniuk, de stafétafutás, kötélhúzás, vizes palackok cipelése is a feladatuk volt. Valamennyi résztvevő élvezte a közös játékot a ragyogó napsütésben. A réten pompázó őszikikerics-tenger tökéletes összhangban volt a gyermekek lila pólójával, mintha a természet is ünneplőbe öltözött volna erre a napra.
Miután mindenki kiállta a Szent Mihály-történet stációin alapuló szépség, bölcsesség, kitartás és bátorság próbáit, és a zászlórudakra felkerültek az elnyert színes szalagok, mindenki visszatért a táborhelyre, és előkerültek a kosarakból a finomabbnál finomabb falatok, amelyeket kicsik és nagyok közösen fogyasztottak jó hangulatban, kötetlen beszélgetés mellett.
Az étkezés után csengőszó jelezte a „szünet” végét, de ezúttal nem a gyerekeknek csengettek be, hanem a szülőknek, akik a tárgyalóteremben gyülekeztek, hogy megvitassák a közösség múltjával, jelenével, jövőjével kapcsolatos fontos kérdéseket.
A múlt fontosabb eseményeiről
A beszélgetés azzal kezdődött, hogy Kolcsár Linda pedagógus, egyesületi tag, egykor maga is waldorfos diák elbúcsúztatta a Pro Waldorf Egyesület korábbi vezetőségét. Mint mondta, ez már a harmadik váltás az egyesület élén, és mindegyik váltást más érzésekkel élte meg, de minden esetben bebizonyosodott, hogy megfelelő emberek kerültek a vezetőségbe, a sepsiszentgyörgyi Waldorf-közösség erős és folyamatosan növekszik, gyarapodik minden szempontból. Ami persze nem jelenti azt, hogy ne lennének gondok, nehéz helyzetek, „de nincs olyan akadály, amelyet gyermekeinkért ne tudnánk legyőzni” – mondta az óvónő. Kolcsár Linda sorra szólította ki a korábbi vezetőség tagjait, hogy egy kis figyelmességgel megköszönje nekik az elmúlt időszakban végzett tevékenységüket.
Ezután a leköszönő elnök, Varga Zsuzsa szólalt fel, röviden összefoglalva a 2012-ben induló második sepsiszentgyörgyi Waldorf-iskola mellett 2014-ben megújult Pro Waldorf Egyesület történetét. Emlékeztetett, hogy az első nagyobb feladat, amelyet a csapat elvállalt, az egyesület jogi szempontból való frissítése volt, a másik legfontosabb törekvésük pedig az, hogy minden évben indulhasson osztály, így mára eljutottak oda, hogy nyolcadik osztályig gond nélkül működni tud az iskola. Túljelentkezés is van minden évben, ami a tanárok munkája mellett az egyesület tevékenységének is köszönhető. Elkészült továbbá az egyesület honlapja, Facebook-oldala, majd pályázni kezdtek különböző eszközökre és waldorfos szakemberek előadásaira, valamint próbálták tartani mindenben a folytonosságot. Évről évre megszervezték a fontosabb rendezvényeket, külön figyelmet fordítva arra, hogy megmaradjon az oktatás szellemisége, táborokat tartottak, majd a szülők számára is kitaláltak egy olyan rendezvényt, amely erősíteni tudja a közösséget. Elindult továbbá az erdélyi magyar Waldorf-pedagógusoknak szóló képzés, melyet évről évre megszerveznek Sepsiszentgyörgyön, jó kapcsolatot alakítottak ki a Bukarestben működő Romániai Waldorf Szövetséggel, és tavaly méltó módon megünnepelték a sepsiszentgyörgyi Waldorf-oktatás fennállásának 30. évfordulóját.
Az új vezetőség
Ezt követően Gáspár Anna Mária, a Pro Waldorf Egyesület közelmúltban megválasztott új elnöke szólalt fel, bemutatva a vezetőtanács új tagjait, hangsúlyozva, hogy a korábbi hét helyett ezután kilenc taggal működik a csapat. Bocskai Judit tanítónő és Kolcsár Linda óvónő az új tanácsnak is tagja marad, mellettük Dáncsuj Annamária és Györgyjakab Tímea (alelnökök), Virágh Andrea (pénzügyi felelős), valamint Domokos Amálka és két férfi, Szabó Zoltán, illetve Varga Béla (titkár) alkotja az egyesület vezetőtanácsát a továbbiakban. A cenzor feladatkörét Márkos Flóra látja el.
A korábbi napokban az új vezetőség kérdőívet töltetett ki a szülőkkel, melynek eredményeit az új elnök ismertette, ezáltal bemutatva a közösség erősségeit és hiányosságait, valamint azokat az általános igényeket, amelyekből a jövőre vonatkozó tervek is körvonalazódnak. Több korábbi kezdeményezés megerősítése és kibővítése mellett új célokról is beszélt, mint amilyen az iskolai műhelyek és a líceum elindítása lenne. Az idei programok közül egy pedagógusoknak szóló képzést, a Márton-napot, az adventi bazárt, valamint a „spirálünnepet” nevezte meg, de más közeli-távoli tervek is felmerültek. Végül a közönség részéről is megfogalmazódtak egyes kérdések és szükségletek, például az euritmia- és a bothmer-gimnasztikát oktató tanárok jelenlétét hiányolták.
Gáspár Anna Mária lapunknak elmondta, hogy az elmúlt időszakban többször részt vett a vezetőtanács gyűlésein, osztályképviselőként is tevékenykedett, és egyre inkább úgy érezte, hogy többet is tudna tenni ezért a közösségért. „Valójában azért vállaltam el az elnökséget, mert egy nagyon jó közösségről van szó, ahol jó emberekkel dolgozhatok, ez egy olyan közeg, ahol jól érzem magam. Talán az időmbe is belefér majd, hisz rendezvényszervezőként inkább nyáron vagyok elfoglalt... Szóval, arra gondoltam, miért ne tennék többet a gyerekeimért és magamért is, hisz ez egy olyan ügy, amelyet szívesen fel tudok vállalni minden képességemmel és tapasztalatommal” – fogalmazott a Pro Waldorf Egyesület új elnöke.