Mostanában Kerekerdő is kezdett bekerülni a nagyvilági körforgásba, s így tudósok, lélekbúvárok, művészek is sokszor jelennek meg a nagyközönség előtt. A múlt héten dr. Propper Polip merült alá a lélek mélységeibe nagyszámú hallgatóságával együtt. Volt, aki már hallott a nagy Freudi Gigi elméleteiről, és megnyugodva vette tudomásul, hogy a szex és a gyerekkor a tudósok szerint is fontos, de énképe még senkinek sem volt, csak fényképe.
Kiderült az előadás végére, hogy ez nem más, mint hogy ki-ki milyennek látja önmagát, és mennyire van megelégedve a látottakkal.
Másnap reggel Vadi Vili, az ifjú vaddisznó rontott be izgatottan Doktor Bubó rendelőjébe: ,,Doki, baj van — visongta —, mert én sokat gondolkodtam az éjjel, s rájöttem, hogy valójában egy rénszarvas énje lakozik bennem. Szeretem a havas tájakat, a csordát, és el tudom húzni a Mikulás szánját is."
A dokiban is fennakadt a szusz, s a szó belefagyott ettől a zúzmarás-ködös énképtől. Feltolta szemüvegét, mélyen a páciens szeme közé nézett, s felidézte a vaddisznónemzedék minden eddigi harcos tagját, furkálásra-turkálásra való hajlamukat, és hozzáfogott az orvosláshoz.
— Kedves fiam — mondta —, nincs miért kétségbe vonnom állításodat, mert van hasonlóság közted és a rénszarvas közt. Mindketten szerettek turkálni — ki a hóban, ki a sárban —, van szép, nagy csontfegyveretek is — neki a szarva, neked az agyarad —, mégis úgy gondolom, hogy ez az énképed a régmúltból, az ősállatok idejéből jött elő. Valamelyik ősöd bizonyára rénszarvas volt, és valahol északon a fagyos füvet, zuzmót ette, de azóta te már megváltoztál, magasabb a fejlettségi fokod.
Vili egyetértően röffentett, és a megelégedéstől felborzolta sörtéit.
— Épp ezért — folytatta dr. Bubó — mától kezdve csak a harmatos fűben szabad hemperegned, és nem a pocsolyában. Étrendedbe a makk mellé beiktatod a zuzmót, és karácsonykor Kerekerdőn te húzod a Mikulás szánját.
Vili sűrűn pislogott a meghatódástól, és magában mélyen elgondolkodott.
Eltelt már egy hónapja is e nagy fordulatnak, mire ismét kopogtatott a doki ajtaján.
Csülkei, agyara ragyogott a tisztaságtól, sörtéi lágyan lapultak a testére, és kellemes illat lengte körül az érkezőt.
A doktor hüledezve csapta össze szárnyait a változás láttán.
— Tudja, doki — kezdte Vili —, rájöttem, hogy igaza volt. Ilyen ősök nem adatnak mindenkinek, s így elkezdtem írni életem fő művét, melynek címe: Amikor én még rénszarvas voltam... Most már nincs bajom az énképemmel, s értem lelkesedik minden vadmalac.
