Meghosszabbították a veszélyhelyzetet Parajdon

2025. november 11., kedd, Belföld

Újabb 30 nappal meghosszabbította a sóbánya elárasztása miatt május elején bevezetett veszélyhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság – közölte tegnap a Hargita megyei prefektusi hivatal.

  • Fotó: Facebook / Mircea Fechet
    Fotó: Facebook / Mircea Fechet

A veszélyhelyzet meghosszabbítására azért volt szükség, mivel a korábbi határidő lejárt. Az újabb döntéssel a rendkívüli állapot december 9-ig marad érvényben.

A Hargita megyei településen május 8-án hirdettek veszélyhelyzetet, miután a sóbánya fölött folyó, megáradt Korond-patak vize elkezdett beszivárogni, majd bezúdulni a tárnákba, míg teljesen el nem árasztotta az addig évente turisták százezrei által látogatott székelyföldi létesítményt.

A prefektusi hivatal hétfői közlése szerint a hatóságok az említett időszakban megteszik a szükséges intézkedéseket és elvégzik a szükséges munkálatokat a sóbánya és környéke biztonságossá tételéhez. Azt is írták, hogy a fejleményekről tájékoztatják a lakosságot és a szomszédos településeket. Hozzátették, hogy a természeti katasztrófa sújtotta területre és a Sószorosba továbbra is tilos a belépés.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 938
szavazógép
2025-11-11: Belföld - :

Nő a „rendszerellenesség” iránti igény (Eltérőek a korosztályok politikai preferenciái)

Romániában jelentős eltérések figyelhetők meg a különböző korosztályok politikai preferenciái között: míg az idősebbek a stabilitást részesítik előnyben, a fiatalabb generáció elutasítja az utóbbi 35 évben kialakult politikai berendezkedést, és radikális változást sürgető pártokra adná voksát – mutatta ki az Inscop közvélemény-kutató intézet tegnap közzétett friss felmérése.
2025-11-11: Belföld - :

Leváltják a vasúti igazgatót

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu felkérte Ciprian Şerban szállításügyi minisztert, hogy kezdeményezze a kormányfőnél a Vasúti Reform Hatóság igazgatója, Mihai Barbu menesztését – számolt be a sajtónak tegnap a pártelnök.