Megnyitotta kapuit a kisállat-kiállítás Sepsiszentgyörgyön

2025. november 28., péntek, Közélet

Első alkalommal érkezett Háromszékre az Országos Kisállat-kiállítás, melynek keretében több mint négyezer galamb, baromfi, valamint házi- és fajnyúl tekinthető meg péntektől vasárnapig a sepsiszentgyörgyi Dohánygyárban. A szervezők tombolával is kedveskednek a látogatóknak, a nyeremények galambok és házinyulak. A kiállításon egészen kivételes, a hétköznapokban ritkán látható fajokkal is meg lehet ismerkedni. A kiállítás pénteken 19 óráig, szombaton 8–18 óra között, vasárnap 8–13 óra között látogatható.

  • A laikusok számára is különleges élmény felkeresni a valóban sokszínű felhozatalú kiállítást. Fotók: Albert Levente
    A laikusok számára is különleges élmény felkeresni a valóban sokszínű felhozatalú kiállítást. Fotók: Albert Levente

A kiállítás hivatalos megnyitóján a szervezők és a városi önkormányzat képviselői ismertették a legfontosabb tudnivalókat. Tóth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere a megnyitón emlékeztetett, hogy pár évvel korábban, amikor a visszavásárolt Dohánygyár rendeltetése kapcsán ötletpályázatot hirdettek, a kisállat-kiállítások nem szerepeltek a befutott elképzelések között, ám a tavaly már sor került egy megyei/térségi fordulóra, és kiderült, hogy a terek erre is kiválóan alkalmasak. A mostani kiállítás nyilván sokkal nagyobb méretű, hiszen míg tavaly négyszáz kisállatról volt szó, most ennek a tízszereséről beszélünk. Szívesen adtak helyet ennek az eseménynek, mely nem csak kikapcsolódást, szórakozást biztosíthat a városlakóknak, hanem egyben tanulási, ismeretszerzési lehetőség is, elsősorban a gyerekek, ifjak számára, de nem csak.

Alexandru Florian Gătejescu, a Romániai Galamb-, Baromfi- és Kisállattenyésztők Országos Szövetségének elnöke többszörösen köszönetet mondott mind a helyi, mind a megyei önkormányzatnak, mind a helyi tenyésztőknek a segítségért. Állítása szerint eddig sehol nem tapasztaltak ilyen nyitottságot, segítőkészséget, mint Háromszéken, Sepsiszentgyörgyön. Gătejescu a kiállítás kapcsán elmondta, hatalmas feladat volt, több mint négyezer fajgalamb, -baromfi és házi rágcsáló (fajnyulak) elhelyezését kellett megoldani a volt Dohánygyár főépületének három emeletén. Több mint 1600 háziszárnyasról (javarészt tyúkok), több mint 1300 fajnyúlról és több mint 1100 galambról van szó. Az országos szövetséghez csatlakozott közel száz tenyésztői társulásból hatvan állított ki, ami több mint 470 tenyésztőt jelent. Hatalmas munka volt a kiállítást – szó szerint – tető alá hozni, két napon keresztül éjszaka is dolgozva sikerült berendezni a három szintet.

 

 

Gătejescu azt is megemlítette, hogy mind a szövetség, mind a helyi és térségi tenyésztői társulások tagjai önkéntesen végezték a munkát. Az elnök a helyi fogadtatást is szem előtt tartva ígéretet tett, hogy a jövőben is Kovászna megyét választják az országos kiállítás helyszínéül. Ami a tenyésztőket illeti, elmondta: Háromszéken és a környező megyékben is nagyon sokan vannak, és nagy a száma a fiataloknak közöttük. Hogy még vonzóbbá tegyék ezt a területet az ifjúság számára, a kiállításon tombola is elérhető, díjként nyulakat és galambokat sorsolnak ki, és remélik, hogy a gyerekek, akikhez ezen állatok kerülnek, ily módon idővel megszeretik a tenyésztést, és ezt az utat választják.

Igyártó Réka, a kiállítás megszervezéséhez társult Agrosic igazgatója szerint örömükre szolgál, hogy sokan foglalkoznak kisállattenyésztéssel, és annál inkább, hogy már most országosan nagy a száma a fiatal tenyésztőknek.

Könczei Csaba, az RMDSZ parlamenti képviselője felidézte, pár évvel korábban egy méhészeti találkozón arra a következtetésre jutott, hogy az ágazat képviselői a jó értelemben vett legfanatikusabb képviselői az agráriumnak. A mostani sepsiszentgyörgyi kiállítás előkészítésénél tapasztaltak viszont azt mondatják vele, a kisállattenyésztőkről is elmondható, hogy legalább ennyire fanatikusak. A honatya reményét fejezte ki, hogy a kiállítás hatására még inkább bővül a fiatal tenyésztők köre. Könczei Csaba arra is kitért, hogy az ilyen kiállítások nagyon jó alkalmat szolgáltatnak arra, hogy megmutassák, létezik egy olyan ága az agráriumnak, mely sikerrel ötvözi az állattenyésztést jellemző nehéz munkát és a hobbit.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1420
szavazógép
2025-11-28: Sport - :

Bukarestben játszanak az újonccal az Ágyúsok (Jégkorong)

A Háromszéki Ágyúsok idegenben zárják a novembert: Kertész Zoltán csapata a fővárosba utazik, ahol az újonc Bukaresti Red Hawks vendégeként játszik rangadókat. A narancs-kék mezesek ma 19.30-tól a bajnokság alapszakaszában, szombaton 19.30-tól pedig a Román Kupa csoportkörében lépnek jégre a Berceni Arénában.
2025-11-28: Belföld - :

Lemondott Ionuț Moșteanu védelmi miniszter (Hamis önéletrajz)

Lemondott a védelmi minisztérium éléről Ionuț Moșteanu, a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) politikusa, a szakmai önéletrajza körül támadt botrány miatt.