Forma–1Lando Norris világbajnok Abu-Dzabiban

2025. december 8., hétfő, Sport

Pályafutása első világbajnoki címét nyerte tegnap Lando Norris, a McLaren brit versenyzője azzal, hogy az Abu-Dzabi Nagydíjon harmadikként ért célba, és így kétpontos előnnyel végzett az összetett élén a futamon győztes, négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája előtt. A világbajnoki címért még szintén versengett Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője a második helyen végzett az idényzárón. Norris 423 pontot szerezve lett világbajnok, Verstappen 421, Piastri 410 egységet gyűjtött.

  • Oscar Piastri és a világbajnok Lando Norris. Fotó: Facebook / McLaren
    Oscar Piastri és a világbajnok Lando Norris. Fotó: Facebook / McLaren

A rajtot mindhárom vb-címért küzdő pilóta jól kapta el, ennek megfelelően az első kanyarban nem változott a sorrend közöttük, kisvártatva azonban Piast­ri a külső íven előzve elment Norris mellett. A kör végén Verstappen vezetett, mögötte Piastri, Norris volt a sorrend. Utóbbit a 16. kör végén kerékcserére hívta a McLaren, a brit vb-éllovas pedig kilencedikként tért vissza a pályára, viszont nem jelentett neki gondot gyorsan lehagyni a riválisokat. Közben Verstappen az élről a 22. kör végén állt ki friss abroncsokért, így Piastri vette át a vezetést, aki a kemény keverékű gumikon rajtolt, így tovább maradt a pályán. A McLaren ausztrál pilótája aztán a 41. körben kénytelen volt átadni az éllovas pozíciót a címvédőnek, aki utolérte és simán megelőzte. Közben Norris letudta a második kerékcseréjét, rögtön utána pedig Piastri is a bokszban járt teljesíteni az egyetlen kiállását. A hajrában aztán mindhárman „biztonsági autózással” őrizték a pozíciójukat, és változatlan sorrendben értek be a célba, ez pedig elegendő volt a McLaren brit versenyzőjének ahhoz, hogy megnyerje karrierje első vb-címét.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 935
szavazógép
2025-12-08: Sport - :

Újonccal is azonos ­csoportba került a címvédő (Labdarúgás, világbajnokság)

A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a jövő évi labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett sorsolásán. A június 11-én kezdődő esemény 12 négycsapatos csoportjából az első kettő és a nyolc legjobb harmadik jut az egyenes kieséses szakaszba, a döntőt július 19-én rendezik New Yorkban. A nyitómérkőzést a társházigazda Mexikó és a Dél-afrikai Köztársaság vívja a mexikóvárosi Azték Stadionban, amely 1970-ben és 1986-ban is otthont adott a vb-döntőnek.
2025-12-08: Sport - :

Székesfehérváron ­bizonyítottak (Műkorcsolya)

Ismét jó eredményekkel zárták a hétvégét a háromszéki műkorcsolyázók, akik az európai kritériumsorozat 2025–2026-os idényének magyarországi állomásán, Székesfehérváron a MET Arénában léptek jégre. Nagy-Rozsnyai Lotti újfent győzelmet ünnepelhetett, Molnár Lelle Ágota és Milik Sonia pedig javított a novemberi, celjei szerepléséhez képest.