Búcsú Virág Andrástól

Az 1968-ban bekövetkezett új megyei közigazgatási rend idején a település elnöki teendőit sikerrel végezte. Egyike volt azoknak, akik feladatuknak tekintették megmenteni minden helyi adatot az utánuk következő falusfelek és a fiatalabb emberöltő számára. Ezért vállalkozott Magyarhermány százéves múltjának részletes leírására. (Magyarhermány száz év távlatából, 1914–2014, Magyarhermány, Sepsiszentgyörgy, T3 Kiadó, 2015). Segítője a munkában és társ­szerző Balog Irma jeles nyelvszakos tanár, a magyarhermányi Máthé János Általános Iskola nyugalmazott igazgatója, a helyi iskola történetének megírója. A mértéktartás, a szerénység, a tiszta igazság kimondására való törekvés az indítéka annak, hogy a nyolcvanadik évét taposó Virág András eleve nem vállalkozott szülőfaluja gyerekkora előtti históriá­jának megírására. A falu régmúltjával  a falutudós Máthé János, Boér Imre tanár úr és mások behatóan foglalkoztak. 

Virág András történeteinek igazságában hiszünk, hisz a magyarhermányi olvasó is, mert egyetlen fejezetében sem távolodott el az akkori jelentől, lépésről lépésre tudatta, hányadán álltak a dolgok a Bacon községhez tartozó településen. Sikerült elmesélnie a két világháború utáni változásokat, a közigazgatás helyzetét, a közművelődés mikéntjét, a rendtartó székely falu jó irányú kötöttségeit, bemutatni az egykori népviseletet és népszokásokat. A könyvben részletesen szó esett a lélekszámában egyre növekvő helybeli román anyanyelvű cigány lakosságról is.

A mai fiatal olvasónak tudnia kell, hogy Erdővidék északi része – így Magyarhermány is – 1968 előtt a történelmi Udvarhelyszékhez tartozott. Virág András számára fontos volt a megélhetést biztosító mezei munkák leírása, mert bár a Dél-Hargita lába alatt elterülő hegyvidéki település lakóinak nem kellett átélniük a kollektivizálás erőszakosságát, de azért nehéz volt megteremteni a megélhetés anyagi alapját. Egyfajta sajátos és egyéni igazságra való törekvéssel írja le véleményét a Trianon utáni változásokról, az erőszakos helyi románosításról, az 1938-ban felszentelt görögkeleti templom építési folyamatáról, a bécsi döntés utáni részleges lerombolásáról, az azt követő számonkérés miatti rettegésről. „Mindenki meg volt ijedve – írta –, mert ismert volt a Maniu-gárda mészárlása Száraz­ajtán. Egyetlen szerencséjük volt a magyarhermányiaknak, hogy az orosz csapatok ezen a részen előrenyomultak, lovas orosz járőrség érkezett Magyarhermányba, a megalakult kommunista sejtszervezet megmentette a magyarhermányiakat attól, hogy a szárazajtaiak sorsára jussanak. A román templomot az ortodox papság 1997-ben kijavíttatta, ma ott áll bezárva, őrzi a viharos idők emlékét, mivel a faluban egyetlen híve sincs.” 

Hasznosak meglátásai az erdőőrség mikéntjéről, a vadászatról is, hiszen ő maga is vadász volt. Ugyanígy ír a kevésbé ismert korabeli pénznemekről, a Hangya szövetkezetről, a természeti csapásokról, a haszonállatok gyógyításáról, a harangokról, a temetőkről. Hermány jeles szülötteiről is szól, bizonyítva rendkívüli megfigyelőképességét. Különleges érdeme a könyvnek a bodvaji vashámorról, a vidék altalajkincseiről közölt adatok.

Virág András (1936–2025) életének 89. évében hunyt el Magyarhermányban. Nyugodj békében, András!