A „nyomozó” feszültséget épített: rákérdezett, vásárolok-e online, elmagyarázta, hogy kiszivárogtak a személyes adataim, ők pedig épp az én ügyemet próbálják tisztázni. A hangja komoly volt, a nyelvezete hivatalos, mint egy krimiben. 

Az efféle szerepjáték sokaknál elég ahhoz, hogy lebénuljon a józan ész.

A beszélgetés akkor vált gyanússá, amikor hirtelen megkérdezte, bízom-e abban a cégben, ahol dolgozom, nem onnan szivároghattak-e ki az adataim. Itt esett le a tantusz: ha valódi rendőr, miért próbál gyanút kelteni a munkahelyemmel szemben, miért akar mindenkivel szemben bizalmatlanná tenni – kivéve saját magát, az ismeretlen hangot egy ismeretlen számról? Közöltem vele, hogy a környezetemben megbízom, benne nem, és hozzátettem: ha valóban rendőr, folytassuk a beszélgetést a rendőrségen, hivatalos keretek között, szemtől szemben.

Ettől végképp elgurult a gyógyszere. A feszes udvariasság átcsapott parancsoló hangnembe, és rám förmedt: ha látni akarom, egy órán belül jelenjek meg Bukarestben az 1-es számú rendőrkapitányságon. Én közben Kovásznán ültem, de ő úgy beszélt, mintha a távolság csak dísz volna a térképen. Mondtam neki, hogy rendben, csak küldjön értem helikoptert, ha már ennyire sürgős az igazságszolgáltatás. Valami zavart mordulás hallatszott, majd letette. Amikor visszahívtam, már senki nem vette fel. A szám, amelyik egy perccel korábban még börtönt, eljárást és 50 ezer lejes hitelt lengetett be, egy pillanat alatt néma lett.

Sokan itt befejeznék a történetet egy legyintéssel, én viszont bementem a városi rendőrségre. Elmeséltem az esetet elejétől a helikopterig. A szolgálatos rendőr végighallgatott, majd közölte: már a hetedik vagyok, aki ugyanezzel a történettel érkezik. Nem kell semmit tennem – mondta –, blokkoljam a számot. 

Azt is hozzátette: egy pillanatig sincs kétsége afelől, hogy csalóval beszéltem. Ha nem kezdek el gyanakodni – mondta –, ha nem idegesítem fel, és a beszélgetés tovább gurul, előbb-utóbb odáig jutott volna, hogy a „nyomozó” ellenőrzés címén elkéri a bankkártyám adatait. A történet folytatását onnantól már a banki értesítések írták volna.

Nem azért idézem fel mindezt, mert különösebben hősiesnek tartanám magam. Annyi történt, hogy időben kapcsoltam. Van annyi ismeretem, hogy az ilyen hívások mögött tudatosan felépített félelem, mesterséges sürgetés és gondosan adagolt hivatalos nyelvezet áll. A hívó ritkán kiabál, nem fenyeget, inkább úgy simul rád, mint egy jóindulatú ügyintéző, aki az utolsó pillanatban akar megmenteni valami nagy bajtól, miközben lassan, türelmesen szedi ki belőled mindazt, ami egy számlához, egy kártyához, egy hitelkerethez vezet. Száz emberből elég egy, akinek rossz napja van, aki beteg hozzátartozóval, elmaradt számlákkal küszködik, és amikor azt hallja, hogy „a rendőrségtől hívjuk”, készséggel átadja a bizalmát – vele együtt a pénzét is – egy telefonhívás nyomán, amelynek nincs se egyenruhája, se pecsétje, csak egy düledező meséje a „Grigore Avramescu” nevű fantomról.

Én talán valamivel gyanakvóbb vagyok az átlagnál. A rendőrség nem telefonon kéri a kódokat, a bank nem kér tőled SMS-ben kapott azonosítót úgy, hogy valaki ismeretlenül diktálja, mit csinálj, és az sem természetes, hogy egy órán belül Bukarestben kell lenned egy ismeretlen utasítására. Ha baj van, hivatalos papír jön: idézés, aláírás, időpont, helyszín, pecsét. Ha valami nagyon nagy bajhoz van közöd, maszkosok jönnek ajtóstul.

A történet végén nem én lettem az áldozat. De ez nem érdem, inkább figyelmeztetés. Nekem volt időm és ambícióm elmenni a rendőrségre, volt rutinom abban, hogy megkérdőjelezzem a hivatalosnak hangzó dumát. Másnak lehet, csak annyi marad, hogy reszkető kézzel letegye a telefont, és már késő. Ezért mondom: ha ismeretlen „rendőr” hív, ha hitelkártyáról, adatokról, titkos eljárásokról beszél, nyugodtan mondhatod azt, amit én mondtam: szeretném látni az embert, akivel beszélek. És ha erre ő parancsoló hangon, dühösen berendel – például Bukarestbe egy órán belül –, nyugodtan kérj helikoptert. Ha nem küld, csak dühöng, tedd le a telefonkagylót is, az illúziót is. A rendőrség meg maradjon ott, ahol a helye: a valóságban, nem a csalók fantáziájában.

Néhány nappal később egy informatikus szakemberrel beszélgettem a velem történtekről, aki még alattomosabb módszerre hívta fel a figyelmet. Elmondása szerint a technika ma már odáig jutott, hogy néhány perc hangmintából meggyőző másolat készíthető. A csalók egyre gyakrabban mesterséges intelligenciával generált, ismerős hanggal hívják az áldozatot: „Apa, küldj sürgősen pénzt az ügyvédem számlájára, bajban vagyok.” Ezután lediktálja a számlaszámot. A magyarázat rövid, a hang ijesztően hasonló, a szülő pedig nem is sejti, hogy nem a saját gyerekével beszél. A szakember azt tanácsolta: ilyenkor olyan dologról kell visszakérdezni, amiről a csalónak nem lehet tudomása, vagy épp szándékosan olyasmire rákérdezni, ami nem is igaz. Ha a vonal túlsó végén valaki magabiztosan válaszol egy nem létező autó, cím vagy eset kapcsán, máris lelepleződik.

Képünk illusztráció. Fotó: freepik.com