Barót városa egy kávézóval gazdagodott év végére, és nem is akármilyennel. A kávézó a Bányász utca sarkán levő Laura Háznál nyílt meg, ahol a felszolgálást a Laura Háznál ellátott, fogyatékkal élő fiatalok végzik.
Külön öröm ez nekik is, mert elfoglaltságot találtak maguknak, és nem utolsósorban mérce a társadalom számára, ugyanis azt példázza, hogy odafigyeléssel és törődéssel a fogyatékkal élők életén is lehet változtatni. A kávézó egyelőre még próbajelleggel üzemel, bizonyos engedélyekre még várnak, de a felszolgáló két fiatal, egy lány és egy fiú, mosolyukkal már teljesen betöltik a kávézó egyébként is hangulatos kis terét.
A Laura Ház vezetője, Cseresznyés Emília elmondása szerint, a kávézót Hollandiában látott mintára, az erdővidéki polgármesterek 50 ezer lejes hozzájárulásával sikerült megvalósítaniuk. Anyagi támogatást nyújtott a baróti, Cseresznyés Szilamér vezette Alpin Construct Kft. is, a belső munkálatokat a szárazajtai Aita Green House Kft. végezte, melynek vezetője, Csillag Loránd azon túl is jelentősen támogatta a megvalósítást. A fentiek mellett holland önkéntes fiatalok is segítettek.
Az erdővidéki polgármestereket kedden 11 órára várták a Laura Ház kávézójába, hogy megköszönhessék nekik az adományozást, de egyik településvezető sem tudott eljönni az eseményre. Pedig nagy dolog, hogy ilyesmi megvalósulhatott Baróton, hiszen a Laura Háznál ellátott 15 fogyatékkal élő erdővidéki fiatal mindegyike betöltötte már a 18. életévét, felnőttek lettek, így nekik is tovább kell lépniük az életben.
Mint a ház vezetője is hangsúlyozta, a kávézó megnyitása egy támpont, egy kezdet, egy lépés egyfelől a fogyatékkal élők foglalkoztatása felé, másfelől pedig jelzés a társadalom irányába, hogy igenis, ők is itt vannak, ők is teljes értékű munkát tudnak végezni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.