A színháztörténetben először fordult elő és két ízben ismétlődhetett meg — harmadszorra a diktatórikus hatalom betiltotta a rendezvénysorozatot —, hogy a hat magyar, a két német és a bukaresti jiddis színház és művészi alkotói, a színi kritikusok és színházszerető ezrek egy héten át találkozhattak, vitatkozhattak, sőt, a nyelvtipró időkben — igaz, hogy parázs vitát követően — a kollokvium résztvevői anyanyelvükön szólhattak. Ezeken a kollokviumokon első ízben jelent meg a színházcsináló szakma elitje, beleértve a bukaresti drámaírókat, kritikusokat, díszlettervezőket és rendezőket. Megjelentek, természetesen, az anyaországi szakmabéliek csoportjai is. Volt is botrány emiatt. Titkos lázadásnak számított maga a kollokvium megnevezés is. A fesztivál szót abban az időben teljes mértékben lejáratták és devalválták a ,,Megéneklünk..." országszerte tomboló giccses politikai parádéi.

A most zajló Reflex nemzetközi színházi fesztivál dimenziói a szó földrajzi, tematikai és nyelvi vonatkozásaiban is másak. Közös vonásuk a kollokviumokkal a színpadi előadások mellett a Gyárfás Jenő Képtárban szervezett közönségtalálkozók, viták. De ez a mostani fesztivál más tágasságú, programjában helyet kapnak Bukarestből, Prágából vagy Budapestről érkező együttesek. Bocsárdi Lászlónak, a Tamási Áron Színház jelenlegi igazgatójának a színház 60. esztendejére emlékező megbeszélésen volt egy figyelemre méltó megjegyzése: Sepsiszentgyörgyre telepedésének fő oka a város szellemi kisugárzása volt. Ebben a kisvárosban látott olyan lehetőséget, hogy egy, a kaposvárihoz vagy a Piatra Neamţ-ihoz hasonló színházi hangulatot teremthessen.

A lényeg az, hogy a város és vidékének messzire sugárzó szellemi teljesítményét a színházi szakember nemcsak a színpad nyílásán át látja, hanem a művészetek egymást kiegészítő felhajtóerejében.

Jó tudni egyébként, hogy ez a város és vidékének legnagyobb kincse. Ezért kell vigyázva vigyázni rá.