A tavalyi vb végig rendkívül izgalmas volt, és minden idők egyik legkiélezettebb hajrájában dőlt el a bajnoki cím sorsa, s mi, autósport-kedvelők nagyon reméljük, hogy az idei szezon is tartogat számunkra sok meglepetést, izgalmat és nem utolsósorban rengeteg előzést. Mint ahogy már megszoktuk, minden idény előtt rengeteg változás van az F1-ben. A mostani idény sem kivétel ez alól. A legfontosabb újítások: aerodinamika: idéntől az autók első légterelője csaknem megegyezik az autó szélességével (180 cm), a hátsó pedig keskenyebb (75 cm) az eddiginél; az autó karosszériája kiegészítő szárnyaktól mentes; motor: V8-as erőforrásnak mostantól kétszer annyi élettartamot kell szolgálnia meghibásodás nélkül, mint 2008-ben, és minden versenyző nyolc motort használhat egy évben; abroncs: az F1-ben visszatértek a teljesen bordázatlan gumira, ami jobb tapadást biztosít az autóknak, ezeket a Bridgestone szállítja; minden versenyző tíz szett gumit kap egy versenyhétvégén, továbbá négy szett intermediate és három szett esőgumit; váltó: egy váltónak négy hétvégén kell kibírnia; biztonsági autó: amikor a biztonsági autó pályára lép, a bokszutca végig nyitva marad. Az új szezon egyik legnagyobb technikai újítása az autók fékezése során eltárolt mozgási energia kezeléséért felelős KERS, amellyel a pilóták pluszlóerőt lesznek képesek előállítani egy-egy előzés kivitelezésének elősegítésére.
A 2009-es mezőny csapatai:
* Ferrari: pilóták: Felipe Massa (brazil, 1981. április 21-én született Sao Paulóban/2008-ban: 97 ponttal 2. hely), Kimi Räikkönen (finn, 1979. október 17., Espoo/75 ponttal 3. hely); autó: F60 (bemutató: január 12.)
* Toyota: pilóták: Jarno Trulli (olasz, 1974. július 13., Francavilla/31 ponttal 9. hely), Timo Glock (német, 1982. március 18., Lindenfels); autó: TF109 (január 15.)
* McLaren: pilóták: Lewis Hamilton (angol, 1985. január 07., Hertfordshire/98 ponttal világbajnok), Heikki Kovalainen (finn, 1981. október 19., Suomussalmi); autó: MP4-24 (január 16.)
* Renault: pilóták: Fernando Alonso (spanyol, 1981. július 29., Oviedo/61 ponttal 5. hely), Nelsinho Piquet (brazil, 1985. július. 25., Heidelberg); autó: R29 (január 19.)
* Williams: pilóták: Nico Rosberg (német, 1985. június 27., Wiesbaden/16 ponttal 13. hely), Kazuki Nakadzsima (japán, 1985. január 11., Aicsi/19 ponttal 15. hely); autó: FW31 (január 19.)
* BMW Sauber: pilóták: Nick Heidfeld (német, 1977. május 10., Mönchengladbach/60 ponttal 6. hely), Robert Kubica (lengyel, 1984. december 7., Krakkó/75 ponttal 4. hely); autó: F1.09 (januar 20.)
* Red Bull: pilóták: Mark Webber (ausztrál, 1976. augusztus 27., Queanbeyan/21 ponttal 11. hely), Sebastian Vettel (német, 1987. július 3., Heppenheim/35 ponttal 8. hely); autó: RB5 (február 9.)
* Force India: pilóták: Adrian Sutil (német, 1983. január 11., Gräfelfing/0 ponttal 20. hely), Giancarlo Fisichella (olasz, 1973. január 14., Róma/0 ponttal 19. hely); autó: VJM02 (február 28.)
* Toro Rosso: pilóták: Sébastien Bourdais (francia, 1979. február 28., Le Mans/4 ponttal 17. hely), Sébastien Buemi (svájci, 1988. október 31., Aigle/újonc); autó: STR4 (március 9.)
* Brawn GP: pilóták: Jenson Button (angol, 1980. január 19., Frome/3 ponttal 18. hely), Rubens Barrichello (brazil, 1972. május 23., Sao Paulo/11 ponttal 14. Hely); autó: BGP 001 (március).
A 17 futamos vb versenyeit az RTV1 és az RTL Klub közvetíti élőben.
A 2009-es versenynaptár:
Időpont Nagydíj Helyszín Hossz (m) Körök A 2008-as nyertesek
március 29. Ausztrál Melbourne 5303 58 Hamilton (McLaren, 1:34:50 óra)
április 5. Maláj Sepang 5543 56 Räikkönen (Ferrari, 1:31:18 óra)
április 19. Kína Sanghaj 5451 56 Hamilton (McLaren, 1:31:57 óra)
április 26. Bahrein Sakhir 5412 57 Massa (Ferrari, 1:31:06 óra)
május 10. Spanyol Catalunya 4655 66 Räikkönen (Ferrari, 1:38:19 óra)
május 24. Monaco Monte-Carlo 3340 78 Hamilton (McLaren, 2:00:42 óra)
június 7. Török Isztambul 5338 58 Massa (Ferrari, 1:26:49 óra)
június 21. Brit Silverstone 5141 60 Hamilton (McLaren, 1:39:09 óra)
július 12. Német Nürburgring 5148 60 Hamilton (McLaren, 1:31:20 óra)
július 26. Magyar Hungaroring 4381 70 Kovalainen (McLaren, 1:37:27 óra)
augusztus 23. Európa Valencia 5419 57 Massa (Ferrari, 1:35:32 óra)
augusztus 30. Belga Spa 7004 44 Massa (Ferrari, 1:22:59 óra)
szeptember 13. Olasz Monza 5793 53 Vettel (STR-Ferrari, 1:26:47 óra)
szeptember 27. Szingapúr Szingapúr 5067 61 Alonso (Renaul, 1:57:16 óra)
október 4. Japán Suzuka 5807 53 Alonso (Renault, 1:30:21 óra)
október 18. Brazil Interlagos 4309 71 Massa (Ferrari, 1:34:11 óra)
november 1. Abu Dhabi Yas Marina 5554 55 új pálya
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.