Szombaton délelőtt a pusztinai Magyar Házba látogatott Iosif Păuleț jászvásári római katolikus püspök, délután pedig a helyi plébánián fogadta a Szent István Egyesület küldöttségét. A találkozók az egyházfő háromnapos pusztinai látogatásának hivatalos programja részeként valósultak meg, a helyiek mindkét eseményen kérték a rendszeres magyar misét.
A Magyar Házban rövid ima után Nyisztor Ilona, a Pusztinai Magyar Házért Egyesület elnöke köszöntötte elsőként a jászvásári püspököt, bemutatta a létesítményt, majd a beszélgetés során elmondta, hogy szeretnék folytatni a magyar misét, amit a nagyszüleiktől örököltek. Jól mondta, hogy folytatni, mivel a pusztinaiak többszöri közbenjárására 2024 decemberétől tavaly júniusig volt magyar mise Pusztinában, de azután megszűnt. Nyisztor Ilona arról is beszélt, hogy az első gyónás alkalmával tanult meg románul imádkozni, és nyomatékosan leszögezte: „mű a szokásokat nem szeretnénk elhagyni, akarjuk átadni a következő generációnak es, mert meg akarjuk tartani az identitásunkat”.
Szerették volna kis kulturális műsorral fogadni az egyházfőt, de a beharangozott rövid látogatásra való tekintettel – ami végül hosszabbra sikerült – ez elmaradt. Két versszakot mégis elénekeltek az Ó életem szép órája kezdetű dalból, „hogy tudja, halottak mellett is tudunk énekelni, imádkozni, lejen elképzelése.” Aznap temetés volt a faluban, ezért esett a választás erre az énekre.
A Szent István-énekre nem jutott idő, de elmondták, hogy azt Domokos Pál Péter gyűjtötte Pusztinából. „Említettük, itt egyetlen falu, hogy megmaradott védőszentje Szent István, mert vót még vajegy faluban Moldovában, de sikerült a papoknak, hogy átváltsák, itt nem sikerült, az emberek azt mondták, tovább es így szeretnék maradjon védőszentje Szent István” – mondta lapunknak Nyisztor Ilona.
A Magyar Házban tartott találkozóra a püspököt elkísérte a jászvásári Iosif Enășoaie atya, jelen volt Anton Diacu helyi plébános, hagyományőrzők és a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) által működtetett magyar oktatási program néhány tanítója. A beszélgetést Fazakas-Timaru Carina, az MCSMSZ egyházi ügyekért felelős képviselője vezette, aki lapunknak elmondta, hivatkoztak a tavaly őszi jászvásári látogatásra, amikor Polgár Lászlóval, az MCSMSZ elnökével a püspökségen voltak és a pusztinai közösség, valamint az egyesületek nevében kérte a püspököt, hagyja jóvá a magyar mise folytatását.
„Felvezettük, hogy miért gondoljuk ezt fontosnak: a nyelvünk, a kultúránk megtartása érdekében, nagy hangsúlyt fektetve a hitvilágra is. Tudjuk, hogy a moldvai csángó magyarok életében az egyik legfőbb megtartó erő a hit, és ha az emberek nem imádkozhatnak saját anyanyelvükön, akkor nem is tudják megtartani a saját hagyományaikat. Ezt már harmincöt éve kérjük. A jelen lévő helyi plébános kiegészítése szerintem nagyon mérvadó volt abban, hogy a közösség mellé állt, megerősítette a kérésünket, ez a püspök szemében is, azt hiszem, nagy húzóerő volt, viszont végleges választ a magyar misére nem kaptunk, egyeztetnie kell a püspöki tanáccsal, és majd kapunk választ a pusztinai plébánoson keresztül” – részletezte lapunknak az MCSMSZ képviselője.
Fazakas-Timaru Carina, aki részt vett a püspöki látogatás három napjának minden mozzanatán, úgy értékeli, jelenleg meghitt légkör van a közösségben, a püspök részéről pedig nyitottságot tapasztalt. Pénteki érkezése után az esti misét az egyházfő celebrálta, szombaton három misére érkeztek a hívek a Szent István-templomba, vasárnap délelőtt tartották a pasztorális vizitáció fő szentmiséjét. Nagyon intenzív imahétvége volt, a pusztinaiak ott voltak a templomban, ezt a püspök értékelte, szerinte ez a közösség megtartó erejét bizonyítja – szögezte le az MCSMSZ egyházügyi felelőse. A tegnapi ünnepi szentmise végén elhangzott az Ó, Szent István dicsértessék kezdetű pusztinai hagyományos népi/szentséges ének, higgyük, hogy ez pozitív jelzés értékű a rendszeres pusztinai magyar miséket illetően.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.