CÉLEGYENESBEN A KÖZIGAZGATÁSI REFORM. Az utolsó simításokat végzi a kormány a közigazgatási reformról szóló tervezeten – nyilatkozta tegnap Cseke Attila fejlesztési miniszter a Megyei Tanácsok Országos Szövetségének közgyűlését követően.
Közlése szerint folyamatosan egyeztetnek a tervezetről a véleményező minisztériumokkal, köztük az igazságügyi tárca képviselőivel; lényegi módosítások már nem lesznek, „két-három” helyen azonban át kell fogalmazni a szöveget, hogy elkerüljék az esetleges alkotmányossági problémákat. Cseke szerint a kormány sürgősségi rendelet formájában készül elfogadni a közigazgatási reformcsomagot, remélhetőleg „a következő napokban”, mert a törvénycsomag már tavaly július-augusztustól terítéken van. A politikus leszögezte: „a politikai helyzet és a koalíció szempontjából is sokkal jobb lett volna, ha már tavaly hatályba lép”. (Agerpres)
NESZE NEKED TAKARÉKOSSÁG. Habár még azt sem lehet tudni, hogy mennyi pénzből gazdálkodhatnak idén a városok, nem mindenütt ijedtek meg az Ilie Bolojan kormányfő által meghirdetett takarékosságtól: Alexandria önkormányzata 115 ezer lejt szavazott meg egy középiskolásoknak szánt Valentin-napi bálra. Lesz ott minden: zene (két DJ és egy meghívott énekes), fotó- és csóksarok, vörös szőnyeg és aranyszínű korlát, ünnepi díszítés, különböző nyeremények és szórakoztató játékok (köztük az Iszol vagy teszel, illetve a Házasság egy napra nevűek). Az étel- és italkínálat nem szerepel a városháza beszerzési listáján. A fiataloknak szánt mulatság ötlete a PSD-s polgármestertől származik, és a tanács PSD-s, PNL-s, illetve AUR-os tagjai megszavazták, csak egy független tanácstag ellenezte. (Ziare.com)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.