Az Európai Uniónak sürgősen le kell bontania az egységes piac működését akadályozó belső korlátokat, hogy valódi globális óriássá váljon – jelentette ki Ursula von der Leyen tegnap Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.
Az EU versenyképességéről szóló vitában az Európai Bizottság elnöke kiemelte, hogy az unió globális súlya gazdasági erejétől függ, a versenyképesség pedig nemcsak a jólét, hanem a biztonság és a demokrácia alapja is. Az energiaunió kiteljesítésével kapcsolatban rámutatott: az energiaárak továbbra is túl magasak és ingadozóak, részben az összeköttetések hiánya és a fosszilis energiahordozóktól való függés miatt. Elmondta: tavaly először fordult elő, hogy az EU-ban több villamos energiát termeltek nap- és szélenergiából, mint fosszilis forrásokból együttvéve.
A kereskedelemről szólva hangsúlyozta: a stratégiai függőségek csökkentése érdekében az EU-nak megbízható partnerekkel kell bővítenie kapcsolatait. Közölte: 2025-ben megállapodás született Mexikóval, Indonéziával és Svájccal, aláírták a Mercosur-országokkal kötött egyezményt, valamint Indiával „minden idők legnagyobb” szabadkereskedelmi megállapodását, amely kétmilliárd fős piacot és a globális bruttó hazai termék (GDP) 25 százalékát érinti. További tárgyalások zajlanak Ausztráliával, Thaifölddel, a Fülöp-szigetekkel és az Egyesült Arab Emírségekkel. Elmondta továbbá, hogy az egységes piac elmélyítésére az Európai Bizottság javaslatot tesz az úgynevezett „28. Rezsimre” amely egységes és egyszerű szabályrendszert biztosítana a vállalkozások számára az EU egész területén. A tervek szerint a cégek 48 órán belül, teljesen online bejegyezhetők lennének, egyszerűbbé válna a határon átnyúló működés és a finanszírozáshoz való hozzáférés. Mint mondta, az Európai Bizottság évente 15 milliárd euróval kívánja mérsékelni a vállalkozások adminisztratív költségeit, és fellépne a tagállami túlszabályozás ellen, amely szerinte további akadályokat teremt az egységes piacon. „Ez az egység és a sürgősség pillanata. Így tesszük Európát gyorsabbá és erősebbé” – fogalmazott a bizottsági elnök.
Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője felszólalásában leszögezte: az európai versenyképesség hanyatlásának legfőbb oka a magas energiaár. Szerinte amíg az európai vállalkozások a globális versenytársaiknál többször magasabb energiaárakat fizetnek, addig nem áll meg a versenyképesség mélyrepülése. Úgy fogalmazott: Brüsszel ideológiavezérelt döntései tovább rontanak a helyzeten. Példaként említette az orosz energia kivezetéséről szóló rendeletet, amely álláspontja szerint emeli az árakat és veszélyezteti a közép-európai országok energiabiztonságát. Az energiaellátás számunkra fizikai, nem ideológiai kérdés – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a leginkább érintett tagállamok akaratát figyelmen kívül hagyva írják át a szabályokat. Közölte: Magyarország az Európai Unió Bírósága előtt támadja meg a rendeletet. Gál Kinga kijelentette: nem engedik, hogy a családok rezsiszámlái a háromszorosukra emelkedjenek, és ellehetetlenüljenek a vállalkozások. „Megvédjük a magyar családokat, a rezsicsökkentést és Magyarország energiabiztonságát” – fogalmazott.
Bírálta az Ukrajna finanszírozására szánt jelentős uniós forrásokat is, köztük a 90 milliárd eurós hitelcsomagot, amely szerinte adósságspirálba taszíthatja Európát és tovább ronthatja a versenyképességi kilátásokat. Hozzátette: a Zöld Megállapodás túlkapásai és a gazdákat veszélyeztető Mercosur-megállapodás szintén súlyosbítják a helyzetet. Az egyszerűsítési törekvéseket üdvözlendőnek nevezte, ugyanakkor úgy vélte, azok „csak szépségtapaszt jelentenek a súlyos sérülésre”, miközben a terheket maga az Európai Bizottság rótta ki. A képviselő az ideológiai alapú döntések helyett irányváltást, konkrét energiaár-csökkentő intézkedéseket és az európai emberek érdekeit szolgáló politikát sürgetett.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.