A színész és a kísérleti nyúl

Az elképzelés elbukott, a tárca visszakozott. Ennyi a hír tömörített változata, ám akár több ezer karakterben is lehetne tárgyalni e problémakört. Ugyanis az alapvető kérdés az, hogy miként lehet – egyáltalán: lehetséges-e, érdemes-e – az alkotói, a művészi „munkát” számszerűsíteni, könyvelhető pontrendszer keretei közé szorítani úgy, hogy a megítélés, a bérezés méltányos és tisztességes maradjon? Félő, hogy ez, ha nem is lehetetlen, de rendkívül összetett, olyan, mintha egy elszánt mesterember fából kívánna vaskarikát készíteni.

A művésztársadalom által megalázónak és elfogadhatatlannak tartott javaslat eredője azonban az, hogy e módosítást, a munkaidő nyilvántartását a számvevőszék szorgalmazza, a számszerűsítést tehát olyanok követelik, akik jobbára nehezen látnak túl a pénzügyi mérlegeken. Ráadásul az állami intézmények – a kulturálisak is! – alárendeltjeik, döntéseiket felülvizsgálhatják és bírságolhatnak is. Ugyanakkor az is látszik, hogy a jelenlegi reformsietségben egyre gyakrabban szembesülünk azzal, hogy egy összetett, társadalmi, gazdasági – esetünkben kulturális – rendszert kizárólagosan könyvelői szempontok szerint próbálnak megváltoztatni, és az esetek többségében bebizonyosodik: e szemléletmód téves. 

Demeter András kulturális miniszter kedden maga is a fővárosi I. L. Caragiale Nemzeti Színház tiltakozó művészei közé ment, kérték is hangosan a lemondását. Kisebb szóváltásba is keveredett, megjegyzését kifogásolta egy kollégája, hiszen a tárcavezető tanult szakmája szerint maga is színész, Temesváron színházat is vezetett. Demeter azt is jelezte, hogy az érvényes munkatörvénykönyv szerint most is egy napi nyolcórás munkaidőre alapozó bérezési rendszer működik, az sem méltányos, nem is igazságos; miként a javasolt tervezet sem jó – az állami színházak és filharmóniák alkalmazottjainak naponta kellett volna írásban jelenteniük, hogy pontosan mivel töltötték munkaidejüket –, ezért ezt a minisztériumi kezdeményezést visszavonják. De azt is megjegyezte, a munkaidő-nyilvántartás rendezetlenségének problémája továbbra is adott, ezért más, jobb megoldásokat keresnek. 

Érthető, hogy eme abszurd kezdeményezés tekintélyes ellenkezést váltott ki. A bukaresti, marosvásárhelyi és kolozsvári színészek joggal vonultak az utcára, hiszen a művészi teljesítmény – mely valójában nem hétfőtől péntekig tartó munka, hanem életforma, mely állandó készenlétet, figyelmet és odaadást igényel – nem mérhető ugyanazzal a mércével, mint más foglalatosságok. Művészek, szakmai szervezetek le is szögezték, a napi jelentések bevezetése – melyhez hasonló még a kommunista diktatúra idején sem volt – meghonosítaná a művészi alkotófolyamatban a bürokráciát, hivatali logika szerint mérné a színházi és zenekari teljesítményt. Sőt, már a kulturális minisztérium elképzelésének bejelentését követően a Román Színházi Szövetség (UNITER) elítélte a kezdeményezést, hangsúlyozva, hogy tervezetével a minisztérium „a mérhetetlent akarja mérni”, vagyis: „az ihletet, a keresést, az érzelmet és az alkotói folyamat belső állapotait”. 

Tárcavezetőként, e szakma jó ismerőjeként Demeter András akkor szerezhetett volna vitathatatlan elismerést a színészek körében, ha ezt a kezdeményezést indulásból lesöpri az asztalról. Most jobb, konszenzuson alapuló megoldást ígér, mégis megfontolandó egy bukaresti színész megjegyzése, miszerint kísérleti nyúlnak érzi magát. Ez már probléma, hiszen egy olyan országban, ahol a kultúra csak kevesekhez jut el, a funkcionális analfabéták száma pedig folyamatosan növekszik, elfogadhatatlan, hogy színészek kényszerüljenek a kísérleti nyúl szerepébe...

A bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színház tiltakozó színészei. Fotó: Facebook / Ministerul Culturii