Végrehajtói felszólítást küldtek Fejes Rudolf Anzelm apátnak, melyben nyolc napot adtak neki a nagyváradi premontrei rendház elhagyására, különben február 23-án 10 órakor hatósági segédlettel kilakoltatják – közölte tegnap az apát, szolidaritásra szólítva mindenkit. A felszólítás szerint az apátnak a kilakoltatás költségeit is ki kell fizetnie, összesen 3121 lejt; a végrehajtó azt is kéri, hogy készítsen leltárt a javairól, majd jelenjen meg az irodájában és tegyen írásos nyilatkozatot.
A nagyváradi bíróság január 29-én döntött Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát, váradhegyfoki prépost-prelátus kilakoltatásáról. A kilakoltatás annak ellenére végrehajtandó, hogy az alapfokú ítélet megfellebbezhető, és a bíróság elfogadta az apát által megfogalmazott alkotmányossági kifogást. Fejes Rudolf Anzelm a Váradhegyfoki Premontrei Prépostság Facebook-oldalán közzétett csütörtöki közleményében így indokolta, hogy miért nem távolítható el magánemberként a rendházból: „Én premontrei örök fogadalmas szerzetes vagyok. Prépost-prelátusként a váradhegyfoki premontrei prépostság rendházában lakom és szolgálok, a templom közvetlen közelségében.” Hozzátette: a rendház és a templom együtt a rendi élet rendeltetési helye. „Ha ebből kiszakítanak, nem egyszerűen »lakhatást« veszítek, hanem a szolgálat és a szerzetesi folytonosság feltételeit akarják elvágni” – fogalmazott. Fejes Rudolf Anzelm a Krónika portálnak elmondta: megfellebbezi a nagyváradi bíróság ítéletét. Hangsúlyozta: „hivatásánál fogva” nem hagyhatja el a premontrei rendház épületét, munkaszerződése köti oda. „A helyzet az, hogy az önkormányzat fordítva ül a lovon, mert a prépostságot kellett volna kilakoltatni, nem engem, és akkor a prépostsággal együtt nyilván mentem volna én is” – nyilatkozta. A végrehajtói felszólításban álló határidő kapcsán közölte: addig még sok minden történhet, nem gondolta át, miként jár majd el, de nem kívánja feladni a küzdelmet.
A nagyváradi önkormányzat tavaly májusban küldött kilakoltatási végzést Fejes Rudolf Anzelmnek, amelyben felszólította, hogy hagyja el a premontrei rendházat, mivel azt a város tulajdonának tekintik, és az egykori premontrei gimnázium, a jelenlegi Mihai Eminescu Főgimnázium épületével együtt fel akarják újítani. Mivel az apát nem tett eleget a felszólításnak, az önkormányzat bírósághoz fordult, a nagyváradi bíróság pedig múlt csütörtökön a kilakoltatásáról döntött. A rendfőnök korábban a Krónikának nyilatkozva leszögezte, hogy az ingatlan a premontrei rend tulajdonában van a legfelsőbb bíróságon született ítélet nyomán. Cristian Popescu, a nagyváradi polgármesteri hivatal ingatlanügyi osztályának helyettes ügyvezető igazgatója ezzel szemben a portálnak azt mondta, hogy a kilakoltatás tárgyát képező, az apát által használt öt helyiség – a kolostor termei – azonos helyrajzi számmal rendelkeznek, mint a rendház melletti egykori premontrei gimnázium, amely szerintük az önkormányzat tulajdona. Hangsúlyozta: létezik egy bírósági ítélet, miszerint az egykori premontrei gimnázium épülete a város tulajdona, az apát azonban ezt a bírósági döntést nem hajlandó elismerni.
A premontrei rend az elmúlt évtizedekben perek tucatjait indította a román állam és intézményei ellen annak érdekében, hogy visszaszerezze nagyváradi ingatlanvagyonát, mely több reprezentatív nagyváradi és félixfürdői épületből, valamint mintegy 1100 hektár földterületből állt. Az egyházi ingatlanok restitúciós bizottsága korábban arra hivatkozva tagadta meg a rend egykori nagyváradi iskolájának visszaszolgáltatását, hogy a telekkönyv szerint az épület már 1936-tól a román államé volt, így nem illetékesek dönteni, mivel csak a kommunizmus idején elkobzott ingatlanokkal hivatottak foglalkozni.
Fejes Rudolf Anzelm korábbi, az ügy jogi hátterét ismertető közleményében azt írta: az 1936-ban Onisifor Ghibu által a román állam nevére elvégzett telekkönyvi átírást a rend bíróságon megfellebbezte, és mivel a pert nem tárgyalták le – a bíróság szerint elveszett a dosszié –, nem tekinthető törvényesnek. Továbbá azt is állítja, hogy a gimnáziumi rész államosítását 1949-ben bejegyezték a telekönyvbe, így a restitúciós törvény alapján visszaigényelhető az épület. Közölte: a nagyváradi polgármesteri hivatal a prépostság tudtán kívül újabb bírósági perrel kitöröltette az államosítást a telekkönyvből, és egy nem jogerős bejegyzésre állította vissza a jogállapotot, majd elkezdte kataszterileg feldarabolni az ingatlan épületeit, udvarait és külön telekkönyvi betétekbe áttelekkönyvezni a saját nevére. Szerinte később ezekre hivatkozva küldték a kilakoltatási végzést is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.