Ma ünneplik a rendőrség napját, de az ehhez kötődő rendezvénysorozat már korábban elkezdődött. Tegnap, a nyitott kapuk napján óvodások és elemi iskolások látogatták meg a megyei főkapitányságot.
A gyerekek fegyvert foghattak kezükbe, megtekintették a rádiós szerkezeteket, fényképezkedtek a rohamosztag álarcos tagjaival, számukra bemutatót tartottak a rendőrkutyák ügyességéről, bemehettek a mozgó bűnügyi laborba, s a vállalkozó kedvűektől még ujjlenyomatot is vettek. Ma közel száz rendőrt rangban előléptetnek, majd egyházi szertartás mellett megkoszorúzzák a székhely előtti rendőr-emlékművet. A rendezvényen részt vesznek a magyarországi és felvidéki — a Békés megyei, paksi, illetve galántai — testvérintézmények képviselői is. (Szekeres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.