A Háromszéki Ágyúsok tegnap álmoskásan kezdték a Brassói Corona elleni mérkőzést, amelyen emiatt végül nem borították a papírformát, ugyanis 5–2-re kikaptak a friss Román Kupa-győztes vendégeként a bajnokság felsőházában. A narancs-kék mezesek a vereség ellenére matematikailag bebiztosították a helyüket a négyes döntőben, mivel a Bukaresti Red Hawks alulmaradt a címvédő Gyergyói Hoki Klub csapatával szemben. Kertész Zoltán legénysége kedden 18.30-tól a Csíkszeredai Sportklub otthonában játszik.
A vendégek az első tíz percben jól tartották magukat, azonban a folytatásban a remek játékerőt képviselő házigazdák akarata érvényesült, akik rövid idő alatt három gólt szereztek. A barcasági alakulat a 11. percben került előnybe, ekkor Farkas Tamás továbbított a hálóba, nem sokkal később Kóger Dániel is betalált, majd Pavlo Borysenko bombázott a kapuba (3–0).
A második harmad kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, a 25. percben a háromszéki gárda faragott a hátrányából, amikor is Róth Zoltán előkészítéséből Antal László védhetetlenül bevágta a pakkot a keresztléc alá. Ezt követően sem lassítottak, a 29. percben csökkentették a különbséget, egy ellentámadás végén Nagy Tamás passzából Barkó Gergely a rövid felsőbe lőtt (3–2).
A narancs-kék mezesek az utolsó felvonásban igyekeztek egyenlíteni, több helyzetet kialakítottak, ellenben nem sikerült túljárniuk Tőke Zoltán eszén. A Brassó kisvártatva mattolta a székelyföldi csapat védelmét, a 45. percben Nicolae Vasile volt eredményes, aztán Kertész Zoltán legénysége kapus nélkül vágott neki a hajrának, viszont elvesztette a korongot, ezt pedig rögtön megbüntette a riválisa, Nicolae Vasile az üres ketrecbe csúsztatott, ezzel beállította a végeredményt (5–2).
Eredmény, román bajnokság, rájátszás: Brassói Corona–Háromszéki Ágyúsok 5–2 (gólszerzők: Farkas Tamás 11., Kóger Dániel 14., Pavlo Borysenko 16., Nicolae Vasile 45., 59., illetve Antal László 25., Barkó Gergely 29.).
A felsőház állása: 1. Gyergyói Hoki Klub 28 pont, 2. Brassói Corona 28, 3. Háromszéki Ágyúsok 21, 4. Csíkszeredai Sportklub 13, 5. Bukaresti Red Hawks 4. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.