Több erőszakos cselekmény, családon belüli bántalmazás, utcai támadás és garázdaság miatt riasztották a rendőröket a hétvégén főleg Bodzavidéken. Egy esetben előzetes letartóztatást is elrendeltek – közölte a Kovászna megyei rendőrség.
Pénteken Zágonbárkányban egy 16 éves fiú feljelentette 23 éves bátyját, aki ittas állapotban bántalmazta őt. A támadót őrizetbe vették és ideiglenes távoltartási rendeletet bocsátottak ki. Ugyancsak pénteken Szaramáson egy 19 éves fiatalember jelezte, hogy két nő, egy 18 és egy 20 éves bántalmazta és megfenyegette őt. Az elkövetőket őrizetbe vették, a sértett azonban nem kérte távoltartási végzés kibocsátását. Vasárnap hajnalban Bodzafordulón egy 40 éves férfit két fiatalember támadott meg az utcán: elvették táskáját, amelyben cigaretta, néhány üveg szeszes ital és mindössze 6 lej volt, majd bántalmazták. A sértettet kórházba szállították. A 24 és 29 éves elkövetőket azonosították, és őrizetbe vették, egyikük esetében a bíróság 30 napos előzetes letartóztatást rendelt el, a másik ellen bírósági felügyelet mellett folyik az eljárás. Az ügyben több bűncselekmény, köztük minősített lopás és garázdaság miatt nyomoznak.
Szombaton Sepsiszentgyörgyön is intézkedtek a rendőrök: egy 20 éves nőt a párja testvére bántalmazott egy családi vita során. Az ügyben büntetőeljárás indult, és ideiglenes távoltartási végzést adtak ki, amely száz méteres távolság betartására kötelezi a férfit. A sértettet segítőközpontban helyezték el. Az eljárás ügyész felügyeletével folytatódik. (sz.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.