A Szociáldemokrata Párt (PSD) annak függvényében támogatja Ilie Bolojan miniszterelnököt, hogy milyen lesz az idei költségvetés – jelentette ki hétfőn este Sorin Grindeanu, a PSD elnöke.
A România TV-nek nyilatkozó politikustól azt kérdezték, hogy hivatalában marad-e nyárig a kormányfő. Grindeanu elmondta, hogy a PSD számára a gazdaságélénkítés, a beruházások – különösen a helyi beruházások – folytatása és a szolidaritási csomag elfogadása a meghatározó, valamint azt is szorgalmazzák, hogy a helyi adóbevételek az önkormányzatoknál maradjanak. Hozzátette, hogy ha ezek a célok teljesülnek, a szociáldemokraták továbbra is támogatják Ilie Bolojant, ellenkező esetben azonban megvonhatják tőle a bizalmat. Grindeanu a hétfői koalíciós ülésen történteket biztató kezdetnek nevezte, hozzátéve, hogy pártja számára „az igazi csatát” a költségvetés megvitatása jelenti majd.
Azzal kapcsolatban, hogy sokan a Ciucă- és a Ciolacu-kormányt okolják a gazdaság jelenlegi helyzete miatt, a PSD elnöke kijelentette: büszke korábbi kormányzati tevékenységére. Elmondta, hogy közlekedési miniszteri mandátuma alatt rekordnak számító, 400 kilométer autópálya épült, és annak a kormánynak is tagja volt, amely jelentősen emelte a nyugdíjakat. Hozzátette, hogy a bírálatok és „propaganda” nem csökkentik ezeket az érdemeit.
Arra a kérdésre, miszerint büszke-e arra is, hogy pártja tagja annak a koalíciónak, amely a törvényi előírások ellenére nem indexálta a nyugdíjakat, Grindeanu úgy válaszolt: a PSD azért maradt a kormánykoalícióban, mert jelenléte hozzájárult ahhoz, hogy ne vezessenek be általános megszorításokat több ágazatban, köztük az egészségügyben, az oktatásban és a rendvédelmi rendszerben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.