Visszaállamosítás: ma az ozsdolaiak, holnap egy újabb székelyföldi közösség

A Kovászna Megyei Törvényszék jogerős, végleges ítélete egyértelmű csapásként éri a közbirtokosság tagjait, magukat az ozsdolaiakat, de a háromszékieket is, egyáltalán a székelyföldi és az erdélyi magyar közösséget. Hiszen ha valakik átélték az államosítást, ismerik az egykor jogtalanul elkobzott vagyon visszaszerzésével járó akadályfutást, akkor ez a közösség átélte és jól ismeri az államosítás jogfosztó jellegét, a tulajdon elkobzásának traumáját. Ezt az elszegényítő, megalázó folyamatot próbálták 1989 után ellensúlyozni a restitúciós törvényekkel, föld és erdő, illetve magán- és egyházi ingatlanok tekintetében. Ám az egyházi tulajdon visszaszolgáltatási folyamata 2012-ben a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosításával megrekedt, annak ellenére, hogy a Mikó-ügy kapcsán erőteljes egyházi és közösségi tiltakozás bontakozott ki.

És akkor íme a legújabb, ezúttal székelyföldi közbirtokosságokat érintő visszaállamosítási fejlemény: az ozsdolai közbirtokosság szűk negyedszázadig, 2002-től 2026. február 19-ig lehetett tulajdonosa visszaszerzett, 2500 hektárnyi erdejének. A pénzügyminisztérium 2018-ban indított pert az Ozsdolai Láros Erdő- és Legelőtulajdonosok Egyesülete, valamint a helyi és megyei visszaszolgáltatási bizottság ellen, ugyanis jogszerűtlennek tartotta a 2571,3 hektár erdő és legelő visszaszolgáltatását. De milyen dokumentumokra hivatkozhatott a szaktárca, amikor a kiállított birtoklevél érvénytelenítését kérte? Hiszen azt állították, a közbirtokosság erdejét nem a kommunisták államosították 1948-ban, hanem már a két világháború közötti időszakban kisajátították, miként azt is fenntartották, hogy a közbirtokosság már megkapta annak ellenértékét. Az ozsdolai közbirtokosság cáfolja ezt, szerintük valóban elkezdődött egy kisajátítási folyamat 1923-ban, de az 1948-ig nem zárult le. Dokumentumaikkal a végsőkig kitartottak álláspontjuk mellett: a kisajátítást elkezdte ugyan az állam, de nem fejezte be, mert a felajánlott ellenértéket nem tartották méltányosnak, ezért a két világháború között pert is indítottak, amit megnyertek, így államosításkor a telekkönyvben az ozsdolai közbirtokosság szerepelt tulajdonosként. 

Emellett e folyamatban érzékelhető két furcsaság is: egyrészt a 2018-ban kezdődött per során is éltek a bírói áthelyezés oly gyakori és vitatott lehetőségével, másrészt különös, hogy az ozsdolai erdők szomszédságában lévő, ám 1989 után Vrancea megyei magánszemélyek tulajdonába került közel 1669 hektárnyi erdő – amely korábban szintén az ozsdolaiak tulajdonában volt, a jussukért eredménytelenül pereltek – már nem szúrta a bukaresti pénzügyminisztérium szemét.

A visszaállamosítás immár tény, a keseredettség és megalázottság pedig bizonyosság. E pillanatban talán annyi tehető, hogy szakértői segédlettel – jogászok, történészek, politikusok – az ozsdolaiak nyilvánosságra hoznak minden, e visszaállamosítással kapcsolatos hiteles dokumentumot, részletesen ismertetve e szövevényes ügyet, megpróbálva választ adni a nyugtalanító kérdésre: hogyan juthattunk idáig? Mindemellett marad a krónikus jogfosztottság és bizonytalanság érzete. Hiszen ha az ozsdolai közbirtokosság visszaállamosítása után valaki attól tart, hogy mindez a Székelyföldön bárhol megtörténhet, folytatódhat, félelme nem alaptalan: a jelek szerint a mindenkori hatalom nem mondott le a magyar közösség következetes és módszeres ellehetetlenítéséről.

Az ozsdolai Láros Közbirtokosság volt területén. Fotó: Iochom István