Ritkán mondhatjuk szobanövényünkről azt, hogy igénytelen. A lakásokban gyakori korallvirág (Kalanchoe blossfeldiana hibrid) azért viselheti ezt a jelzőt, mert kevés törődést igényel, és ahogy erről jómagam is meggyőződtem, ha nem is annyira dúsan, de az év bármelyik szakában virágzásra bírható.
A varjúhájfélékhez tartozó növényt e csoportra jellemző húsos, vastag levelei alkalmassá teszik arra, hogy beérje kevés öntözéssel és szárazabb szobai levegővel. Piros-narancssárga, sárga, rózsaszínű virágai csupán a fény biztosításával vagy elvonásával megjelenhetnek vagy sem. Virágunkat nyáron erkélyen vagy a kertben szabadon is nevelhetjük, hosszasan, dúsan virágzik, a napfényt ekként meghálálva. Tartós vágott virágként is.
Egynyári növényként ajánlják, azonban megfelelő talajfrissítéssel több évig is virágoztatható. Ha télen igen alacsony szobahőmérsékleten tartjuk (13 Celsius-fok alatt), elhullatja a leveleit. A virágzás időszakában gyakran kell öntöznünk. Védekeznünk kell olykor a lédús leveleket ellepő pajzstetvek és levéltetvek ellen a szaküzletekben vásárolható rovarölő szerekkel (Decis, Fastac stb.).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.