Február 9-én a Vigadó Művelődési Központ nagytermében a Tudástár sorozat részeként zajlott Punyi-Jevuczó Diána, művésznevén Fonóasszony előadása. Az esemény, amely A nő és otthonának szimbólumai címet viselte, nem egyszerű monológ volt, hanem egy spirituális utazás a magyar népi hagyományok mélyére, ahol a női lélek és az otthon szimbiotikus kapcsolata került a középpontba. Az előadás azoknak szólt, „akik emlékezni akarnak” – a gyökerekre, a női örökségre és azokra a szimbólumokra, amelyek évszázadokon át összetartották a családokat és közösségeket.
A Fonóasszony költői bevezetője már az elején megragadta a hallgatóság figyelmét: „Létezik a földön egy igazán szent hely. Egy tér, ahol semmi sem az, aminek látszik, mégis makulátlan tükör. Ez a hely – a nő otthona. Van itt valami, ami a téglánál is erősebben tartja a falakat. Erre gondolt, ahogy megállt az üres szobában, és arra, hogy vajon milyen színű a frissen festett öntudat? Damaszton vagy csipkén vet szebb árnyat a jövő? Milyen abrosz illik a lélek asztalára? Még nem tudta, de az otthon suttogni kezdett, és ő készen állt, hogy megértse, miről beszél.”
A női örökség őrzője
Punyi-Jevuczó Diána, aki Fonóasszony művésznéven vált ismertté, nem csupán előadó, hanem egyfajta kulturális hídépítő a modern világ és az ősi magyar hagyományok között. Az Instagramon és Facebookon aktív jelenléte mutatja, hogy üzenetei rezonálnak a mai nőkkel, akik keresik a gyökereiket egy rohanó világban. Ez a filozófia tükröződött a Vigadóban tartott előadásában is, ahol nem csupán tudást osztott meg, hanem közösséget épített a hallgatóságból.
Az előadás kezdetén Fonóasszony bemutatkozott, hangsúlyozva névválasztásának jelentőségét. „Fonóasszony vagyok, és nem szeretnék emellett elmenni, pár mondatban azért megmagyaráznám, hogy ez mégis mit jelent számomra. Merthogy a magyar nyelv az csodálatos, és nagyon-nagyon sok mindent tudunk fonni. Hajat, kalácsot, fonalat. Én mégis leginkább történeteket szeretek fonni.” Ez a metafora nem véletlen: a fonás az összekapcsolódást, a szövés pedig az élet hálóját jelképezi. „Azokat a történeteket, amelyekről azt mondják, hogy az élet írt rólunk, nőkről. De én nem így hiszem. A nő hatalmasabb, mert az élet belőle fakad. Én úgy hiszem, hogy ezeket a történeteket mi, nők éltük az életről.”
Rámutatott arra, hogy a nők nem passzív résztvevői a sorsnak, hanem aktív alakítói, akik nap mint nap szövik az élet szövetét. „Én azt az örökséget, azt a női hagyatékot, azt a mélyről jövő sikerérzést szeretem fonni, ami aztán egyetlen fonallá egyesül. És amiből mi, nők nap mint nap szőjük az életnek a szövetét.”
Ezt a gondolatot tovább bontotta egy hatalmas „lélekszőttes” képével, amely a női örökség kollektív alkotása. „Valahogy úgy képzelem, hogy létezik egy hatalmas nagy lélekszőttes, amit mi, nők mindennap készítünk. A saját fonalunkból, a saját életünkből mindennap mindenki belerak egy kicsit. És ennek a lélekszőttesnek a szálai között kikandikálnak olyan dolgok mint hagyomány, szokások, mesék, mitológia, egyéni és családi történetek. És ez – a mi női örökségünk és hagyatékunk – adja ennek a lélekszőttesnek a valódi szakítószilárdságát. Ha elhanyagoljuk ezeket, a szőttes meggyengül. De ha foglalkozunk velük, akkor bizony a lélekszőttes megerősödik, és ebben mi, nők össze tudunk egymással kapcsolódni. Ebben egymásnak kezet tudunk nyújtani. Mert ebben valami olyan közös és ősi nyelvet beszélünk, amiből fél szavakból is értjük egymást.”
Felnőttként szembesült a nőiség kihívásaival. Volt a kép, hogy milyen nehéz is ma megélni a nőiséget. „Mert gondolom, nem kell azt bemutatni, hogy ebben a mostani világban mennyire jól lehet érvényesülni férfi megküzdési stratégiákkal. És ez most nem irónia, tényleg azt gondolom, hogy nagyon jól lehet érvényesülni. Aztán, hogy ennek milyen másodlagos hozadékai vannak, és hogy ennek utána már milyen következményei lesznek, az már egy másik dolog, ezt én is megtapasztaltam.”
Egyik este férjével beszélgetve fogalmazta meg a hiányt. „Volt ez az én kis háromlábú sámlim, amelyen billegtem ide-oda, és kerestem a választ. Aznap este nem jött meg, de még másnap sem, pedig filmbe illő lenne, de nem így történt. Még azért eltelt egy-két év, mire rájöttem, hogy ez a hiányzó szilánk, ez a mi női örökségünk a magyar hagyományoknak a tükrében. Hogy ez az, amin keresztül én a legjobban meg tudom élni a saját nőiességemet. Ez az, amin keresztül én a legjobban tudok kapcsolódni az Istenihez, a transzcendenshez.”
Ettől a felismeréstől kezdve elköteleződött az emlékezés mellett: „És mikor mindezt megértettem, akkor úgy döntöttem, én már nem szeretnék többé felejteni. Én emlékezni akarok. És hogy én azt kívánom nekünk, nőknek, hogy merjünk emlékezni. Hogy ezt a női örökséget legyen, aki továbbviszi, hogy mondjuk el egymásnak a mesét, mielőtt még az utolsó is, aki azt tudja, elfelejtené. Mert ha most mi nem tesszük, akkor ki fogja elmondani a lányainknak? Ki fogja elmondani a gyerekeinknek? És hogy fog mindez tovább élni?”
A Fonóasszony szerint a Tudást át kell örökíteni
A boldogasszonyfa és a szakrális térrendezés
Az előadás központi kérdése az volt, hogy miért tükrözi az otthon a benne lakó lelkét. „Nem hiszem, hogy bárki vitatkozna azzal az állítással, hogy az otthonunk az olyan, mint a benne lakónak a lelke. Ez egy ilyen elfogadott alaptézis. Ezt most megtudhatjuk internetes cikkekből is, médiából, bárhonnan, még a reklámokból is. Nincs ezzel semmi baj, ez kivételesen igaz. Egyetlen dolgot viszont nem teszünk. Nem kérdezzük meg, hogy miért. De miért olyan? Mi áll emögött?” Válaszért a magyar népi tudáshoz nyúlt, bemutatva a szakrális térrendezést, amit „magyar feng shui”-nak nevezett.
Ez az ősi rendszer nem csupán praktikus, hanem spirituális alapokon nyugszik, ahol a ház nemcsak lakhely, hanem a lélek kiterjesztése. A magyar térrendezés évezredes hagyománya, amely a természetközeli ember látásmódját tükrözi, egységben az univerzummal. Például a jurta szerkezetében számos szakrális elem fedezhető fel, ahol a középpont és a kiterjedés, a tengely és a rend egyszerre jelenik meg. Ezek a házak természetes anyagokból készültek, és jó bennük élni, mert őseink tudása alapján épültek.
A paraszti ház kulcseleme volt a boldogasszonyfa, egy központi oszlop. „Van ugyanis a magyar paraszti háznak egy olyan eleme, ami statikai szempontból nagyon fontos. A feljegyzések szerint díszítették motívumokkal, dátumokkal, rozmaringgal – a vendégek szimbólumával. Azt is tudjuk, hogy központi helyen állt, legtöbbször a tűzhelynek a közelében. És azt is tudjuk, hogy funkcionális is volt, mert mindenféle olyan tárgyat rá lehetett aggatni, ami így hirtelen jól jöhetett.” De a lelki dimenziója izgalmasabb: „Úgy tűnik a feljegyzésekből, mintha ezzel a Boldogasszony fájával úgy viselkedtek volna, mint egy élő emberrel. Beszéltek hozzá a lakók, imádkoztak hozzá. A kisgyerekek, hogyha vihar volt, akkor ehhez szaladtak, és ennek imádkoztak Isten segítségéért. Nagyon sok kisgyerek először emellett tanult meg felállni és járni. A nők, hogyha valakinél összegyűltek, sokszor e körül a Boldogasszony fája körül ültek le és kézimunkáztak. De gyógyítottak is vele, mert a beteg gyermeket vagy csecsemőt, úgy mondták, hogy átadták rajta. Az egyik szülő állt az egyik oldalán, a másik az oszlopnak a másik oldalán, mintha ez egy kaput jelképezne. Mellette átadták egyik kézből a másikba a gyermeket. Mintha ezáltal újjászületne. Mert újjászületik, egészséges lesz, és nem lesz többé beteg.”
A Boldogasszony a magyar nép ősi istenanyája, a teremtés és termékenység szimbóluma. A mindeneket teremtő istenanya, a termőföld, a termékenység, de az is, aki kapcsolatban áll az égi földdel.
A kereszténységben Szűz Máriával mosódott össze, amint azt Szent Gellért püspök kérése nyomán feljegyzések is tanúsítják. Nagyboldogasszony napján (augusztus 15.) virrasztottak, virágokat szenteltek, amelyekkel betegségeket űztek el. A moldvai magyarok gyógynövényeket szenteltek, hogy füstöléssel gyógyítsanak. Fonóasszony szerint ez mutatja: „Mit üzen nekünk az, vagy mit kell üzenjen nekünk az, ha a magyar házat, a magyar paraszti házat statikailag ilyen erősen tartó oszlopot Boldogasszony után nevezték el? Hát én azt gondolom, a mi eleink nagyon is jól tudták azt, hogy az otthont a nő és annak az istennői mivolta teremti és tartja meg.”
Kifejtette: a nő életet ad, ott van az élet nagy pillanataiban. „Eddig 27 Boldogasszony minőséget tártak föl és azonosítottak be. Ez azt jelenti, hogy ennyi arca, megnyilvánulási formája van Boldogasszonynak, vagyis ennyi arcunk és megnyilvánulási formánk van nekünk, nőknek is.” Kifejtette: lehet bárki az otthonának az oltalmazó Boldogasszonya. „Hogy ebben a mindig változó és állandóan kibillenő világban egy stabil pontot adsz otthon a családodnak. De lehetsz a tűzszentelő Boldogasszonya, aki mindig valami újat keres, aki azt mondja, hogy gyertek, próbáljuk ki ezt, nézzük meg, csináljuk, hozzuk be a családi életünkbe. Lehetsz a szülő Boldogasszonya, aki egy gyermekkel, alkotással, egy munkával vagy egy finom ebéddel is, vacsorával megajándékozod a világot és többé teszed. Lehetsz a piros rózsás Boldogasszony, aki már nagyon-nagyon sok nehéz élethelyzetből felállt.”
Az otthon nem statikus. „Én azt mondom az otthonunk kapcsán is, hogy az is olyan, mint a mi lelkünknek a kivetülése. Ha elfogadjuk ezt az alaptézist, akkor megértjük azt, hogy ha mi nem tudunk változatlanok lenni, ha magunktól nem lehet elvárni azt, hogy mindig egy tökéletes, kimerevített állapotban legyünk, akkor hogyan várhatnánk el ezt az otthonunktól, a mi lelkünknek a kivetülésétől?” Nem a tárgyaktól lesz tökéletes az otthon. „Olyan tárgyaktól, olyan dolgoktól várjuk ezt, amik nem tudják megadni. Mert nincs mögöttük jelentés, szimbolika, nincs mögöttük üzenet, csak egyetlen dolog: üzleti koncepció.” Inkább vegyük magunkat körbe otthon olyan tárgyakkal, amik nem halottak, hanem amik mesélnek nekünk. Amihez kötődik egy családi történet. Amihez kötődik egy szimbólum. „Amihez kötődik az, hogy számomra miért fontos az, ami ki van téve, ami nekem mond valamit. És ekkor az otthonunk nem fog többé hallgatni, hanem egy beszélő, egy mesélő otthonná válik” – magyarázta.
Sokan voltak kíváncsiak az előadásra
Az otthon evolúciója
Fonóasszony az otthon történetét is áttekintette, kezdve a barlangoktól, amelyek az anyaméhet szimbolizálták. Az emberiség történetében kezdetben a barlang volt az ember otthona. „És ez a barlang megmaradt bennünk, az emberiségben egy olyan archetípusként, ami az anyaméhet szimbolizálja és jeleníti meg számunkra.”
Aztán kör alakú építmények jöttek: jurták, igluk és sátrak, mindenféle népnél. „Hiszen a kör az a természetből vett és a természettel összhangban lévő forma, és védelmet jelentett. „Hitték azt, és erre nagyon-nagyon sok példát lehetne hozni: a városok, a templomok, a sírok köré köröket vontak, mert hitték, hogy ami a körnek a sugarán belül van, azt a kör megvédelmezi.”
Következtek a négyszöges alaprajzú házak. „Ez már nem a természetből vett, hanem egy ember alkotta dolog, és a négyes szám, ha megnézünk bármilyen számokkal foglalkozó tudományt, azt fogja mondani, hogy ez már bizony maga az anyag, a matéria.”
Kifejtette: a magyar paraszti ház hasonlít egy hason fekvő emberre, aki várja, hogy felkeljen a nap. „A tájolása a háznak kelet-nyugati volt, és a keleti oldal volt a háznak az oromzata. És azon klasszikusan kettő darab ablak volt, ami, mintha az embernek a szeme lenne, amelyen keresztül néz előre, és várja, hogy felkeljen a nap.” Testrészek nevei is hangsúlyozzák az élőséget. „Észrevettük-e, hogy a háznak testrész nevei vannak? Lábazata van, homlokzata van, szemöldökfája van, gerince van. Nem véletlenül alakulnak ki a nyelvekben ilyen dolgok, és még a sort lehetne folytatni. Ezek megjelenítik azt, hogy ebben lakik a mi lelkünk.”
Az elrendezés sem volt véletlen, keleten volt a tiszta szoba a szentségnek. „Abban nem nagyon zajlott semmi, csak a nagy dolgok, mert hogy a tiszta szobába ki mehetett? A szülő nő, a vendég, és aki meghalt, és felravatalozták.” Középen volt a konyha a kemencével, mint egy dobogó szív, míg nyugaton volt a lakószoba, ahol végül is laktak. Ahol töltötték utána a délutánt. „Nagyon praktikus okokból, hiszen nyugatról fognak az utolsó napsugarak besütni. Észak zárt: ott nem is nagyon, vagy csak nagyon kevés ablak volt. Egyrészt ugye a hideg szelek elől is el kellett zárni azt az oldalt, másrészről pedig egy, a gonoszt távol tartó, rontásűző szerepe is volt.” Délen volt a veranda, ahol zajlott az élet.”
Ez a rendszer nem véletlen: a magyar térrendezés kelet-nyugat tengelye férfi-női oldalra osztja a házat, ahol a Nap felé fordulás alapelv. A jurta és a ház is égtájak szerint rendeződik, segítve a mindennapokat – magyarázta.
A parasztházak tájolása nem véletlenszerű
Otthonvédő szimbólumok: gyakorlati alkalmazás
Fonóasszony számos szimbólumot mutatott be, amelyek ma is használhatók. Az egyik ilyen a seprű. „A seprű nagyon sok háztartásban oda volt támasztva az ajtó mellé. Tették mindezt azért, hogy védelmezze az otthont, tartsa távol a gonosz erőket. Gyökerei rómaiak, de a nyírfa rontáselhárító, van egy olyan teória, ami szerint nem is feltétlenül annyira maga a seprű, hanem az, hogy miből készült, az a védelmező funkció.” Nem mindegy azonban a seprés. „Nem mindegy, hogy kifelé seprünk, vagy befelé. Azt sem mindegy, vannak napok, amikor kimondottan tilos seperni. Karácsonykor, nagyböjtben, ha halott van a háznál, egyáltalán nem lehet.” Kitért a „dühtakarításra” is, ami akkor „jön rá” az emberekre, amikor valami nem úgy van, ahogy szeretnénk.
A koszorú szintén otthonvédő szimbólum, hiszen kör alakja miatt mindig is kapcsolódott hozzá a védelem. „Az időtlenség, a kezdet- és végnélküliség, ezek mind benne vannak a körben és a koszorúban.” Római gyökerei vannak, hiszen a győztest azzal ünnepelték, babérkoszorút tettek a fejére. „Ezzel azt akarták mutatni, hogy valami isteni minőségbe került, valami tökéletesbe, amit más is szeretne elérni. Aztán a másik véglet pedig a temetés volt.” Menyasszonyoknál is megjelenik: meghal a lány, de megszületik az asszony, ezért van koszorú a menyasszony fején – mondotta.
A koszorú évszakonként változhat. „Tavasszal készülhet barkából, az újjászületés szimbólumából, nyáron legyen valamilyen gabona, a bőség, a termékenység, Boldogasszony szimbóluma. Legyen ősszel a csipkebogyó, azért, mert azt gondolták, hogy ezen a szúrós tüskén fog fennakadni az ártó szándék és a gonosz hatalom. Télen pedig tehetünk fagyöngyöt, ami a halhatatlanságra emlékeztet.”
A magyar paraszti házban nem volt klasszikusan az asztalon abrosz év közben. „Az abrosz nem dekorációs tárgy volt, hanem annak nagyon fontos feladatot szántak. Mégpedig karácsonykor: fogta a bőséget. És még gyógyítottak is vele, mert a beteg testrészt körbetekerték ezzel az abrosszal.”
A házi kígyó ugyan kettős figura, a rontásé és a halálé, ugyanakkor a gyógyításé is, valamint az ősiség, bölcsesség és tudás hordozója és tudója. „Azt mondták, hogy ez a házi kígyó, ott lakik a falakban, az otthonokban. Védi a házat, vigyáz azokra, akik abban az otthonban élnek. Két embernek lehet vele kapcsolata: a nőnek, ő ugyan nem láthatja, de etetheti. Meleg tejet kellett neki kitenni estére. De a főszereplő most nem a nő, hanem a gyerek. Ő volt az egyetlen, aki táplálhatta is, egyedül neki jelent meg ez a házi kígyó.”
A tulipán nem csak egy virág. „Közepe a Tejút hasadéka, istenanya öle, női minőségeket ábrázol. Kapun, kemencén, ágyon és ruhákon használták rontáselhárításra” – fejtette ki.
A varázslat a figyelemben és az emlékezésben rejlik – hangzott el az előadás végén. „Miért fontos ez az emlékezés? Merthogy varázslatot várunk, és egy kicsit mindig szeretnénk, ha lenne igazi varázslat. És jó hírem van, a varázslat létezik. Ténylegesen. A varázslat semmi más, mint az, hogy én a figyelmemet hova teszem, mire irányítom. Mert ahol a figyelmem, ott az energia” – summázott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
