Két és fél hónap szünet után folytatódik a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság: a Sepsi OSK II. hazai pályán, a Kézdivásárhelyi SE idegenben kezdi a tavaszi idényt. A 18. fordulóban a sepsiszentgyörgyi csapat pénteken 14 órától a sereghajtó Galaci Oțelul II. ellen játszik a Sepsi Duna Aréna melletti sportbázison, míg a céhes városi együttes szombaton 14 órától a CSO Plopeni vendégeként küzd a pontokért.
Az alapszakaszból még öt forduló van hátra, majd következik a rájátszás. Minden csoportból az első négy a felsőházban, az 5–12. helyezettek az alsóházban folytatják. A playoffban érdekeltek a szomszédos sorozat legjobb négy csapatával csatáznak nyolc fordulóban, ugyanakkor magukkal viszik az azonos csoportból továbbjutók ellen szerzett pontokat. A pontvadászat második szakasza után az elsők a másodosztályba jutnak, míg a négy második osztályozó tornán harcol az ötödik feljutó helyért. A playoutban szereplők megőrzik az addig szerzett pontokat, illetve egy újabb odavágót játszanak, az utolsó két helyezett kiesik, a hatodikok közül további öt együttes is búcsúzik.
A bajnokság alapszakasza március 28-án zárul, a sepsiszentgyörgyi alakulat a következő hetekben a Galaci Oțelul II., a CS Păulești, a CS Victoria Traian, a CS Blejoi és a CSM Râmnicu Sărat ellen lép pályára, míg a kézdivásárhelyi gárda a CSO Plopeni, a Petrolul Ploiești II., az FC Unirea Brăila, a Galaci Oțelul II. és a CS Păulești csapatával játszik. Az eddigi 17 játéknapon a piros-fehér mezesek kilencszer győztek, kétszer döntetlent játszottak és hatszor kikaptak, így 29 ponttal az ötödik helyen állnak a táblázatban. A felső-háromszéki együttes tizenegyszer nyert, háromszor remizett és háromszor vereséget szenvedett, ezáltal 36 egységet szorgoskodott össze, amivel második a rangsorban.
A Kézdivásárhelyi SE és a Sepsi OSK II. továbbra is a felsőházi rájátszásba jutásért küzd, utóbbi némileg nehezebb helyzetben van, azonban Nagy Sándor legénységének mindössze egy pont a hátránya a negyedik CS Blejoi mögött. A megyeszékhelyi játékoskeret keveset változott, januárban kölcsönbe került Nistor Ákos, a 21 éves középpályás a magyar másodosztályban szereplő Kecskeméti TE színeiben futballozik. A Liviu Negoiță irányította kék-fehér mezesekhez a télen csatlakozott Vlad Mihalcea és Andrei Tone, miközben távozott Luca Iordache, valamint térdsérülés miatt egyelőre nem számíthatnak Ionuț Rusu és Raul Drugă játékára.
A 18. forduló programja: * péntek: Sepsi OSK II.–Galaci Oțelul II. (14 óra), CSM Râmnicu Sărat–CS Păulești (14 óra), CS Blejoi–CS Victoria Traian (14 óra) *szombat: CSO Plopeni–Kézdivásárhelyi SE (14 óra), Unirea Braniștea–Petrolul Ploiești II. (14 óra), CS Sporting Liești–FC Unirea Brăila (14 óra).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.