A telet temetni készülő bölöni sereg indulása kilenc órára volt meghirdetve, de a „felpártolást” kérő, színes vászoncsíkokkal felcicomázott ruhát és báránybőrből készített maszkot viselő „cigányok” már jóval azelőtt a főtéren várnak. Várnak, s ha a hídnál lassít a kocsi, bátran elállják útját, és csak némi apró ellenében engedik tovább. Ha környékbeli az autós, nem méltatlankodik, a jó előre odakészített kis címletű pénzből is jó szívvel ad. Ha meg máshonnan került oda az úri vezető, hát megtanulja: ezen a nevezetes napon bizony ára van a falun való áthaladásnak.

Bár idén kevesebben voltak kíváncsiak a felvonulásra, de így is szép számban akad nézősereg. Legtöbben valószínűleg az eseményen szerepet vállalók rokonságából kerülnek ki, de jelentős a hazatérő elszármazottak száma is. A szer­vezők szeretik is kiemelni: a farsangi felvonulás által nemcsak hagyományainkat éltetik, de megtartó ereje is van.

A térre felvonulnak a lovasok – bár megülőik női és férfi öltözéket viselnek, de csak találgatni lehet, legények vagy lányok arcát fedi a fátyol –, a különleges, ijesztően öltöztetett lovas, azaz a musztikás és a csendőrök, elhalkulnak a „cigányok”, és a farsangi felvonulást levezető Tana Szabolcs veszi át a szót. Az átörökített rigmusos köszöntő a hagyományt mutatja be, és kéri, aki teheti, tartson velük, járják be együtt a falut. Aztán a zenészeket, az étfalvi Szász Band tagjait és a résztvevőket szólítja meg a fiatalember: legyen zene, szóljon az ajkakról a székelyek himnusza!

Szokás az is, hogy a felvonulók előbb az unitárius parókiát keresik fel. A paplak széles udvara képes befogadni a több száz főt, így Kozma Albert tiszteletes szavai mindenkihez eljutnak. A lelkész arra kérte az egybegyűlteket, ne feledjék a falu széles körben ismert szokásának éltetését, valamint azt is, hogy higgyék: ahogy a telet a tavasz követi, úgy az életben is – bármilyen közéleti vagy politikai döntés nehezítse életüket pillanatnyilag – a sötétség után fény is érkezik.

A vár alatt vonul a sereg a református lelkészi hivatal felé, közben meg-megállnak ott, ahol a ház népe készült az eseményre, s tésztát, kalácsot, szendvicset, teát és némi italt kínálnak jó szívvel mindenkinek. Bartha Attila parókus lelkipásztor nincs otthon, de a kapu nyitva, a gondnoki teendőket ellátó Akácsos Pál tanár és több egyházfi jelen van.

A főtérre visszaérve az Erzsébet park felé veszik az irányt, majd bejárják a falu minden utcáját. Nem könnyű feladat sem gyalog, sem lóháton végigléptetni a falun, de jókedvvel, néha nótázva és táncolva eleget tesznek vállalt feladatuknak. Már délután négy is elmúlt, amikor visszaérnek a régi iskolaépület elé, hogy a bolondkeréken megannyit forgó szénatestű Ádámot és Évát elégessék. Amint az első lángcsóva felcsap, a „cigányok” a rézfúvósok zenéjére körtáncot járnak, örvendve tüzet ugranak. A bibiai ősök nevét viselő bábuk végzete a tél végzetét is jelenti. Amint kialszik a tűz, a tavasz is megér­kezik.