Telt házas előadás zajlott Kézdivásárhelyen a Kanta Szakképző Központ dísztermében a Mathias Corvinus Collegium szervezésében. Az előadás címe – Szavak, címkék, történetek. Pedagógusi szerepek és a pedagógus-gyermek kapcsolat formálódása – már önmagában is programadó volt: a nyelv valóságformáló hatalmát, a neurodiverzitás (idegrendszeri sokszínűség) elfogadását és a mesék, történetek gyógyító, empátiát fejlesztő erejét helyezte a középpontba.
Zsigmond Laura, az MCC erdélyi képviselet-vezetője meleg, személyes hangvételű köszöntőjében kiemelte: az est elsősorban a helyi pedagógusoknak szól, hiszen Kézdivásárhelyen nem rendeznek önálló pedagóguskonferenciát (ilyen csak Sepsiszentgyörgyön van), ezért örömmel hozták el gyorsan ezt a kiemelten időszerű témát a városba. Egy gyors kézfeltartásos felmérésből kiderült: a közönség szinte kizárólag pedagógusokból állt. Zsigmond Laura arra kérte őket, hogy az előadás után maradjanak a kérdésekig, mert elsősorban az ő gyakorlati tapasztalataikra, gondolataikra kíváncsiak leginkább.
Személyes kapcsolódás
Dr. Szántó Bíborka, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karának egyetemi adjunktusa, a Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézet munkatársa, mentálhigiénés segítő szakember bevezetőjében elmondta: örvend, hogy hazajöhetett ezzel az előadással.
„Nagyon köszönöm az MCC-nek ezt az alkalmat, hogy itthon is beszélhetünk erről a témáról, amelyről az MCC keretében már több helyen is volt alkalom beszélni” – jelentette ki, majd röviden felvázolta szakmai pályáját: a székelyudvarhelyi tagozaton óvodapedagógus- és tanítójelölteket tanít, mentálhigiénés szakemberként végzett, és kolléganőjével, Jére Noémi gyógypedagógussal évek óta közösen vezetnek érzékenyítő programokat, workshopokat. Egy MCC-s megkeresés alkalmával született meg benne az ötlet, hogy a diszlexiára érzékenyítő tréningeket és a metamorfózis-mesterápiás szakmai önismereti munkát ötvözze – ebből nőtte ki magát az a gyakorlati tapasztalat, amelyet most megosztott a közönséggel.
Zsigmond Laura és Szántó Bíborka
A nyelv alakító ereje
Szántó Bíborka az előadás gerincét rögtön a cím két kulcsszavával indította: „Szavak, címkék – bölcsész vagyok, nem tudom megtagadni magam, nem is akarom, úgyhogy innen, erről a területről fogok indítani.” Az előadó ezt követően a nyelv mélyebb szerepéről így fogalmazott: „Amikor címkékre, szavakra, nyelvre gondolunk, akkor talán elsősorban kifejező eszközként gondolunk a nyelvre. Pedig a nyelv a megismerés közege is, sőt, továbbmegyek ennél: a megismerés alakítója, formálója is. A nyelv hat a világértelmezésünkre. Olyan fogalmi struktúrákat, értelmezési kereteket hoz létre, amelyek meghatározzák azt, ahogyan a világról gondolkodunk és ahogyan a világban másokról gondolkodunk.”
Klasszikus példaként a mindennapi metaforát hozta fel: amikor a vitáról háborúként, csataként beszélünk, akkor ez nemcsak a nyelvünkben van jelen, hanem meghatározza azt, ahogyan arról gondolkodunk, sőt, meghatározza nemcsak a gondolkodásmódunkat, hanem azt, ahogyan viselkedünk, ahogyan jelen vagyunk a társas interakcióinkban. Tehát a szavak nem passzív tükrözői a világlátásunknak, hanem bizony cselekvően alakítják azt.
Az est egyik interaktív pillanata az első QR-kódos interakció volt: a közönség beírhatta, milyen szavakkal, címkékkel jellemzi a „másságot”, különösen a nem tipikus idegrendszeri fejlődésű gyerekeket. A szófelhőben domináltak a negatív vagy semleges kifejezések: furcsa, szokatlan, kilóg a sorból, és leggyakrabban az SNI betűszó (mely sajátos nevelési igényt jelent – szerk. megj.).
Szántó Bíborka kifejtette: „Elárulom azt a titkot, hogy nagyon-nagyon hasonló címkék, szavak szoktak érkezni, amikor ezt a kérdést felteszem: furcsa, szokatlan, kilóg a sorból, s vannak ennél erősebbek is.”
A jelenlévőket Zsigmond Laura köszöntötte
Két szemben álló szemléletmód
Az előadó részletesen bemutatta a két fő paradigmát. A medikális (deficitközpontú) szemléletről így fogalmazott: amikor a nem tipikus idegrendszeri fejlődésű gyerekekkel kapcsolatban a rendellenesség, fogyatékosság, zavar szavakat, címkéket használjuk, akkor az úgynevezett medikális szemléletmód áll ezen címkék mögött. „Ez az a szemléletmód, amely passzív szerepbe helyezi az egyént, a gyereket, a hiányosságokra, a zavarokra, a deficitre fókuszál. Ebben a szemléletmódban azokhoz az egyénekhez, akik diagnózissal rendelkeznek, elsősorban a szégyennek, a megbélyegzettségnek az érzése kapcsolódik.”
Különösen érzékletesen mutatta be az ADHD-s gyerekek mindennapi stigmatizálását. „Nagyon gyakran kapják meg az iskolában ezek a gyerekek a rossz gyerek címkét. Ők azok, akik impulzívak, és ráadásul elég hullámzó módon is működik az állapotuk. A pedagógusok gyakran érzik úgy, mintha direkt és szándékosan csinálná azt, hogy nem figyel, nem ül meg a helyén. Hiszen ha tegnap képes volt rá, akkor ma miért nem tudja végigcsinálni azt a 45–50 perces órát, és betartani a szabályokat ugyanúgy, ahogy mindenki más teszi? – kérdezik.”
Ezzel szemben a neuroaffirmatív, személyközpontú megközelítést így jellemezte: „Neurodiverz, neuroatipikus, egyedi tanulási profilú egyén vagy gyerek. Ez az a szemléletmód, amely nagyon-nagyon igyekszik az egyént a maga egyediségében, a személyiségének minden területével együtt látni. Az idegrendszer különböző működésmódjai természetes változatokként vannak jelen, és egy kicsit a biodiverzitásnak, a nyelvi diverzitásnak a mintájára működik ez a neurodiverz szemléletmód: a másként működő egyéneknek helyük van, és egy nagyon dinamikus, nagyon sokszínű ökoszisztémában élnek együtt.”
Erősségek gyűjtése
A második QR-kódos kérdés az erősségekre fókuszált. Szántó Bíborka arra kérte a jelenlévőket, hogy olyan szavakat írjanak be, amelyek a neurodivergens gyermekeknek, személyeknek az erősségeire utalnak. „Kitűnőek tudnak lenni egy adott, nagyon specifikus területen, sokkal kitűnőbbek, mint mi, kreatívak, empatikusabbak tudnak lenni. Játékos, kíváncsi – és mennyivel másabb, ha valakit játékos kíváncsinak nevezünk, mint ha azt mondjuk, hogy nem tud megülni egy helyben.”
A szakember figyelmeztetett a túlzott idealizálás kockázatára is: nem az a cél, hogy a neuroatipikus működést ajándékként kezeljük. Sokkal inkább arról van szó, hogy ezt a maga természetességében tartsuk számon, és a változatosságot, a varianciát, a sokféleséget az élet természetes működéseként tudjuk elfogadni és észrevenni.
Szántó Bíborka az üvegfelnőttekről is beszélt
A történetek ereje
Az előadás második nagy egysége a mesék és irodalmi szövegek szerepét boncolgatta. Az előadó ezt követően így fogalmazott: „A történetek ereje abban rejlik, hogy kiléptetnek saját nézőpontunkból. Egy jól megválasztott mese vagy irodalmi szöveg lehetőséget ad arra, hogy a résztvevők – legyenek pedagógusok vagy diákok – mások belső világába pillantsanak be. A meseterápia nem csupán az elfogadás és az empátia fejlesztését szolgálja, hanem konkrét megküzdési mintákat is kínál. Különösen fontos ez a sajátos nevelési igényű gyermekekkel dolgozó pedagógusok esetében, akik gyakran tapasztalják a szakmai és érzelmi kimerültséget, s munkájuk sokszor »láthatatlanná« válik a rendszerben. Az előadás rávilágít arra is, hogy a mesék nemcsak a gyermekek számára jelentenek kapaszkodót, hanem mentális védőhálót is nyújthatnak a pedagógusoknak. A történetek segítenek újraértelmezni nehéz helyzeteket, erősítik a szakmai identitást, és támogatják a lelki egyensúly megőrzését egy kihívásokkal teli pályán.”
Az üvegfelnőttek
Az előadás záró része a pedagógusok és az SNI-s gyerekeket nevelő szülők önkapcsolatára irányult. Szántó Bíborka új fogalmat vezetett be: az üvegfelnőttekét. Ez a kifejezés azokra a szülőkre és pedagógusokra utal, akik sajátos nevelési igényű gyermekekkel foglalkoznak, és akiknek az élete gyakran láthatatlanná válik saját maguk számára is.
Az üvegfelnőttek kifejezés nem véletlenül született meg. Szántó Bíborka előadásában párhuzamot vont az üvegfelnőttek és az üveggyerekek között – utóbbi a szakirodalomban azokra a testvérekre utal, akik olyan családban nőnek fel, ahol egy speciális igényű gyermekre összpontosul a család teljes figyelme, így ők maguk háttérbe szorulnak. A szakember kifejtette: „Vannak üvegfelnőttek, és üvegfelnőtteknek nevezem azokat a felnőtteket, akik speciális bánásmódot igénylő gyerekekkel foglalkoznak szülőként, pedagógusként. És ezek a felnőttek is azt élhetik meg, hogy nagyon gyakran minden figyelmük kifelé irányul, kifelé csoportosul, keresik azokat a lehetőségeket, hogy miként tudnának minél inkább segíteni, minél inkább a speciális nevelési igényű gyerekek képességeit fejleszteni, beilleszteni őket a közösségükbe, inklúziót gyakorolni. És ebben a mindennapi feladatrendszerben gyakran elveszítik a kapcsolatot önmagukkal, gyakran válnak láthatatlanná saját maguk számára is.”
Ez a metafora az üveg szimbolikájára épít: átlátszó, törékeny, de láthatatlan – a felnőttek ott vannak, de saját szükségleteik, érzelmeik gyakran elhalványulnak a háttérben. A fogalom gyökerei a pszichológiai kutatásokban keresendők, például a kiégés (burnout) jelenségében, amely különösen gyakori az SNI-gyermekekkel dolgozó szakemberek körében. Statisztikák szerint – például az Európai Unió oktatási jelentései alapján – a speciális pedagógusok akár 40 százaléka tapasztal krónikus fáradtságot és érzelmi kimerülést, ami hosszú távon a pályaelhagyáshoz vezethet.
Interaktivitás: hogyan írjuk le a „másságot”?
Az üvegfelnőttek jelenségének hátterében több tényező áll. Elsősorban a folyamatos külső fókusz: a pedagógusok és szülők minden energiájukat a gyermekek támogatására fordítják – diagnózisok értelmezésére, terápiák szervezésére, inkluzív környezet kialakítására. Szántó Bíborka hozzátette: „Úgyhogy nagyon-nagyon sok mindenre, nagyon-nagyon sok öngondoskodásra van szükségük. Szükség van a saját önismeretre és igényeikre is. De azt gondolom, hogy arra is nagy-nagy szükség van, hogy önmaguk irányában elfogadóak legyenek, hogy az öngondoskodásnak a keretét meg tudják teremteni maguk számára azért, hogy valóban jelen tudjanak lenni segítőként ezeknek a gyerekeknek az életében.”
Ez a külső irányultság gyakran eredményezi, hogy a felnőttek elhanyagolják saját lelki egyensúlyukat. Például egy SNI-gyermekkel élő szülő napirendje tele van orvosi vizitekkel, fejlesztő foglalkozásokkal, iskolai egyeztetésekkel – alig marad idő saját pihenésre vagy hobbikra. Hasonlóan, a pedagógusok az osztályteremben a neuroatipikus gyerekek szükségleteire fókuszálnak, miközben saját érzelmi tartalékaik kimerülnek. A probléma fokozódik a társadalmi elvárásokkal: a segítő szerep idealizálása miatt ezek a felnőttek gyakran nem merik kimutatni gyengeségeiket, félve a kritikától vagy a „nem elég jó” bélyegtől.
Pszichológiai szempontból ez a jelenség kapcsolódik a „segítő szindrómához” (helper syndrome), ahol a gondoskodók saját identitásukat kizárólag a segítésben látják, ami hosszú távon szorongást, depressziót okozhat. Kutatások (pl. a WHO oktatási jelentései) mutatják, hogy a speciális nevelésben dolgozók körében a mentális egészségi problémák aránya 20–30 százalékkal magasabb az átlagosnál.
Az üvegfelnőttek láthatatlansága nem csak egyéni probléma – hatással van a gyermekekre és a rendszerre is. Ha a felnőtt kimerült, kevésbé tud jelen lenni, empatikus lenni, ami visszahat a gyermek fejlődésére. Szántó Bíborka rámutatott: ebben a mindennapi feladatrendszerben gyakran elveszítik a kapcsolatot önmagukkal, gyakran válnak láthatatlanná saját maguk számára is. Következményeként megjelenhet a krónikus fáradtság, a motivációvesztés, sőt, a pályaelhagyás. Például Romániában és Magyarországon a speciális pedagógusok fluktuációja magas: sokan 5–10 év után váltanak, ami szakemberhiányt okoz. A szülők esetében ez családi konfliktusokhoz vezethet, ahol a párkapcsolat vagy más gyermekek szükségletei háttérbe szorulnak. A láncreakció tovább gyűrűzik: a gyermekek érzik a felnőtt frusztrációját, ami növelheti viselkedési problémáikat vagy érzelmi instabilitásukat.
Az előadó könyveket is ajánlott a közönségnek
Öngondoskodás és történetek mint eszközök
Szántó Bíborka nemcsak a problémát diagnosztizálta, hanem megoldásokat is javasolt. A kulcs az öngondoskodás: rendszeres reflexió, pihenés, szakmai támogatás. Ajánlotta a Mese a Napról című történetet introspektív gyakorlatként. „Én ezt a mesét hozom vagy ajánlom az öngondoskodás perceire. Érdemes lehet azon elgondolkodni, és akár egy ilyen skálán bejelölni, hogy amikor elfáradnak a mindennapokban a sajátos nevelési igényű gyermekekkel, mennyire érzik úgy, mintha egy sötét, nagy fekete országban, hideg országban élnének. Melyek az ő saját fekete testvéreik, vagyis azok a gondolatok, azok az érzések, amelyek aztán ilyen viselkedést is meghatároznak, és amelyek megakadályozzák azt, hogy elhiggyék, van remény, hogy értelmes az a munka, amelyet végeznek.”
Ez a mese segíthet azonosítani a negatív gondolatokat („fekete testvérek”) és feltárni belső-külső erőforrásokat a kitartáshoz. Gyakorlati javaslatok: szupervízió, peer-csoportok, mindfulness-gyakorlatok. Intézményi szinten: több támogatás a pedagógusoknak (pl. csökkentett óraszám, mentális-egészségi programok). Társadalmi szinten: a segítő szerep destigmatizálása, hogy a felnőttek merjenek segítséget kérni.
Az üvegfelnőttek láthatatlansága nem sorsszerű – tudatos erőfeszítéssel láthatóvá tehető. Szántó Bíborka előadása rámutatott: a kapcsolat a legfontosabb, de ez csak akkor erős, ha a segítő felnőtt is egyensúlyban van. Ahogy az előadó zárta: „A kapcsolat az, ami mindent megerősít. De a neuroatipikus gyerekek esetében még inkább igaz az, hogy csak egy olyan kapcsolati térben tud bármi működni, amely bizalomra épül, amely elfogadásra épül.”
Ha társadalomként felismerjük az üvegfelnőttek szerepét és támogatjuk őket, nemcsak ők, hanem a gyermekek is nyernek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
