Szerencsésen hazaért kedd reggelre az a Kovászna, Hargita és Maros megyei, 54 személyből álló zarándokcsoport, amely szentföldi zarándoklaton vett részt az elmúlt héten. Élesben, saját bőrükön tapasztalták a közel-keleti háborút, és azt is, hogy Isten sosem hagyja el a benne bízó gyermekeit. Lapunknak az egyik résztvevő, H. Gabriella mesélte el személyes megtapasztalását.
Visszatekintve a kezdetekre, érdekes, ahogyan utólag összeáll a történet. Decemberben szembejött velem a hirdetés, hogy február 9-én zarándoklat indul Szentföldre. Egyből éreztem, hogy akarom, mert olyan erős volt a hívás, nem tudtam ellenállni. Csak ha arra gondoltam, lehetőségem van ott járni, ahol Jézus, már indultak is a könnyeim szívemből a meghatottságtól. Aztán időközben rájöttem, nem lesz jó a dátum, mert akkor van a legkisebb gyermekem születésnapja. Amíg ezen tanakodtam, szembejött egy újabb felhívás zarándokútra Szentföldre február 24-i indulással, ez tökéletes dátumnak tűnt.Nagyon izgatott voltam, csak Jézus és én – akkora kiváltság ez számomra. Édesanyaként elszakadni a család éltető zajától és meghitt időt tölteni Istennel a Szentföldön... Bíztam végig az Úr erejében.
A megérkezésünkkor nem győztem nyelni a könnyeimet, annyira boldog voltam és hálás! Első éjszakánkat Názáretben töltöttük, hagytam, Isten vezesse a lelkem és boldoggá tegye a szívem. Bármerre néztem, csak erősödött bennem a tudat: itt élt Jézus, ez aztán a kegyelem! A szállásunk a további napokon Betlehemben volt. A szervezők nagyon tartalmasan építették fel a zarándoklatot, azt akarták, a lehető legtöbbet lássunk, minden lehetőséget kihasználva (az Úr angyala, ahol megjelent Máriának, az volt az első helyszín, pásztorok völgye, születés helye, kísértés hegye, a kánai menyegző helyszíne, Kafarnaum, Zakeus fája, galileai tó, a hegyi beszéd helyszíne, Holt-tenger, Jordánia, Jeruzsálem).
Szombati program volt a keresztút és az Olajfák hegye, meg is érkeztünk Jeruzsálembe. Éppen szálltunk le a buszokról, amikor a légvédelmi szirénák megszólaltak és a telefonok is riasztottak. Az idegenvezető egyeztetések után arra utasított minket, menjünk vissza Betlehembe. Tanakodtam magamban, melyik a jobb választás: Jeruzsálem izraeli terület, míg Betlehem palesztin terület. Hol nagyobb a biztonság?, de azt se tudom, ez mit foglal magában. Úton Betlehem fele pár testvérrel elkezdtük imádkozni a rózsafüzért, a mi fegyverünk az ima volt. Ima után szembesültünk a ténnyel: az idegenvezetőnk zsidó volt, ezért nem léphetett be palesztin területre, a buszsofőr (nagyon jámbor ember) muszlim... és kitört a háború, mi lesz ebből? De a zarándoklat szervezői a legnagyobb profizmussal kezelték a helyzetet, ahogy megszólalt az első riasztás, azon kezdtek dolgozni, hogy biztonságos zónába juttassanak. Betlehembe visszatérve jött az igazi megtapasztalás a helyzetről, telefonok riasztottak, szóltak a légvédelmi szirénák, láttuk a rakétákat az égen, és hallottuk, ahogyan a bombák becsapódnak. Szívemben nyugtalanságot okozott családom hiánya és a kilátástalan helyzet, hogy nem tudjuk, mikor és hogyan jutunk haza, mivel a járatokat törölték.
Körüzenetet küldtem szét, és megkezdődött az imahadjárat. Óriási kegyelem volt megtapasztalni Istennek az óvó és nyugtató jelenlétét, annyira érződött a szentmisék bemutatása és hátterező imák ereje, amelyet vallási hovatartozás nélkül egységesen végeztek római katolikus testvérek, református közösség, hit gyülekezetes közösség – mind egyek voltunk, és közösen vittük szándékunkat az Isten elé. Annyit elárulok, ott-tartózkodásom legnyugodtabb éjszakája volt, a legjobban akkor aludtam. Sok minden átformálódott bennem. Törekszem imádkozni és böjtölni a békéért, de amikor egy-egy ilyen felhívás jött szembe, sokszor nem tudtam lelkes lenni, mert a kényelem, amit állandó tartózkodási helyem ad, sose tette szükségessé. De az, hogy részese lehettem élesben egy háború kitörésének, megértette velem, a szívem mélyéből kell imádkoznom és elmondani másoknak is, tegyük ezt kitartóan és kellő odaadással, mert fontos. Isten nem hagy válasz nélkül. Végig éreztük a gondoskodó jelenlétét!
Megszületett a döntés: Egyiptom felé fogunk kijutni az országból, és mindnyájan tudtuk, micsoda kegyelmet élhetünk meg, azt az utat tesszük meg, amelyet a Szent Család, amikor Egyiptomba menekültek. Lélegzetelállító tájon vezetett utunk, többet láthattunk a Júdeai-sivatagból, láthattuk szépséges nagyságában a Holt-tengert. Taba határátkelőnél léptünk be Egyiptomba, ott várt a román konzul, és szervezett konvojban indultunk Kairóba, ahonnan repülővel jutottunk haza. Amíg várakoztunk, a zarándoklat szervezői jóvoltából eljutottunk a piramisokhoz is.
Végezetül teljesen kirajzolódott minden előttünk, hogy amikor adott a helyzet, mire és kire figyeljünk: a jajra, a bajra, vagy Istenre, aki Úr minden felett? A mi szívünkben mély hála volt, mert megtapasztaltuk, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik. Királyi gyermekek voltunk egész úton, ezt elmondhatom őszinte szívvel!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
