Csakhogy sajnos, mint már annyiszor, a polgároknak ezúttal is csalódniuk kellett. Mindössze öt és fél év után, 2018. november 25-én ugyanazoknak, akik csillogó szemekkel tanúi voltak a zászló felvonásának, már azért kellett összegyűlniük a baróti református templom előtti kis téren, hogy búcsút vegyenek tőle. Ugyanis felsőbb utasításra a zászlót el kellett távolítani.

Kedd, 2013. március 5-e, nagy nap volt a város életében. Barót országos figyelmet kapott, késő délután a város központjában a bukaresti hírtelevíziók tudósítói egymást túllicitálva tolongtak, hogy élőben közvetíthessék az eseményt, a 3×5 méteres székely zászló felvonását. Várakozás közben pedig az előzőleg Krizbai Imre tiszteletes által román nyelven is kinyomtatott szórólapokat böngészték, melyek Székelyföld autonómiájának vázlatos elképzeléseit tartalmazták.

Fél hatkor aztán megszólaltak a református templom harangjai, és elkezdődött az ünnepség, melyet a Székely Társalgó Egyesület, a Székely Nemzeti Tanács, Barót város polgármestere, az Erdélyi Magyar Néppárt, a Magyar Polgári Párt és a Székelyföldért Egyesület közösen szervezett.

„E nemes és felemelő pillanatokban nemcsak a székely zászló felvonásának lehetünk szemtanúi, hanem annak is, hogy azok a csapatok, amelyek eddig egymás ellen harcoltak politikailag, most végre egy közös célért összefogtak, bebizonyítva mindannyiunknak, hogy számukra a nemzeti érdek van mindenekfelett” – emelte ki elöljáróban az ünnepség jelentőségét Zsombori Csaba konferanszié, miközben a templomból székely ruhás fiatalok méltóságteljesen kivonultak a zászlóval a térre.

A baróti református templom előtti tér egy napig A székely önkéntesek tere elnevezést viselte

Ezután Krizbai Imre református lelkész a hely szelleméről szólt: „Azon a helyen állunk, ahol 1918 novemberének utolsó napjaiban az erdővidéki hős székelyek gyülekeztek, hogy december elsejére Kolozsváron legyenek a Székely Hadosztály felállításán. 1995-ben ugyaninnen indultak a buszok az első csernátoni fórumra, majd a másodikra és a harmadikra is. Erről a helyről indult 2006 decemberében nyolcvan bátor székely nő és férfi szavaztatni székely testvéreinket, megkérdezni, érdekli-e őket az autonómia. Bátorságuknak köszönhetően indult el más vidékeken is a népszavazás. Most az ő emlékükért, a mai vállalkozásunkért, a székely népért Barót főterén felhúzzuk a Székely Nemzeti Tanács zászlaját”– mondotta, emlékeztetve arra is, hogy a székely zászlót előbb a Báthory család használta, aki pedig később felemelte a székely nép nevében és valóban székellyé tette, az Székely Mózes volt.

A történelmi mementó után a székely himnusz dallamai mellett felvonták a zászlót. A már a magasban lengő zászlót éljenzéssel és tapssal üdvözölte a jelen levő igen szépszámú közönség. A megható pillanatok után Krizbai tiszteletes megáldotta a zászlót, miközben más erdővidéki református lelkészek is – Farkas Vilmos, Bereczki László és Antal István – áldásra emelték kezüket. „Az Isten, a Haza és a székely nemzet nevében legyen áldott ez a szimbólum, a zászlónk”– hangzottak az áldás szavai.

Az ünnepség az esemény fontosságát, a székely nép önrendelkezési harcának jelentőségét aláhúzó beszédekkel folytatódott. Felszólalt Lázár-Kiss Barna András, Barót akkori polgármestere, kiemelve, hogy a város polgármesteri hivatala nemcsak támogatta, de segítette is a rendezvény létrejöttét.

Benedek Erika, az EMNP megyei­tanács-tagja a nemzet fogyatkozására, a széthúzás veszélyeire figyelmeztetett beszédében. „Kiemelt időpont ez a mai, mely megszakítja a hétköznapok rendjét és önmagunkra irányítja a figyelmet” – mondta, majd így folytatta: „Legyen ez a nap a nemzeti közösségünkre való figyelmeztetés napja. Ez a zászlórúd Erdővidék számára a világ közepét jelképezze, mindenki számára azt, hogy mi itt vagyunk itthon. Két út áll előttünk: az összefogásé vagy a széthúzásé. Választhatjuk a jövőt, de a közönyt, a kényelmet is, ez esetben azonban lehetséges, hogy pár évtized alatt úgy feloldódunk a nemzetek tengerében, mint a kockacukor a feketekávéban” – hangsúlyozta.

Az ünnepségen felszólalók a székely nép önrendelkezéshez való jogát, összefogásának szükségességét hangsúlyozták

Nagy István MPP-s várositanács-tag is a hely történelmi jelentőségéről szólt, majd megemlítette: 2010 augusztusában ügyészségi döntés született arról, hogy a székely lobogó jogos szimbólum legyen. „Az itt felhúzott székely lobogóra tisztelettel kell tekinteni, mert az itt élő magyar közösség élni akarásának a jelképe”– összegezte beszédében.

Végül Szabó Miklós, a Bardóc-miklósvárszéki Székely Tanács elnöke kívánt hitet és kitartást a székelységnek: „A harangok azt üzenik, hogy felkészültünk sorsunk irányítására, hogy Székelyföld készen áll a területi autonómiára. Ebben az ügyben magánérdeknek helye nincs, a politikában pedig nem lehet kompromisszum tárgya” – mondotta. 

A székely lobogó felvonásának tizenhárom évvel ezelőtti ünnepi rendezvényét Barót főterén Máthé Melinda diáklány éneke és a Transylmania zenekar két tagjának, Cseresznyés Szilamérnak és Tókos Imrének az előadása emelte igazán méltóságteljessé.

Aztán elérkezett 2018. november 25-ének szomorú délutánja, amikor a barótiak, igaz, számbelileg már sokkal kevesebben, de azért gyűltek ugyanott össze, hogy búcsút vegyenek a zászlótól, melyet a megye akkori prefektusának utasítására el kellett távolítani a köztérről. Beszédet már nem mondott senki, ehelyett készült még egy utolsó fénykép, háttérben a zászlóval, aztán minden visszatért a rendes, csendes kerékvágásba.

A baróti, tizenhárom évvel ezelőtti nemes és felemelő pillanatok csak emlékek maradtak, az elhangzott, lelkesítő beszédek pedig pusztába kiáltott szavaink tárházát gazdagítják.