ILLYÉS ÁRPÁD, Sepsiszentgyörgy. A választások előtt a szocialista és demokrata pártvezetők nagy csinnadrattával ígérgették, hogy januártól 9 százalékkal, később újabb 5 százalékkal emelik a nyugdíjakat. Azóta eltelt több hónap, és még mindig sehol semmi, noha már a 2007-ben elfogadott 250-es törvény is előírja a nyugdíjpont értékének 45 százalékos növelését.
Ezt a törvényt nem tartják be, de azok a fehér galléros urak, akik a parlamentből vonultak nyugdíjba, megszavazták a négy-ötezer lejes havi illetményt maguknak, az újra nem választott honatyák pedig hét törvényhozói fizetésnyi végkielégítést kaptak. Pedig ha a 2500 lej fölötti nyugdíjakat nem emelnék tovább, több jutna a kisnyugdíjasoknak. Az I-es és II-es besorolású, nehéz munkát végzett időseknek egy most megjelent jogszabály szerint többletpontok járnak, de úgy hírlik, hogy ezek kiszámítását is el akarják tolni 2010-ig. Addig vajon hány nyugdíjas fogja alulról szagolni az ibolyát?
KISS MAGDI, Sepsiszentgyörgy. Ünnepel a színház, hiszen hatvanéves! Megérdemelten ünneplik László Károly színművészt is, aki ötven éve nagy elhivatottsággal, becsülettel, szeretettel munkálkodik a nemzetért, és felszólalásában megemlítette kulissza mögötti munkatársait is, akik számára biztató szava, védelme, dicsérete, segítsége mindig új erőt adott. Vele együtt tovább tudtuk vinni áldozatos munkánkat. Legyen is ünnep a színházban, mert VAN, mert túlélők lettünk!
HEGYELI GYŐZŐ, Zabola. Az ember azt hinné, hogy elég akár egy halk szót ejteni egy Wass Albert-szavalóestről, és az emberek szájról szájra adják a hírt, türelmetlenül várva az előadást. Sajnos, nem ez történt kedd este falunkban: a mediatizálás ellenére alig 25 helybeli jött el, igaz, hogy ők szívből tapsoltak. Hogy a politikával szemben az emberek többsége passzívvá vált, megértem. De a saját kultúránkkal szemben ez megbocsáthatatlan! Vagy művelődési igényeink kimerülnek a szappanoperákban? Ha így van, ez a generáció elírta önmagát.
FERENCZ BÉLA, Sepsiszentgyörgy. Azt hittük, lejártak azok az idők, amikor az ortodox egyház a helybeli lakossággal, közmunkával építtetett templomokat Erdélyben, de manapság is ez történik Nyárádszeredában, ahol a helybeliek és az önkormányzat akarata ellenére szeretnének történelmet hamisítani maguknak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.