A háromszéki csapat pénteken 6–1-re elvesztette a Brassói Corona elleni elődöntőt, aztán szombaton ambíciózus és fegyelmezett játékának, valamint a kiváló kapusteljesítménynek köszönhetően, a papírformát borítva 5–2-re diadalmaskodott a Csíkszeredai Sportklub felett a bronzmérkőzésen, így fennállása során először állhatott dobogóra. A finálé kiélezett csatát követően hosszabbításban dőlt el, a Gyergyói Hoki Klub aranygóllal hódította el a trófeát és megvédte címét.
Az elődöntőben a háromszéki csapat az első emberhátrányát kivédekezte, azonban a másodikat a házigazdák kihasználták, a 6. percben Részegh Tamás passzából Radim Valchař a bal felsőbe lőtt (1–0). A vendégek nem torpantak meg, több veszélyes helyzetet kialakítottak, viszont ismét a riválisuk örülhetett, a 11. percben Jeremy Welsh előkészítéséből David Levin volt eredményes (2–0). A narancs-kék mezesek a harmad végén közel másfél percig kettős fórban támadhattak, ellenben nem éltek a lehetőségekkel. Kertész Zoltán legénysége a 32. percig tartotta a lépést a kupagyőztessel, ekkor David Levin közelről a ketrecbe kotorta a korongot (3–0).
Nem sokkal később a barcasági alakulat még kétszer betalált: előbb Roberto Gliga átadásából Rokaly-Boldizsár Richárd iratkozott a gólszerzők közé, majd Andrei Filip továbbított Nicholas Wong irányába, aki a hálóba emelt (5–0). A székelyföldi alakulat kisvártatva szépített, Antal Előd és Róth Zoltán összjátéka után utóbbi a hosszú sarokba ütötte a pakkot. A zárószakaszban László Arnold helyett Béres Szilárd érkezett a kapuba, aki a 49. percig állta a sarat, amikor is Radim Valchař szépségdíjas találattal beállította a végeredményt (6–1). A Háromszéki Ágyúsok a hátralévő időben próbálták csökkenteni a különbséget, ám nem jártak sikerrel.

A narancs-kék mezesek motiváltan kezdték a bronzmérkőzést, amelyen már a 2. percben előnybe kerültek, ekkor Lukas Žukauskas korongszerzése után Szergej Pajor váratlant húzott és éles szögből nagyszerű gólt jegyzett (0–1). A folytatásban a háromszéki csapat kihagyott két emberelőnyt, illetve kivédekezett egy létszámfölényt, közben Béres Szilárd több bravúrt is bemutatott, azonban a 20. percben tehetetlennek bizonyult, amikor Antal Patrick passzából Péter Balázs közelről a hálóba csúsztatott (1–1). Kertész Zoltán legénysége rosszul indította a második harmadot, a 21. percben a Csíkszereda a figyelmetlenségüket kihasználva átvette a vezetést, Becze Tihamér előkészítését követően Péter Balázs a bal alsóba továbbított (2–1).
Nem sokkal később a Hargita megyei együttes több mint másfél percig kettős fórban rohamozhatott, viszont ellenfele hősiesen állta a sarat, aztán ahogy kiegészült, gyorsan egyenlített: a 29. percben Gecse Olivér átadásából Horváth Pál ütötte a pakkot a ketrecbe (2–2). A Háromszéki Ágyúsok a zárószakaszban is lendületesen játszottak, az 53. percben pedig egy ellentámadás végén Gecse Olivér előkészítéséből Antal László volt eredményes. Kisvártatva ismét Gecse Olivér villant, lecsapott a korongra, majd nem hibázott a hálóőrrel szemben. A hajrában időt kért a Sportklub és levitte a kapusát, ezt kihasználva riválisa lezárta a találkozót, Molnár Zoltán passzából Antal László lőtt az üres kapuba, beállítva a végeredményt (2–5).

Eredmények, négyes döntő: * elődöntők: Gyergyói Hoki Klub–Csíkszeredai Sportklub 5–0 (gólszerzők: Fejes Nándor 8., Dallas Gerads 10., Brance Orbán 44., Vincze Péter 47., Christopher Bodó 57.), Brassói Corona–Háromszéki Ágyúsok 6–1 (gsz.: Radim Valchař 6., 49., David Levin 11., 32., Rokaly-Boldizsár Richárd 37., Nicholas Wong 38., illetve Róth Zoltán 39.) * bronzmérkőzés: Csíkszeredai Sportklub–Háromszéki Ágyúsok 2–5 (gsz.: Péter Balázs 20., 21., illetve Szergej Pajor 2., Horváth Pál 29., Antal László 53., 58., Gecse Olivér 54.) * döntő: Gyergyói Hoki Klub–Brassói Corona 2–1 (gsz.: Owen Williams 35., Császár Hunor 66., illetve Radim Valchař 21.).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.