Öt százalékra esett vissza a forgalom

2026. március 9., hétfő, Belföld

Az előző év turistaforgalmának mindössze öt százalékára esett vissza tavaly a látogatottság Parajdon az egykor évi félmillió látogatót vonzó sóbánya 2025 májusában történt elárasztása nyomán – nyilatkozott Moldován László, a Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesület elnöke.

  • Fotó: Facebook / Sóvidék Televízió
    Fotó: Facebook / Sóvidék Televízió

A 2007-ben alapított egyesület elnöke – aki maga is panziótulajdonos – elmondta: a Hargita megyei községben 2024-ben működtetett 116 minősített szálláshelyből napjainkban mintegy 70 próbál működni, a többi visszaadta vagy felfüggesztette engedélyét. Moldován szerint a kormány által a katasztrófa után nyújtott támogatás „csepp volt a tengerben”, a korábbi éves forgalom 15 százalékát tette ki. „Ha legalább ötven százalék lett volna, az már érzékelhető segítség lenne” – mondta.

A turisztikai egyesülethez érkezett adományokból olyan tevékenységeket finanszíroztak, amelyek a turizmus beindítását segítik – mondta. Az egyik legfontosabb lépés az önkormányzat tulajdonában lévő wellnessközpont működésének támogatása volt. 

Az egyesületi elnök szerint egy új bánya megnyitása legalább tíz évet jelentene, ezért reálisabb megoldást nyújtana a wellness- és gyógyközpont fejlesztése. Parajd alatt 65 Celsius-fokos sós termálvíz húzódik, amelynek egy nagyobb hozamú kút fúrásával való kiaknázása alapjaiban változtathatná meg a település esélyeit – véli. Egy korszerű, egész évben működő gyógyászati központot szeretnének kialakítani, valamint egy 16 méter magas kilátó megépítését is tervezik a Sóhát területén, amely új látványosságként bővítené az idegenforgalmi kínálatot a településen.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-03-09: Belföld - :

Óvást emelt a Nép Ügyvédje

Alkotmányossági óvást emelt az ombudsman a közigazgatás takarékosabb és költséghatékonyabb működtetését célzó sürgősségi kormányrendelet ellen – közölte az alapjogi biztos hivatala.
2026-03-09: Belföld - :

Független ügyészekért tüntettek

Néhány tucatnyian gyűltek össze pénteken este a Cotroceni-palota előtt a Radu Marinescu igazságügyi miniszter által az ügyészségek vezetői tisztségeire jelölt személyek kinevezésének elutasítását követelve Nicușor Dan államfőtől.