Kovásznán a belvárosi református templomkertben felállított emléktábla megörökítette a fentiek alapján a ’48-as kovásznai honvédek nevét, hogy a mindenkori kovásznai ember és az idelátogató vendég számára is ismert legyen. 

Említetteken kívül olyan honvédek nevét közlöm, akik életben maradtak, közülük a Kovásznán születetteket, vagy a Kovásznán elhaltakat, vagy a huzamosabb ideig itt élteket jegyzem. Azok is helyet kaptak, akik kevesebb ideig éltek a helységben, tehát volt némi kötődésük Kovásznához.

Kovásznán születettek

Ugron István (Kovászna, 1793. – Algyógy, 1863. október 29.) nyugalmazott császári-királyi főhadnagy, római katolikus nemes. Apja Ugron János Udvarhelyszék alkirálybírája, anyja borsai Nagy Mária. Felesége gr. Kuun Amália. Ugron István 1849. május 19-én hadnagyi rangot kap, majd számvevő főhadnagy lesz az 5. székely határvédzászlóaljnál. A szabadságharc leverése után az önkényuralom bírósága halálra ítéli, majd büntetését kétévi várfogságra enyhítik (Nagyszeben, 1851. január 28.), amelyet Josefstadtban tölt le. A Rikánbelőli Honvédegylet tagja. Algyógyon hal meg. (Forrás: Pálmay József: Háromszék vármegye nemes családjai; Bona Gábor: Az 1848–49-es szabadságharc tisztikara; Süli Attila: A honvédség szervezése Erdélyben. In Acta Siculica 2014/15;)

Id. Butyka Lajos – (Kovászna, 1826? – Kovászna, 1911. május 15.) – 1848–49-es honvéd tüzérmester, falubíró. A Székely Nép című lap gyászjelentőjéből értesülhetünk életének jelentősebb adatairól, családjáról. Ezek alapján elmondhatjuk róla, hogy 1848–49-es honvéd tüzérmester. „Nagy idők tanúja” – ahogy a gyászjelentő fogalmaz. A községben 12 évig volt főbíró, munkás életű, önzetlen közéleti ember. Boldog és népes családot tudott maga körül. Felesége Kiss Julianna, gyermekei: Etelka, Lajos, Mariska és Vilmos. A legkisebb fia, Vilmos jó nevű tanító és karnagy volt, a környéken nagy népszerűségnek örvendett, Kovásznán egy ideig tanított is, majd Nagyborosnyón állapodik meg, az ottani iskola igazgatótanítója. Magas kort ért meg, 85 évesen hunyt el, tehát 1826-ban születhetett. Temetése „óriási részvét mellett ment végbe” – ahogy a gyászjelentő fogalmaz. (Forrás Székely Nép, 1911. május 18. / 54. sz.; Székely Nemzet, 1904. március. 19. / 41. sz.; Magyar Polgár, 1873. június 1. / 125. sz.)

Deák Károly (Kovászna? 1815. – Kovászna, 1905. január 29.) – 1848–49-es honvéd hadnagy. Teljes nevén Szentiványi–Márkus id. Deák Károly. Hosszú életű volt ő is, 90 évet élt. Szinte egy évszázadot. „Nagy családnak nesztora” – fogalmaz a gyászjelentő. Neje hamarabb távozott el az örök hazába. Gyermekei: Vilma, Béla, Géza és Benedek már komoly, népes családot alapítottak. Unokái is felnőttek. Ignácz László helybeli ref. lelkész búcsúztatta. (Székely Nemzet, 1905. Február 1./ 17. sz.)

Kovásznán éltek és hunytak el

Nagy Ezékiel (Kézdivásárhely, 1806 – Kovászna, 1896) – ny. honvédtiszt, őrnagy, vasbánya-hivatalnok. Református család gyermeke, Nagy Sándor (sz. 1804.) honvédszázados testvére. Katonai iskolát Szegeden, a 62. gyalogezred nevelőintézetében végez. 1824–1843 között a 15. határőr- és a 39. gyalogezredben szolgált. 1848 őszén és telén részt vesz Háromszék önvédelmi harcában. 1849-ben főhadnagyi rangot kap. Közreműködik az Észak-Erdélybe betörő Urban alezredes kiverésében (Borgói szoros). Áprilisban százados az 1. határvédzászlóaljnál. A nyári hadjárat idején a besztercei hadosztály kötelékében harcol. Bem tábornok őrnaggyá nevezi ki a szekerészkarhoz. Dévánál teszi le a fegyvert (augusztus 18.). Nagyszebenben 1850. május 18-án halálra ítélik, majd júliusban 6 év várfogságra enyhítik. Kufsteinben raboskodik, 1852. február 28-án kegyelmet kap. 1858-ig hivatalnok egy vasbányatársulatnál Kovásznán. Ez a társulat elsőnek kísérli meg a kovásznai vasércet kitermelni. Kovászna-Vajnafalván él családjával. Oszkár nevű fia hősi halált halt a szabadságharcban. Roediger Rudolf, Roediger Lajos tanár, néprajzos édesapjának kenyerespajtása volt még hadnagykorából, kapcsolatukat egy életen át megtartják. Roediger Lajossal is szoros a kapcsolata, miután az Kovásznára költözik. 1867–1890 között a Rikánbelüli Honvédegylet tagja. (Forrás: Bona Gábor; Pál­may József; Gyászjelentő, Roediger Lajos emlékirata: SZNM) 

Gazda Károly (Réty, 1831. január – Kovászna-Vajnafalva, 1887. június 24.) – rétyi és illyefalvi földbirtokos, honvédőrmester. Apja Gazda József törvényszéki ülnök. 1849. június 14-től hadnagy a 15. háromszéki székely határőrezrednél, a besztercei hadosztályban. A Borgói-szoros védelmében váll-lövést kap. Első feleségével, Simó Amáliával 1850-ben kötött házasságot. 1861–1863 közt huszár tizedes az olaszországi magyar légiónál. Onnan hazajőve 1867-től zabolai birtokán gazdálkodik. Közgyám, a zabolai római katolikus egyház főgondnoka. 1884-ben újranősül, Kovács Zsuzsanna lesz a második felesége, feltehetően kovásznai származású, mert élete utolsó éveiben Kovászna-Vajnafalván lakik, itt is temetik el. (Gyászjelentő – SZNM; Bona Gábor könyve)

Ifj. Bogdán Ferenc (? 1831 k. – Kovászna, 1904. szeptember 18.) – 1848-as főhadnagy, köztisztviselő. Bona Gábor szerint apja id. Bogdán Ferencz Baróton földműves. 1867-ben Barátoson, 1890-ben Kovásznán él, a Rikánbelüli Honvédegylet tagja. Kovászna „Bogdán bácsija” közismert volt, és nagy tiszteletnek örvendett a községben. A Kaszinónak hosszú ideig pénztárosa. Leánya Bogdán Beder Ágnes, testvére Izsák Ferencné Bogdán Rákhel. A nyugalmazott irodaigazgató és takarékpénztárnok Kovásznán, 74. évében hunyt el. (Gyászjelentő: Székely Nemzet, 1903. szeptember 21. / 139. sz., Bona Gábor)

Kovásznán éltek

Pap Ferenc (1801/1802?, Árkos – 1887, Szentkatolna) – honvédszázados. 

Székely származású, református, nős, gyermektelen. A 31. gyalogezred nevelőintézetében végzett. 1820-tól közvitéz, 1846-tól hadnagy a 15. (2. székely) határőrezredben. 1848 előtt rokkanttá válik. 1848 októbertől ezredével a Székelyföldet, illetve Háromszéket védte a császári csapatokkal szemben. 1849. február 21 (15)-től főhadnagy, ápr. 1-jétől (márc. 21-től) százados a 15/2. határőrezredben. Április 30-án áthelyezték a 2. székely határvédzászlóaljhoz. A nyári hadjáratban ugyanitt, majd az 5. határvédzászlóaljnál a Székelyföldön harcolt. Júl. 31-én a moldvai betörésért (július 25.) Bem 3. osztályú katonai érdemjellel tüntette ki. 

A szabadságharc után Nagyszebenben halálra, majd 5 év várfogságra ítélték. 1850. nov. 29-én kelt körrendelet értelmében a helyi hatóságokat javainak felleltározására és lefoglalására utasították. 1851-ben házát kirabolták és felgyújtották, „más ember tűzhelyire szorult.” 1853-ban Josephstadtból amnesztiával szabadult. 1861 szeptemberétől elszegényedve házbérben lakott Kovásznán, még téli ruházata sem volt. A Rikánbelőli Honvéd Segélyező Egylettől házépítésre 200 Ft. támogatást kért. 1867-ben kegydíjat kapott. 1868-tól továbbra is Kovásznán élt, a Rikánbelőli Honvédegylet tagja. Szentkatolnán hunyt el. (Bona Gábor, 455; Honvéd segélyalap 2825/1868, 3463/1868; Kézdivásárhelyi albizt. jkv.; Székely Nemzet, 1901. november 22.; Székely Nemzet, 1905. november 6.; Történelmi Lapok, 1896/10; Demeter Lajos, Demeter László: Háromszéki honvédek, nemzetőrök, honleányok és honfiak I. Árkos.)

A Székely Nemzet, 1899. november 22. / 175. számában Hollaky ünnep cím alatt olvasható, hogy az ünnepségen jelen vannak a ’48-as még élő kovásznai honvédek: Bogdán Ferenc, Finta János és Szonda László. Az előbbit fentebb jegyeztem, a két utóbbiról nem kaptam jóformán semmi adatot. Ugyanez az újság 1888. április 28-i számában említ egy Finta Jánost Kovásznán, aki járásbírósági írnok. Szonda László barátosi birtokos, a kovásznai takarékpénztár igazgatósági tagja, egy időben igazgatója, de nevét a ’48-asok közt nem találtam, végül a gyászjelentőjére alapoztam, amelyben kiemelik, hogy 1848/49-es honvédőrmester volt. 83 évesen 1912. október 22-én halt meg, Barátoson a családi sírkertben nyugszik. Felesége Vida Mária, gyermekei Klára, Róza, Mária, László. Tehát nem kovásznai, inkább barátosi honvéd.

Szabó Etelka