Felső-Háromszéken a 11-es országúton végigautózva avatatlan szemlélő számára is nyilvánvaló: temérdek gépjármű használja nap mint nap ezt az útvonalat. Ezt most egy pontos statisztika is megerősíti: tízezernél több, de időnként közel húszezer autó halad át mindennap Kézdivásárhelyen.
A Szilveszter Szabolcs kézdivásárhelyi alpolgármester által összesített, mintegy háromhetes időszak során felvett adatokat Bokor Tibor polgármester osztotta meg lapunkkal, egyúttal rámutatva: még nincs is csúcsforgalom, és mégis ennyi jármű szennyezi a város levegőjét. „Ezért is szükséges az autópálya” – mondotta Bokor Tibor, majd hozzátette, amikor a csúcsforgalomról szólt, arra az időszakra gondolt, amikor a szomszédos román megyék Olaszországban vagy Spanyolországban dolgozó lakói hazatérnek majd: ez legközelebb húsvét tájékán esedékes, sokéves tapasztalat, hogy ilyenkor rengeteg más országban bejegyzett jármű közlekedik.
De nézzük a számokat, amelyeket egyébként az úgynevezett „okosszemaforokkal” egyidőben felszerelt kamerák szolgáltattak (ezek minden egyes jármű adatait képesek rögzíteni, így a hibalehetőség minimális). Az adatokat a Gyárak és a Dózsa György utca kereszteződésénél levő kamerák szolgáltatták a március 7–22. közötti időszakban (a felmérés kitért a Vasút utcai kereszteződésre is, de csak az említett helyre vonatkozó számokat ismertetjük).
Az időszak első napján a Kézdivásárhelyt a December 1. és Gyárak utcákon átszelő 11-es országúton 13 236 jármű közlekedett a főúton, ahová a Dózsa György utcából 1647 jármű kanyarodott ki. A vizsgált időszak egyéb napjain a legkevesebb autót (11 467-et) március 22-én, vasárnap regisztrálta a rendszer, a legtöbbet március 13-án, egy pénteki napon mérték (18 200-at). Előtte egy nappal is eléggé nagy volt a forgalom, akkor 16 518 autót számoltak össze a kamerák, március 20-án 17 145 jármű közlekedett ezen az útszakaszon. A város „saját” autóforgalmának mértékére a Dózsa György utcából a Gyárak utcára kitérő járművek adatai alapján lehet következtetni: a legkevesebb autó 22-én járt arra (1109), hétköznaponként ennek a duplája a jellemző. Március 13-án például 2182 jármű kanyarodott ki, a vizsgált időszak más napjain 1402 és 2162 között változott az innen érkező járművek száma (az átlag inkább a kétezerhez közelít). Ez az adat azért is érdekes, mivel a December 1. és a folytatásában lévő Gyárak utcára ezen kívül még négy helyről lehet kikanyarodni, így ez utóbbi adatok a főútra érkező forgalomnak csak egy részét képezik.
A 11-es országút Brassót köti össze az Ojtozi-szoroson át Bákóval, egyik ága pedig Vrancea megye felé hagyja el Háromszék területét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.