Nemzetközi Roma NapFelvonulás és tánc Sepsiszentgyörgyön

2026. április 2., csütörtök, Közélet

Megadják a módját a Nemzetközi Roma Nap megünneplésének Sepsiszentgyörgyön: az őrkői Amenkha Egyesület változatos programot állított össze, amellyel a közösségi együttlét és saját értékeik felmutatása mellett a kölcsönös tiszteleten alapuló együttélést is próbálják előmozdítani. Rendezvényükön minden érdeklődőt szívesen látnak. 

  • Albert Levente archív felvétele
    Albert Levente archív felvétele

„A roma népcsoport nemzeti ünnepét 1990 óta ünneplik világszerte minden év április 8-án. Az első Roma Világkongresszusra 1971-ben került sor, ekkor jelentették ki nemzetünk tagjai, hogy a cigány népcsoportok egyazon nemzet tagjainak tekintik magukat, az embereket pedig egységesen romának nevezik majd” – olvasható az Amenkha Egyesület elnöke, Dima György által aláírt meghívóban. A programot Veres Nagy Tímeával, a Sepsi Helyi Akciócsoport (GAL) Egyesület projektmenedzserével közös sajtótájékoztatón ismertették. 

Az idei romanapi eseménysorozat kicsit hamarabb, április 7-én a Művész moziban kezdődik Vörös T. Balázs A falon túl című dokumentumfilmjének vetítésével; utána közönségtalálkozóra kerül sor, a meghívottak Dima Mihály és Dima György, beszélgetőtársuk Veres Nagy Tímea. Az őrkőiek nagy napja április 8-án 10 órakor egy kis megnyitó ünnepséggel rajtol, amelyen Tóth-Birtan Csaba alpolgármester köszönti a résztvevőket, áldást Dima Cornel pünkösdista lelkipásztor mond, a Néri Szent Fülöp-iskola diákjai egy kis műsort adnak elő, végül pedig a roma himnuszt fogják elénekelni a jelenlevők. Ezt követően elindul az ünnepi körmenet: elöl egy roma jelképekkel feldíszített – „felkóberezett” – szekér megy, zenészekkel, énekesekkel, utána gyalogosan vonul végig a városon az Őrkő népe. Két megállót iktattak be: a főtéri kőszínpadon és az 1918. december 1. úti egykori Söröző előtt is rövid bemutatót tartanak, őrkői táncokkal, énekléssel és versmondással. A felvonulás az Olt partján ér véget, ahol a hagyományhoz híven koszorúkat dobnak a vízbe – ezzel a gesztussal tisztelegnek őseik szenvedései és vándorlásai előtt –, majd autókkal térnek vissza az Őrkőre, ahol délután közös főzés lesz – több száz adag töltött káposztával és pityókás tokánnyal készülnek –, tánc és ének élő zenészekkel, a gyermekek számára pedig mesemondást, illetve (a Közösségi ház mögötti füves területen) különböző ügyességi vetélkedőket szerveznek. A romanap a belvárosban zárul, a Szimpla belső szobájában 19 órától Dima Ferenc, Ruzsa Pál és Eötvös Gyula mesél őrkői történeteket, kérdezőjük Bilibók Andrea.

Egy kis előzetessel a sajtótájékoztatón jelen levő Dima Ferenc is szolgált, Dima György pedig elmondta, hogy régebben szekérrel vonultak le az Olt partjára, a szekerek betiltása után pedig autókkal, de az nem volt az igazi; a gyalogos körmenettel már tudnak valamit adni a város többségi lakosainak, ízelítőt nyújtanak Sepsiszentgyörgy sokszínűségéből. Hozzátette: tavaly egy elhalálozás miatt elmaradt a mulatság, csak keserveseket hallgattak, az idén azonban nagyon várják már a felszabadult bulit, pedig ők nem csak az ünnepeken táncolnak, amikor zenét hallanak, már mozdulnak is. Veres Nagy Tímea közölte, hogy az Amenkha Egyesületet az önkormányzat, a Sepsi GAL Egyesület, az Esély Egyesület, a Caritas, a Máltai Szeretetszolgálat, a Néri Szent Fülöp-iskola, a Kónya Ádám Művelődési Ház, a Művész mozi, a Szimpla és a Gyermekek palotája is támogatja a Nemzetközi Roma Nap megszervezésében.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-04-02: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Indul a zöldövezet-szépítés

Idén is támogatja az önkormányzat a sepsiszentgyörgyi lakónegyedi zöldövezetek megújulását, a közel másfél évtizede működő program keretében padok (darabja 1327 lej) és kerítés (172,3 lej/ méter), díszfacsemeték (41,42 lej/db), cserjék (5,45 lej/db), élő sövény (30 lej/méter), fűmag (28 lej/ kg), virágok (2 lej/szál) és termőföld (60 lej/m³) egyaránt beszerezhető.
2026-04-02: Közélet - Bodor János:

Ismertette éves jelentését a polgármester (Kovászna)

A kovásznai városi tanács legutóbbi ülésén Gyerő József polgármester, kötelező, 2025. évi jelentésében összegezte a város gazdasági, társadalmi és közigazgatási helyzetét, s egyúttal számot adott a helyi önkormányzat és az alárendelt intézmények tevékenységéről. A városvezető a tavalyi év eredményeit és nehézségeit egyaránt feltárta, hangsúlyozva: a fejlesztések jelentős része továbbra is külső forrásoktól függ, miközben a működési költségek biztosítása elsődleges feladat marad.