HúsvétAz élő derűlátás ünnepe

2026. április 3., péntek, Közélet

„Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17,3)

  • Kovács István. Fotó: Magyar Unitárius Egyház
    Kovács István. Fotó: Magyar Unitárius Egyház

Húsvét ünnepe minden esztendőben az élet győzelmének örömhírét hozza el számunkra. Nem csupán emlékezés ez, hanem annak az élő reménységnek a megújulása, hogy Isten minden körülmények között győzedelmeskedik. Jézus főpapi imájának szavai különös erővel szólnak hozzánk: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17,3)

Az emberi élet tapasztalata azt mutatja, hogy újra és újra átéljük a nagypénteki megpróbáltatásokat. Vannak időszakok, amikor a szenvedés, a veszteség és a bizonytalanság árnyéka borul ránk. Személyes életünkben és a történelem folyamán is sokszor úgy tűnt, mintha a rossz erői kerekednének végérvényesen felül. Amikor háborúk dúltak, amikor az emberi gonoszság elsötétítette az eget – így van ez a jelenben tomboló háborúk árnyékában is –, sokszor éreztük reménytelennek az emberi létezést. Talán azért, mert szem elől tévesztettük a nagypéntek utáni harmadnap üzenetét: Isten szabadítása soha nem hagy cserben! Még akkor sem, ha időnként türelmetlenek vagyunk azt kivárni!

Húsvét üzenete éppen ebben az isteni távlatban ragyog fel. Ha mélyebben megismerjük Isten szeretetét, hűségét, és Jézus tanítása szerint tekintünk életünkre, rádöbbenünk: minden látszólagos veszteség és igazságtalanság ellenére végső soron Isten ügye győzedelmeskedik. Lehetnek megtorpanások, lehetnek látszólagos vereségek, de végső soron minden nagypéntek után elérkezik húsvét diadala.

Az istenismeret, amelyről Jézus beszél, több mint puszta tudás. Ez a megismerés belső megvilágosodást, megtapasztalást jelent, amely valósággal újjáteremti életünket. Amikor Isten szeretetében kezdünk élni, új látást nyerünk: túl tudunk tekinteni a nagypénteki kereszten, és meglátjuk a húsvéti hajnal fényét életünk minden helyzetében.

Ez a felismerés azonban nem maradhat megtapasztalt igazságként, Jézus példájának követésében kell életté válnia. A hit, a szeretet és a jó cselekvése által valósággá válik bennünk az örök élet. Amikor egymás felé fordulunk, amikor irgalmasságot gyakorlunk, amikor az igazságot képviseljük, akkor válunk Isten ügyének munkatársaivá.

Különös jelentőséget ad idei húsvéti ünneplésünknek, hogy a küldetés évében élünk. Amiként Isten elküldte Jézust hozzánk, úgy küld el mindannyiunkat is a világba. Küldetésünk, hogy részesei legyünk az ő ügyének: általunk is győzedelmeskedjék a jóság a rossz felett, az igazság az igazságtalanság felett, és az élet a halál felett.

Újjászületett küldetéstudatunk, hitünk és élni akarásunk által teljenek meg szeretettel családjaink, támadjanak fel elnéptelenedő falvaink, népesedjenek be kiüresedő templomaink. Tanúságtételünk legyen erőforrás közösségünk számára, és legyen válasz a világ kihívásaira. Egy olyan korban, amikor a háborúk és a megosztottság egyre inkább elhatalmasodni látszik, különösen fontos, hogy rátaláljunk a béke és bizakodás útjára.

Húsvét az élő derűlátás ünnepe: annak bizonyossága, hogy Isten szeretete hordozza a mindenséget. E felismerés teheti számunkra teljessé a világot. Ez nem egyszerű ábránd, hanem mély hit abban, hogy életünk minden keresztje mögött ott ragyog a feltámadás ígérete.

Kívánom, hogy e szent ünnep erősítse meg bennünk ezt a látást, mélyítse el Isten megismerését, és tegye életünket a hit, a szeretet és a jóság élő tanúságtételévé.

Kovács István,
a Magyar Unitárius Egyház püspöke

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-04-02: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Az autizmus világnapja
Ma 15 órától az autizmus elfogadásának jeleként kék léggömböket eregetnek Sepsiszentgyörgy főterén. Az akcióhoz csatlakozók kifejezhetik megértő és támogató érzéseiket az autizmussal élők iránt. Az autizmus világnapja (április 2.) alkalmából az eseményt szervező Mind Aut Egyesület 14 órától facsemetéket ültet a George Enescu utcai új bölcsőde udvarán. (r)
2026-04-03: Közélet - :

A biztonság keresése (Húsvét)

„Mert ha nyelveken imádkozom, a lelkem könyörög, de értelmem gyümölcstelen. Akkor mit tegyek? Imádkozom a lélekkel, de imádkozom az értelemmel is; énekelek a lélekkel, de énekelek az értelemmel is.” (1 Kor 15,14)