Megtalálták az ellopott dák kincseket

2026. április 3., péntek, Belföld

Megtalálták a hollandiai Drents Múzeumból tavaly januárban ellopott értékes dák aranysisakot és három arany karkötőt. Az értékes dák műkincsek visszaszerzéséről elsőként az RTV Drenthe holland kiadvány számolt be, majd a román külügyminisztérium is megerősítette az információt.

  • Fotó: Facebook / Ministerul Afacerilor Externe
    Fotó: Facebook / Ministerul Afacerilor Externe

Oana Țoiu külügyminiszter tegnap holland hivatali kollégájával, Tom Berendsennel tárgyalt a coțofenești-i aranysisak és a dák arany karperecek visszaszerzéséről.

„A felbecsülhetetlen értékű, 2500 éves műkincsek hazatérnek” – írta a román diplomácia vezetője a megbeszélésről beszámoló Facebook-bejegyzésében. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt egy év közös erőfeszítései azt bizonyították, mennyire fontos kitartani, amikor nemzedékek számára kiemelkedő jelentőségű tárgyakról van szó. Köszönetet mondott azoknak a szakembereknek, akik részt vettek a nyomozásban, kiemelve a külügyi és belügyi hatóságok közötti folyamatos együttműködés szerepét.

Țoiu szerint döntő jelentőségű volt, hogy a holland hatóságok is megértették: Románia számára a kincsek visszaszerzése elengedhetetlen, noha az 5,85 millió eurónyi biztosítási összeg már korábban megérkezett a román államhoz. Ezt azonnal visszafizetik, amint a szakértői vizsgálat megerősíti, hogy a tárgyak sértetlenek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-04-03: Belföld - :

Csökkentik a gázolaj jövedéki adóját

A kormány literenként 30 banival csökkenti a gázolaj jövedéki adóját. Erről tegnap döntött a piaci szereplőkkel folytatott egyeztetések után az üzemanyagválság kezelésére létrehozott kormányzati munkacsoport.
2026-04-03: Közélet - Bartos Lóránt:

Zongoraművész a Vigadóban

Szerda este a Vigadó Művelődési Központban nem mindennapi eseményre került sor: zongorakoncertet adott Török Ákos, aki a Wegener Pro Sanitate Alapítvány támogatottjaként léphetett zenei pályára. A fiatal kézdiszéki előadóművészt egy rövid beszélgetés erejéig a kézdivásárhelyi közönség is jobban megismerhette.