Nemzetközi Roma Nap
Hangulatos és látványos közösségi programokkal készülnek április 7–8-án az idei romanapra, amelynek célja, hogy a roma kultúra ne csak az Őrkőn, hanem a város több pontján is látható legyen. Ma a Fehér házban (Tavasz utca 54. szám) 10 órától hivatalos megnyitót tart Tóth-Birtan Csaba alpolgármester, Dima György Amenkha-elnök, áldást mond Dima Cornel, ezt követi a Néri Szent Fülöp Iskola diákjainak ünnepi műsora.
♦ 10 órától Az Esély Egyesületnél (Váradi József utca 92. szám) mesemondás kicsiknek. ♦ 11 órától ünnepi felvonulás gyalogosan: kóbor szekér, első megálló a főtéri kőszínpadnál, második megálló a sörözőnél, utolsó megálló az Olt partján, koszorúk bedobása a folyóba. ♦ 14 órától közösségi ebéd a Fehér házban. ♦ 15 órától ügyességi vetélkedők az Őrkőn, mesemondás gyerekeknek a Caritasnál (Tavasz utca 54. szám), A falon túl című film vetítése a Máltai Szeretetszolgálatnál. ♦ 16.30-tól a Fehér háznál táncelőadás, zenei program. ♦ 19 órától a Szimplában Őrkői történetek felnőtteknek – kötetlen történetmesélés, meghívottak: Ruzsa Pál, Eötvös Gyula, Dima Ferenc, moderátor: Bilibók Anita.
Változik az ügyfélfogadás órarendje
Apróhirdetési irodánk (Sepsiszentgyörgyön a Mihai Viteazul tér 2. szám alatt) hétfőtől csütörtökig 9–15, pénteken 9–13 óráig tart nyitva.
Háromszék
Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. Ma, csütörtökön és pénteken 19 órától stúdióelőadásként a nagyteremben Bolondok tánca; Lev Birinszkij nyomán átdolgozta Bélai Marcel és Kiliti Krisztián (2 óra egy szünettel). Jegyek a központi jegyirodában, illetve a biletmaster.ro oldalon kaphatók.
SZILÁGYI ENIKŐ ELŐADÓESTJE. A sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet szervezésében, a költészet napja alkalmából különleges irodalmi és színházi élményre várják az érdeklődőket április 10-én, pénteken 19 órától Sepsiszentgyörgyön az Árkosi Kulturális Központban, ahol Szilágyi Enikő Jászai Mari-díjas, érdemes művész mutatja be Ez már feltámadás című előadóestjét. Az előadást közönségtalálkozó követi, amelyen Szilágyi Enikővel Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője beszélget.
KOVÁSZNA. Április 10-én, pénteken 19 órától a Kovásznai Művelődési Központban a színházbérlet ötödik előadását játsszák. Székely János: Én és a világ – Henn János előadóestje a Gyula Várszínház és a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának közös produkciója. Érvényesek a megvásárolt színházbérletek. Az előadásra 30 lejes áron szabadeladásban is kaphatók jegyek a Városi Művelődési Ház jegypénztárában.
Tánc
HÁROMSZÉK TÁNCSZÍNHÁZ. A Pinokkió című előadás április 15-én, szerdán 19 órától látható a Háromszék Táncstúdióban. A Tükör című néptáncszínházi előadást (r. ifj. Zsuráfszky Zoltán) április 20-án, hétfőn 19 órától Kovásznán a Városi Művelődési Házban; 22-én, szerdán 19 órától Baróton a Városi Művelődési Házban játsszák. (A baróti előadásra jegyet a 0740 780 353-as telefonon lehet foglalni.) A Tükör című előadást 27-én, hétfőn 19 órától a Szent György Napok részeként is bemutatják. A sepsiszentgyörgyi előadásokra jegyek a központi jegyirodában kaphatók.
Mozi
SEPSISZENTGYÖRGY. A Művész Mozi mai műsora: 16.30-tól Goat – Will, a bajnok (magyarul beszélő), 16.45-től A bűvös távoli fa (román feliratos), 18.30-tól Kész dráma (magyarul beszélő), 18.45-től Beléd estem (magyar romantikus vígjáték), 20.30-tól Szenvedélyes nők (magyar vígjáték) és A köztársaság sasmadarai (román feliratos); csütörtökön: 16 órától Dávid (románul beszélő) és Marsupilami (román feliratos), 18 órától Csendes barát (magyar feliratos), 18.15-től Magyar menyegző (magyar romantikus játékfilm), 20 órától A Hail Mary-küldetés (magyarul beszélő), 20.45-től Aki bújt 2: Jövök! (magyarul beszélő)
KOVÁSZNA. A Kovásznai Művelődési Központban ma 17 órától húsvéti családi rajzfilmvetítés: Dávid – egy bibliai történet (magyar hanggal), 19 órától Beléd estem (romantikus komédia, eredeti magyar hanggal); csütörtökön 17 órától családi rajzfilmvetítés: Dávid –egy bibliai történet (magyar hanggal), 19 órától Secretul fericirii (román komédia magyar felirattal). A jegyek ára: 20 lej. Helyfoglalás az érkezés sorrendjében.
Tortoma Önképzőkör
Április 9-én, csütörtökön 19 órától a baróti Gyulai Líviusz Városi Könyvtár olvasótermében Felsőrákosi Trinfuj Mihály költő (Felsőrákos, Ajka) bemutatja A falak mögül (2025) című verseskötetét. A könyv a helyszínen megvásárolható, a szerző dedikál. Házigazda: Demeter Zoltán művelődésszervező.
Zene
GORDONKA–ZONGORA KONCERT. Az Árkos Kulturális Központban ma 19 órától egy rendkívüli kamarazenei koncerten két kiváló romániai muzsikus, Anton Niculescu gordonkaművész és Viniciu Moroianu zongoraművész lép fel. A belépő 30 lej, jegyek elővételben is kaphatók a székhelyen 9 és 15 óra között. Telefon: 0267 373 651.
KONCERT. Április 11-én, szombaton 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében Bereményi Géza – Cseh András: Lüktető idők – koncert (1 óra 30 perc, szünet nélkül). Jegyek a központi jegyirodában kaphatók.
Könyvbemutató
A Vigadó Művelődési Ház dísztermében április 9-én, csütörtökön 18 órától a Magyar költészet napja alkalmából Dimény H. Árpád Kemény fényben nőttetek címmel tart könyvbemutatót.
Csernus Imre előadása Sepsiszentgyörgyön
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium konferenciatermében április 11-én 18 órától Csernus Imre magyar orvos, pszichiáter, író tart előadást Kiégés helyett új kihívások címmel. Kapunyitás: 17.30-tól. Jegyek a hunevent.com oldalon.
Hitvilág
SZÜLŐK ISKOLÁJA. Április 10-én, pénteken 19 órától a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánián a Szülők Iskolája rendezvénysorozat meghívottja Egyed Júlia iskolalelkész. Téma: A kudarc tanulása nem a tanulás kudarca.
Gombaismereti kiselőadások
Április 9-én, csütörtökön 18 órától Májusi gombák. Séta az erdőben címmel Farkas János tart vetített képes kiselőadást Sepsiszentgyörgyön a Lábas Házban. A tárgyalt gombák népi felhasználásáról, neveiről Zsigmond Győző beszél, mutat képeket, filmrészleteket. Ezután folytatják a László Kálmán Gombászegyesület tavalyi képes eseménynaptárának bemutatását.
Röviden
JOGI TANÁCSADÁS. Balogh Klára jogtanácsos ma 13–15 óráig újból várja szerkesztőségünkben a jogi tanácsot igénylőket. A szolgáltatás ingyenes.
HUMORPINCE ÉS CSEREBEREKLUB. A Kónya Ádám Művelődési Házban ma 16 órakor Cserebere Klub; 18 órától a humorkedvelőket és kikapcsolódni vágyókat várják a Humorpincébe.
ELZÁRJÁK AZ IVÓVIZET. Tájékoztatják a lakosságot, hogy április 9-én, csütörtökön 9–15 óráig javítási munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás Illyefalván, Aldobolyban, Sepsiszentkirályban és Szalomérban. Csütörtökön 8–15 óráig nem lesz ivóvíz Sepsiszentgyörgyön a Cigaretta utcában a Márton Áron (volt Munkás) utcától az utca végéig, valamint az Energia, Bányai János, Kisszék utcában, a Grigore Bălan tábornok sugárúton a Cigaretta utcától a Birtalan Ákos utcáig.
LOMTALANÍTÁS. A Tega Rt. régi bútorokat, gumiabroncsokat, elektronikai hulladékokat, régi ruhákat szállít el ma Sepsibükszádon, 9-én, csütörtökön Kökösben és Kökösbácsteleken, 14-én, kedden Mikóújfaluban. Honlap: tega.ro.
GYŰLÉS. A Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezetének vezetőtanácsa értesíti a tagságot, valamint az érdekelteket, hogy április 10-én, pénteken 10 órától a szervezet székházában (Sepsiszentgyörgy, Martinovics Ignác u. 2. szám) közgyűlést tartanak.
Ügyelet
GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön ma 22–6 óráig a Gróf Mikó Imre utcai 392-es Dona gyógyszertár (0372 409 392) az éjszakai szolgálatos. Kézdivásárhelyen a Gábor Áron utcai Ambrózia I. (0267 360 608) az ügyeletes patika.
FOGÁSZAT. Sepsiszentgyörgyön egész héten 9–12 óráig a Sport utca 3. szám, 1/I/1. alatti Oral Care rendelőben (0267 708 465) fogadják a sürgősségi eseteket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.