Zabola községben keddről szerdára virradó éjszaka medve tört be Eugen Boc gazda portájára, ahol több juhot és kutyát pusztított el. A támadás nyomán jelentős anyagi kár keletkezett, az eset kivizsgálása folyamatban, a hatóságokat értesítették.
A gazda elmondása szerint a medve az istálló közelében támadott: egy szabadon lévő kutyát és annak öt kölykét megölte, a többi, megkötött ebhez azonban nem nyúlt. A juhállományból öt állatot érintett a támadás. Egyet a medve a helyszínen megölt, egyet elfogyasztott, egy további példányt pedig súlyosan megsebesített. Két állat eltűnt, az első feltételezés az volt, hogy a medve hurcolta magával az erdőbe azokat, a reggeli órákban pedig a gazdák a nyomok – szétszórt gyapjú és vércsíkok – mentén haladva meg is találták az erdőben a juhtetemek maradványait.
A gazda testvére lapunknak elmondta: a ragadozó nagy termetű példány, az emberi jelenléttől nem fél, és a környéken nem először okoz károkat. A lakók szerint a medve visszajár, több alkalommal is pusztított már a környéken, tett már korábban kárt méhészetekben és más gazdaságokban is. Legutóbb egy nappal korábban a közelben lakó Vasile Munteanu portáján ölt meg egy csikót.
Az esetről értesítették a község polgármesterét, a helyszínre kiszállt az alpolgármester is, aki dokumentálta a történteket. A törvényes eljárásnak megfelelően a polgármesteri hivatalnak bizottságot kell összehívnia – a mezőgazdasági igazgatóság, a vadászterület kezelője és a környezetvédelmi ügynökség képviselőinek részvételével –, amely felméri a károkat és jegyzőkönyvet készít a kártérítés megállapításához.
A gazda kártérítésre jogosult, amennyiben az állatok szerepelnek a hivatalos nyilvántartásban. A helyiek ugyanakkor hangsúlyozták: a jelenlegi helyzet veszélyes, a medve nem riad vissza az ember közelségétől sem, ezért mielőbbi intézkedést sürgetnek a további károk és esetleges személyi sérülések megelőzése érdekében.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.